A TCL gyártja a következő BlackBerryt?

A BlackBerry vezérigazgatójának korábbi kijelentése szerint a következő készülékek megjelenésére júlisban kell számítani. Elvileg két, az eddigieknél jóval kedvezőbb árú mobilra lehet számítani, az egyik fizikai billentyűzettel rendelkezik, a másik viszont csak és kizárólag az érintőképernyő előnyeit próbálja kihasználni. Az ügyben nem kis fejlemény látott napvilágot, hiszen a hírek szerint a gyártást a TCL (az ő fennhatóságuk alá tartozik az Alcatel is) végzi majd. A szóbeszédet egyre több forrás erősíti meg, a legújabb bizonyíték pedig a WiFI Alliance weboldaláról származik, ahol egy STH100-2 modellszámú eszköz bukkant fel (a BlackBerry is ilyen számozást használ, a Priv STV100-1 kódjellel fut).


[+]

Az egészből arra lehet következtetni, hogy a két techóriás valamilyen szerződést, egyezményt köthetett egymással valamikor, az együttműködés első gyermeke pedig a Hamburg kódnéven ismert készülék lehet, amit az Alcatel Idol 4 alapjaira építenek. A készülék 5,2 hüvelykes, Full HD felbontású kijelzővel és Snapdragon 615 chipsettel kerülhet forgalomba, nagy a hasonlóság az Alcatel modelljéhez, bár abban Snapdragon 617 dolgozik. Hogy aztán a végleges verzióban milyen SoC lesz, vagy éppen mennyire fog formavilágban eltérni, arra pár héten belül fény derül, mindenesetre a két cég közötti kooperációs érdekes jövőt sejtet, a BlackBerryn pedig jól látszik, hogy igyekszik több lábon megállni.

Azóta történt

  • Flash Plus 2 - mint a villám

    Az Alcatel sorozatából önálló márka lett a TCL berkein belül, amelynek legifjabb ajánlata fémházzal, erős hardverrel és ujjlenyomat-olvasóval száll harcba a közösségi csatornákon terjedő mobilokkal.

Előzmények

Hirdetés