Bevezető
Nem hálás dolog nagyon olcsó telefonról tesztet írni. Ez nem az a kategória, amely mágnesként vonzza a kattintásokat, éppen ezért meglehetősen kevés ilyen anyagot talál az ebben a szegmensben készüléket vásárolni óhajtó felhasználó, pedig aki tényleg minimális pénzt allokál egy mobilra, annak talán még fontosabb, hogy mennyire okosan költi el azt, ami adódik. És rögtön szögezzük le: nem biztos, hogy a legjobb választás egy vadiúj, de gyengécske eszközre beruházni mondjuk ahelyett, hogy megnéznénk, hogy a használt masinák között mit lehet ennyiért halászni. Igen, abban talán több a rizikó, de ma már vannak felújított mobilokkal foglalkozó vállakozások.
De bőven vannak olyanok, akik bontatlan, nullkilométeres, garanciális, friss és ropogós telefont akarnak, nekik viszont szembe kell nézniük azzal, hogy az 50 ezer forint alatti eresztés elég satnya. Vagy zömmel ismeretlen, főleg kínai bigyók támadnak, vagy pedig nevesebb gyártók kiherélt ajánlatai között kell megtalálni a legkevésbé gyengét. De úgy, hogy közben nem várhatjuk el a célcsoporttól, hogy kapásból kenje-vágja, hogy mi fán terem az Android Go, mit jelent, hogy Helio A22 a chipset és mire elég 2 GB RAM. Sajnos ugyanis pont ez a vásárlóközönség tudja a legkevesebbet a téma kapcsán.
Tehát mégis oda lyukadunk ki, hogy ha más nem teszi meg, akkor legalább valakinek kell egy olyan tesztet kiraknia a netre, ami felvilágosít egy olyan eszköz bemutatóján keresztül, ami legalább egy népszerű gyártó terméke és amúgy is egy rakás helyen hozzáférhető. A Redmi A1 pont ilyen, odáig már eljutnak sokan, hogy ez a Xiaomi almárkája (egy csomó helyen ezt külön jelzik is), olcsó is, a halványzöld árnyalatban egész vidám, hát mi baj lehet. Szóval most jól megmondjuk, hogy mi baj lehet, de közben azt is látnunk kell, hogy ezeknek a “bajoknak” egy része talán pont nem is akkora baj a vásárlóközönség szempontjából.
Doboz, külső
Az olcsó telefonok zöme mobilos szakmai szemmel egy időutazás. És nem kivétel a Redmi A1 sem, érezhetően gazdaságos az anyaghasználat, jókora kávák fogják körbe a csak HD felbontású, 60 Hz-es kijelzőt (természetesen egy közepesen gyengécske IPS nem túl homogén megvilágítással és oldalvást nézve hamar csökkenő fénysűrűséggel), alul pedig kézzelfogható múltidézés a microUSB csatlakozó, amit egy év múlva már nem is lehet majd az EU-ban a boltokba rakni, mert 2024 végétől már csak Type-C lehet a telefonokon (is).
A ránézésre is szerény kettős kamera a hátlapon, a hiányzó ujjlenyomat-olvasó, a régimódinak ható harmatcsepp-notch és a még simán jelen lévő 3,5 mm-es jack csatlakozó tovább erősíti a nosztalgikus felhangokat — de leginkább nekünk, akik olcsó telefont keresnek, azoknak ezek az észrevételek lényegtelenek, a kijelző kijelez, a kamera fotóz, a csatlakozó felveszi a töltést (10W), az egy darab hangszóró szórja a hangot, szóval minden úgy működik, ahogyan az elvárható.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Mérés | Redmi A1 | ZTE Blade A51 | Motorola Moto G22 | Motorola Moto E20 | Motorola Moto E40 | Nokia G10 |
Képátló | 6,52 hüvelyk | 6,52 hüvelyk | 6,5 hüvelyk | 6,5 hüvelyk | 6,5 hüvelyk | 6,52 hüvelyk |
Felbontás | 720 x 1600 | 720 x 1600 | 720 x 1600 | 720 x 1600 | 720 x 1600 | 720 x 1600 |
Technológia | IPS LCD | IPS LCD | IPS LCD (90 Hz) | IPS LCD | IPS LCD (90 Hz) | IPS LCD |
Fehér fényerő | 438 nit | 411 nit | 457 / 557 nit | 416 nit | 451 nit | 394 nit |
Fehér fényerő (min.) | 1,4 nit | 5,1 nit | 3,2 nit | 4,7 nit | 11,6 nit | 4,7 nit |
Fekete fényerő | 0,28 nit | 0,27 nit | 0,24 nit | 0,23 nit | 0,24 nit | 0,11 nit |
Kontrasztarány | 1564:1 | 1522:1 | 2320:1 | 1809:1 | 1879:1 | 3584:1 |
Színhőmérséklet | 7570 K + kézi | 6733 K + kézi | 6915 K + kézi | 7294 K + kézi | 6800 K + kézi | 7994 K + kézi |
Az árérzékeny anyaghasználatnak előnye is van: a sima és egyszerű hátlap nem gyűjti a koszt és az ujjlenyomatot, a készülék pedig kifejezetten könnyű, 200 gramm alatt marad a tömege. Nem kell rá hímestojásként vigyázni, nyilván van az a pont, amikor törik, nincs semmiféle IP-minősítése sem, no meg ez a bordázott műanyag hátsó fertály nem egy esztétikai csoda, de legalább nem csúszik. A két kamerát magában rejtő panel majdnem síkban van, ami pont azért idegesítő, mert annyira viszont mégiscsak kiáll, hogy az asztalra tett telefon billegjen, ha nyomkodjuk. Láthatóan nem lesz egy világverő fotós bigyó a Redmi A1-ből, még az “AI Camera” felirat is túlzás.
Kicsit fura, hogy a hangszóró felül van, de aztán rájön az ember a trükkre: igazából a beszédhangszóró van kivezetve arrafelé is, ettől még nyilván nem sztereó, de úgy amúgy is elég vérszegény a hangminőség. A tűvel nyitható SIM-tálca viszont három férőhelyes, két szolgáltatói lapka és egy memóriakártya is befér. Az átellenes oldalon elérhető gombok ugyanakkor kissé magasra csúsztak, kell igazgatni a telefont a tenyérben a tökéletes elérés érdekében. De úgy egyébként rendben van a termék, nem néz ki egy filléres vacaknak, persze látható rajta a spórolás, ám összességében inkább vidám, mintsem satnya a végeredmény.
Hirdetés
Hardver, UI
A MediaTek Helio A22 lassan mehet általánosba, mert idén betölti az ötödik életévét, 2018-ban mutatták ugyanis be. Ehhez képest a 12 nm-es csíkszélesség nem riasztó, de az összesen négy Cortex-A53-as mag 2 GHz-re tekerve, illetve a mellékelt PowerVR GE6300-as GPU már a születése pillanatában sem volt egy acélos megoldás, azóta elrepült egy kormányzati ciklus úgymond, a hazai forgalmazású cuccokban kemény 2 GB RAM-mal támogatják meg szegényt, valamint 32 GB belső tárhellyel, ami a jó öreg eMMC megoldás. Nyilván elég evidens, hogy nem fog a menürendszer tornádóként söpörni az ujjbegyeink alatt, ami főleg annak köszönhető, hogy a GPU harmatgyenge.
Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Benchmark | Redmi A1 | ZTE Blade A51 | Motorola Moto G22 | Motorola Moto E20 | Motorola Moto E40 | Nokia G10 |
Rendszerchip | MediaTek Helio A22 | Unisoc SC9863A | MediaTek Helio G37 | Unisoc T606 | Unisoc T700 | MediaTek Helio G25 |
AnTuTu Bench. | 91026 pont | 89196 pont | 124305 pont | 149809 pont | 218467 pont | 104756 pont |
Geekbench 5 (single/multi) | 139 / 497 pont | 124 / 476 pont | 179 / 996 pont | 271 / 707 pont | 352 / 1329 pont | 142 / 828 pont |
GFXBench Car Chase onscreen | 3,8 fps | 5,2 fps | 5,9 fps | 8,2 fps | 15 fps | 5,3 fps |
GFXBench Car Chase offscreen | 2,2 fps | 3,0 fps | 3,6 fps | 4,1 fps | 8,9 fps | 3,3 fps |
GFXBench Man. onscreen | 12 fps | 18 fps | 18 fps | 22 fps | 46 fps | 17 fps |
GFXBench Man. offscreen | 7,3 fps | 9,8 fps | 13 fps | 12 fps | 26 fps | 12 fps |
AndroBench Sequential Read | 270,50 MB/s | 101,59 MB/s | 210,84 MB/s | 262,56 MB/s | 272,15 MB/s | 242,52 MB/s |
AndroBench Sequential Write | 137,09 MB/s | 89,87 MB/s | 116,92 MB/s | 71,13 MB/s | 213,03 MB/s | 119,99 MB/s |
AndroBench Random Read | 57,71 MB/s | 24,73 MB/s | 32,05 MB/s | 60,75 MB/s | 101,9 MB/s | 43,74 MB/s |
AndroBench Random Write | 56,74 MB/s | 11,74 MB/s | 25,64 MB/s | 41,23 MB/s | 78,56 MB/s | 18,85 MB/s |
Ha már ujjbegy: nincs biometrikus szenzor a készüléken, de még arc alapú feloldást sem tudunk kérni, vélhetően a hardvernek túl nagy falat lett volna záros határidőn belül az egyébként is harmatos előlapi szenzor információt feldolgozni, összevetni a tárolt képpel és fel is oldani a telefont. A rendszer a tesztidőszak alatt frissült egy masszívat, mert Android 12 Góra váltott, ráadásul januári biztonsági csomaggal, szóval ez mindenképpen egy nagy pozitívum, de abban azért kételkedem, hogy majd megkapja a 13 Gót is.
