A Localytics elemzése szerint idén május óta a Nokia havi szinten több Windows Phone készüléket értékesített mint a Microsoft összes többi partnere együttvéve, júliusban pedig a havi részesedése már 59 százalékra rúgott. A finn gyártó kategórián belüli remek szereplése persze egyáltalán nem meglepő, hiszen hiánypótló alkalmazásokkal, ingyenes navigációval, exkluzív tartalmakkal és folyamatos frissítésekkel csábítja a vásárlókat, míg a többi konkurense ezidáig inkább az Android paletta csiszolgatására koncentrált. Az eredmény elsőre igen meggyőzőnek tűnhet, ám az IDC becslései szerint az elmúlt negyedévben mindössze 5,4 millió Windows Phone modell talált gazdára, melyből ugyan 4 millió Lumia volt, de ez egyelőre igencsak elenyésző a Samsung és az Apple forgalma mögött. A Localytics ugyanakkor kiemelte, hogy a Windows Phone 8 sikere a finn gyártó maximális elkötelezettsége miatt egyre biztosabbnak tűnik, még akkor is, ha az Egyesült Államokban egyelőre közel sem annyira gyors a Nokia piacszerzése, mint arra a hatalmas marketinghadjárat miatt számítani lehetett volna.
A Nokia uralja a WP7 piacot
Azóta történt
-
Nokia Music – ingyen zene Amerikában
A finn gyártó offline móddal kiegészített ingyenes streaming szolgáltatást jelentett be az Egyesült Államokban.
Hír 6
-
Tör előre a Windows Phone
Olaszországban már tíz százalék feletti részesedéssel bír a Microsoft telefonos operációs rendszere, de Európa más kulcsfontosságú piacain is folyamatos a bővülés.
Hír 207
-
Újabb alkalmazások korábbi Lumia modellekre
A Nokia Windows Phone 7.8 alapokon nyugvó készülékeire is elkészült a Camera Extras és Cinemagraph alkalmazáscsomag.
Hír 32
Előzmények
-
Fotón az egyik WP8 mobil üveg előlapja
A három hét múlva kezdődő Nokia World rendezvény előtt már felbukkannak az első hírmorzsák a Windows Phone 8 készülékekről.
Hír 55
-
WP blog: A Windows Phone a finneknél is a harmadik
A Windows Phone Finnországban a Nokia hazájában is le tudta nyomni a Symbiant
Blogbejegyzés 82
-
Fotón a Nokia WP8 mobilja?
Egy kínai közösségi oldalon bukkant fel egy új Windows Phone felületet futtató Nokia prototípus.
Hír 64
-
WP blog: Nokia Drive frissítés a láthatáron
Megérezett a Nokia Drive 3.0-s változata.
Blogbejegyzés 5
Percről percre
it Egy Musk-vezette csoport 97,4 milliárd dolláros ajánlatot tett az OpenAI-ért, hogy megszerezze annak irányítását. Altman szerint nem kérnek ebből, de 9,74 milliárd dollárért szívesen megveszik a „twittert”.
it A Stellantis és a Mistral AI kiterjesztik stratégiai együttműködésüket.
it Autógyártók és telekomcégek is átveszik a DeepSeeket.
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Meghozta az RTXMG és RTXNTC fejlesztőkörnyezetét az NVIDIA
ph A címben említett SDK-k közül az első a sugárkövetéshez, míg a második a textúrák tömörítéséhez való.
Felsőkategóriás analóg klaviatúrával készül a Lemokey
ph A viszonylag kompakt, fémházas típus egyebek mellett 8 kHz-es polling rate-et és variálható mountot kínál.
Folyami kavics ihlette az ASUS hordozható SSD házát
ph A legfeljebb 4 TB-os tárolót kezelő, két színben gyártott modell 10 Gbps-os Type-C csatlakozóval érkezik.
Like a Dragon: Pirate Yakuza in Hawaii - Íme a gépigény
gp Hamarosan folytatódik az őrület, az új rész premierje lassan a küszöbön van.
Pszichológiai túlélő-horror lesz a Liminal Point
gp A játék egyelőre csak PC-re lett bejelentve, valamikor jövőre lesz a premier.
Visszafogott árazású, 300 Hz-es monitor az AOC gondozásában
ph A 68,58 cm-es képátlójú, sokrétű talppal szerelt megoldás az 1440p mellett tette le a voksát.
Tribe Nine - A hónap végén érkezik a teljes kiadás
gp A végső verzió PC mellett Android és iOS rendszerekre lesz elérhető.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: A Fold5 egy év elteltével
- Filmvilág
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Befutott a Poco F5 és F5 Pro
- Mikrokontrollerek Arduino környezetben (programozás, építés, tippek)
- Internet Rádió építése (hardver), és programozása
- Trollok komolyan
- Karcsúak a Galaxy S25 Edge várható specifikációi
- Futás, futópályák
- Samsung Galaxy S25 Ultra - titán keret, acélos teljesítmény
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- További aktív témák...