Sokáig úgy tűnt, hogy az LG GW990 lesz az első Intel Moorestown processzorral szerelt telefon-internettábla, ám a dél-koreai gyártó végül úgy döntött, hogy sosem dobja piacra az eredetileg Moblin Linux köré épített készülékét. A telefonokba szánt Atom Z600 processzorok bemutatásakor az Intel egy nem túl ismert finn cég, az Aava által fejlesztett okostelefonon mutatta be MeeGo platformját, ám a gyártó úgy tűnik, hogy más célokra szeretné felhasználni készülékét. A kisebb átalakítások után Aava Virta néven kiadott készülék a piac első Moorestown processzor köré épített Android alapú telefonjának is tekinthető, mely elsősorban hardver- és szoftverfejlesztők játékszere lehet. A harmadik negyedév során elérhető Moorestown Android referenciadizájn 3,8 hüvelykes, 480x864 képpontos kapacitív érintőkijelzőt, 5 megapixeles kamerát, Bluetooth WLAN modult, valamint HSDPA támogatást is kínál. További információ az Aava Mobile oldalán található.
Aava Virta: Android és Moorestown alapokon
Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!
PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.
- Kapcsolódó cégek:
- Intel
Azóta történt
-
Aava Mobile: A World of Warcraft sem akadály
Az Intel Moorestown processzora számára az online 3D játékok sem jelentenek akadályt.
-
Elérhető a MeeGo alapú Aava készülék
Piacra került az Aava Mobile első MeeGo alapokon nyugvó, Intel Moorestown processzor köré épített készüléke.
-
Több mint félmillió forint a MeeGo alapú Aava tesztkészülék
Rövidesen a szoftverházak kezébe kerülhet az Intel Atom Z600 processzor köré épített, MeeGo és Android rendszerrel is rendelkező Aava Virta 2 fejlesztői prototípus.
Előzmények
-
Egyre népszerűbb az Android 2.1
Az Android alapú készülékek több mint harmada már az operációs rendszer legújabb változatát használja.
-
Intel Z6: 1,5 GHz-es processzor okostelefonokba
Moorestown alapú Atom processzorokkal készül az Intel az okostelefonok és internettáblák piacának megindítására.
-
Az Intel bemutatta a MeeGo 1.0 platformot
Az amerikai chipgyártó számos különböző eszközön mutatta be a MeeGo Linux platform első változatát.
-
Intel: Android mobilok Atom processzorral
A Pekingben megrendezett Intel Developer Forum alkalmával került bemutatásra a Moorestown magos processzorokhoz optimizált Android platform.