Ettől még nem lett gyors. Nagyon nem. Szegény Play Áruházra is másodpercekig kell várni, a gombsor is kelletlenül csúszik fel, ha egy szövegmezőre kattintunk, a nyomkodásunk hatására történő rezgős visszajelzés is pont annyit késik, hogy már diszkomfort érzést okozzon (ezt pont ki lehet kapcsolni), még akkor is komótos animációkkal tarkítva zajlanak a dolgok, ha épp nem fut semmi a háttérben, a 2 GB RAM egy-két alkalmazástól megtelik, aztán azokat lövögeti ki a rendszer a háttérből, de ez a lövögetés inkább olyan sebességgel zajlik, mintha a kernel elsétálna a 100 méterre levő apphoz és fejbeverné egy szívlapáttal, hogy utána visszasétáljon és megnyissa a következő alkalmazást.
Ha már valami fut, akkor fut stabilan, nyilván a folyamatosság függ az app komplexitásától, de össze nem omlik a rendszer. A Xiaomi egyébként nem hagyta érintetlenül az Android Gót, hanem ráöntette a MIUI felület egy-két sajátosságát, ami lehet, hogy többet ártott, mint használt, legalábbis ha abból indulok ki, hogy több ilyen lowend bigyót összehasonlítva toronymagasan a Redmi A1 a leglassabb. Ennek hozadéka, hogy van dedikált zenelejátszó, változtatható a téma, van “Tisztitó” néven egy erőforrás-kezelő, ami körülbelül halottnak a beöntés, van videolejátszó, számológép és MIUI böngésző is előre telepítve, plusz megkapjuk a Facebook Lite változatát gyárilag. De ez nem igazi MIUI, inkább csak egy skin és pár alkalmazás, ha már a beállítások menüpontban turkálunk, akkor ugyanaz a felület fogad, mint az összes ilyen fékezett habzású telefonon. Leszámítva, hogy gyárilag feldobál reklámokat mondjuk alkalmazástelepítésnél, ami azért meh…
Multimédia
Bár alapvetően azt szoktuk mondani, hogy a felbontás és a képminőség nem áll egymással összefüggésben, de azért az előlapi 5 megapixel és a hátlapi 8 megapixel riasztóan kevésnek tűnik ebben az esetben. A hátlapi modul egyébként a Samsungtól jön, egy ISOCELL 4H7, de ezt nem hátlapi felhasználásra szánja ám a koreai gyártó, leginkább korábbi Xperia okostelefonok szelfikamerájaként találkozhattunk vele három-négy évvel ezelőtt, ami az 1/4”-es szenzorméretet ismerve érthető. Az nem érthető, hogy itt miért tették ezt a már papíron is gyenge izét hátulra. A másodlagos kameránk pláne totálisan értelmezhetetlen, itt 0,08 megapixeles felbontásunk van (QVGA, vagyis 240x320), ami még akkor is a muhaha-szint, ha tudjuk, hogy elvileg egy mélységszenzor csupán, de mint azt ez a portré bizonyítja, gyakorlatilag semmire nem jó. Szóval ezzel a szettel vágtunk bele a fotózásba:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Csak kicsikét rettenetes. Nem különösebben iszonytató az eredmény, mert az alacsony felbontás dacára a képeken felismerhető minden, de a lencserajzolat esetleges, a szélek felé teljesen masszává állnak össze a részletek, a dinamikatartomány igen szűk, de ha a fényviszonyok jól alakulnak, akkor eseti felhasználásra a dolog működik, csak ne akarjunk este bármit is csinálni vele, mert ott viszont használhatatlanná válik a dolog. Az előlapi szenzor 5 megapixelen még gyengébb, itt van két felvétel, beltéren és kültéren:
