32 millió SMS a T-Mobile ünnepi mérlege

A rövid szöveges üzenet továbbra is nagy népszerűségnek örvend, hiszen 2005. december 24-én, 25-én, 26-án, valamint december 30-án, 31-én és 2006. január 1-én, azaz 6 nap leforgása alatt összesen 31 millió 668 ezer SMS-t küldtek a legnagyobb hazai mobilcég ügyfelei. A tavalyi évhez képest több mint 6 százalékkal több üzenet legnagyobb részét karácsony napján és szilveszterkor indították útnak az előfizetők. December 24-én, egyetlen napon a 10,5 milliót, december 31-én pedig a 9 milliót közelítette a küldött szöveges üzenetek száma. Egy átlagos naphoz képest ez a mennyiség 6,3-szor, illetve 5,5-szer nagyobb volt. Az év utolsó napjának estéjén például az SMS-ek száma olyannyira megnőtt, hogy a legforgalmasabb órában a T-Mobile SMS központja több mint 1 millió 21ezer szöveges üzenetet kézbesített!

Az ünnepek alatt sokan látogatták meg a T-Mobile t-zones WAP-portálját is, ahol a szokásos gazdag tartalom mellett a karácsonyi és szilveszteri összeállítás hasznos információiból, letölthető képekből, üdvözlő SMS-ekből lehetett válogatni. A t-zones WAP-portált a T-Mobile-osok a már jelzett időszakban a tavalyinál 30 százalékkal többször, összesen 350 ezer alkalommal keresték fel és ott a mobiltelefonos böngészés, chatelés, üzenetküldés és e-mailezés során 16,2 millió oldalt töltöttek le.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés