Bevezető, külső, kijelző
Korábban egyáltalán nem voltak nálunk Vivo-tesztek, az utóbbi néhány hétben, az Y55 és az X9 után viszont ez a harmadik a tesztasztalon, és valószínű, hogy a nem túl távoli jövőben egyre több ilyen eszközzel találkoznak oldalunk olvasói, hiszen a cég várhatóan nemzetközi babérokra tör. Rengeteg apró és több nagy kínai mobilgyártó próbálkozott már sikertelenül a világszintű debütálással az elmúlt években, de szerencsére pozitív példákat is említhetünk, így a kínai és indiai piacon rendkívül komoly számokat generáló, a tavalyi évhez képest jelentősen erősebbé vált Vivo előtt mostanra van pozitív példa. Jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy a Qualcommal közös munka hozhatja el Európába a BBK Electronics fennhatósága alá tartozó márkát.
Az eMag jóvoltából érkezett meg hozzánk az Y66, aminek dobozában a mobilon kívül szilikon tokot, microUSB-kábelt, earbud kialakítású fülhallgatót és 1,6 amperes, kínai adaptert találtunk. Az Y66 még nem egy nemzetközi piacra szánt modell, erről árulkodik a magyar nyelv és a B20-as LTE-sáv hiánya, amivel már jelentős hendikeppel indul a legtöbb konkurenshez képest, viszont mindennapi használatba vehető, nincs teleszórva lokációhoz kötött, letörölhetetlen alkalmazásokkal, bár egy-két szoftverhez inkább kínai, mintsem angol tudás szükségeltetik.
Az első ránézésre kimondottan szimpatikus, minőségi készülék már az első pillanatban felvet egy komoly kérdést: vajon hol hordja az ujjlenyomat-olvasóját? Sajnos nincs meglepetés, sehol nincs rajta, pedig a 80 ezer forint fölötti kategóriában – ahol tesztünk alanya is van – ez már teljesen alapvető extra, és bár az összeszerelésre nem lehet panasz, fémet lényegében nem találunk rajta, műanyag unibody ház és üveg előlap alkotja a kombinációt. Örömteli, hogy két SIM-ajtó van rajta, az egyik az elsődleges nanoSIM és a microSD tárolására szolgál, a másik pedig kizárólag nanoSIM-et fogad, így a 32 GB-os tárolót a dual SIM-rendszer feláldozása nélkül használhatjuk. Ez meglehetősen ritka funkció, de nem fogja megmenteni az Y66-ot.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Vivo Y66 | Xiaomi Mi A1 | Honor 6X | Moto Z Play | |
Képátló | 5,5 hüvelyk | 5,5 hüvelyk | 5,5 hüvelyk | 5,5 hüvelyk |
Felbontás | 720 x 1280 | 1080 x 1920 | 1080 x 1920 | 1080 x 1920 |
Technológia | IPS LCD | IPS LCD | IPS LCD | Super AMOLED |
Fehér fényerő | 576 nit | 471 nit | 556 nit | 402 / 596 nit |
Fehér fényerő (min.) | 5,7 nit | 1,9 nit | 5,4 nit | 6,5 nit |
Fekete fényerő | 0,50 nit | 0,33 nit | 0,29 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | 1153:1 | 1428:1 | 1952:1 | végtelen |
Színhőmérséklet | 8076 K | 7404 K | 8166 / 6590 K | 7739 / 7136 K |
A 720 x 1280 pixeles IPS panel fényerejével nincs gond, de 5,5 hüvelyken képlékenynek tűnnek a kontúrok, nem jut elég részlet a karakterekre és az ikonokra. Ezen a szinten már kevés a 267 ppi-s képpontsűrűség, noha az érintőpanel érzékenysége remek, és a technológiájához képest a betekintési szögei is rendben vannak, színkalibrációja enyhén kékes. A sztenderd, 16:9-es képarányú panel alatt és fölött markáns kávákat lehet látni, szerencsére egyik sem marad kihasználatlanul, alulra három, háttérvilágítással nem rendelkező kapacitív érintőgomb került, felülre pedig fény- és távolságérzékelő szenzor pontos, de nem túl gyors működéssel, illetve természetesen beszédhangszóró és szelfikamera is jutott a megszokott helyekre.
Szokásos rendszerben helyezték el a csatlakozókat is, alulról érkezhet a microUSB, fent pedig a 3,5 milliméteres jack. Gombok tekintetében sincs forradalom, jobb oldalra összpontosították a bekapcsolásra szolgáló, illetve a hangerőszabályzó billentyűhármast. A mono hangszóró a mobil aljáról szólal meg, ide került a mobilon látható egyetlen mikrofon is, amit videózásnál ugyanúgy használ az eszköz, mint beszélgetéseknél. Kamerapúp nincs, a hátlap általános sivárságát csak két, kizárólag díszfunkciót betöltő keresztirányú csík, illetve a márkára utaló felirat töri meg, egyéb látnivaló nincs.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!