Videózni a hátlapon Full HD felbontás mellett tudunk, stabilizáció egyáltalán nincs, emiatt remegni fognak a felvételek, az élesség itt is esetleges, a dinamika továbbra is nagyon szűk, a hang pedig monó, mert egy mikrofon dolgozik csupán. Este a helyzet tragikus, fókusz csak elvétve akad, képzaj viszont tömérdek. Az előlapi kamerával szintén Full HD-ban tudunk dolgozni, de az már nappal is épp csak elegendő, estére pedig teljesen életképtelenné válik:
A gyári zenelejátszóhoz van a MIUI-nak streaming szolgáltatása is, de nyilván alkalmas arra, hogy a telefonon levő zenéket csoportosítva listázza és lejátssza. Szegény hangszóró viszont elég hervatag, sem hangerőben, sem teltségben nem veszi fel a versenyt még a középkategóriával sem, ráadásul csak egy van belőle, a sztereó élményről le kell mondani. Van viszont 3,5 mm-es jack dugasz, ha ide headsetet csatlakoztatunk, akkor működtethető az FM-rádió is. A nagy felbontású videóstreaming kiesik, csak Videwine L3-ra van hitelesítve a motyó, mondjuk ezen a kijelzőn ne is akarjunk 4K-s videókat megtekinteni, mert a hardver sem nagyon bírja el.
Adatátvitel, akkumulátor
Csak 2,4 GHz-es a WiFi, maximum 4G-re tud fellépni a masina, a 4G-nél a Cat.7-es szint miatt 300 Mbps a felső határ, bár ez ennél az eszköznél nem fog szívfájdalmat okozni. Nincs NFC, nincs infra, a microUSB csatlakozó miatt pedig ki lehetne osztani néhány nyaklevest, nekem is lett volna kedvem, amikor a gépemmel akartam összekötni a terméket, de a Type-C-ről microUSB-re végződő kábel nálunk egy nem létező fogalom, szóval kellett egy átalakító. A böngésző lehet a Chrome, no meg ott van a MIUI browser, egyikkel sem lesz egy szédítő élmény a netezés, de a Chrome nálunk kicsit folyamatosabb volt.
Az akkumulátor 5000 mAh-s, ez bőven sok ehhez a hardverhez és kijelzőhöz, vagyis két-három napig nem kell a microUSB kábelünkkel rohangálva töltőfejet keressünk sehol. Ha viszont találunk, akkor 10 wattos töltési tempóval fog szütyörögni a termék, ami valamivel több mint két órányi etetési időt jelent. A megcélzott felhasználói csoport számára ez az üzemidő több, mint megfelelő.
Pro | |
---|---|
Vidám külső, jópofa színek | |
Tripla kártyahely | |
Barátságos interfész | |
3,5 mm-es jack, FM-rádió | |
Kontra | |
Nagyon lassú ügymenet | |
Nincs NFC és ujjlenyomat-olvasó | |
Gyengécske kamerás képességek | |
Nem elég olcsó ahhoz képest | |
Pontozás | |
Kialakítás, védelem | 7 pont |
Kijelző | 6 pont |
Sebesség | 4 pont |
Szoftverfelület | 7 pont |
Fotózás, videózás | 4 pont |
Hangminőség | 6 pont |
Adatkommunikáció | 6 pont |
Üzemidő | 7 pont |
Ár/érték arány | 5 pont |
Ár (2/32 GB, HUF) | 49 990 |
Összegzés. Onnan szeretném kezdeni a visszafogottan nem végeláthatatlan savazást, hogy tisztában vagyok vele, hogy ez egy olcsó telefon. A Redmi A1 balszerencséje, hogy abban az időszakban került hozzánk, amikor egyéb, szintén olcsó telefonokat is volt alkalmunk tesztelni, vagyis adódott egy merítés ebben a szegmensben és bizony ez a készülék tűnt a leginkább életképtelennek. Ennek oka pedig elsősorban a lélektani pszichés határon túlmutató kelletlenség, amivel minden és bármi történni méltóztatik, és nem azért mondom ezt, mert csúcstelefonok között tengetjük mindennapjainkat, hanem azért, mert itt fent figyel egy videó, ahol négy, hasonló árfekvésű, belépő szintű modellt hasonlítunk össze. És a teendők zömével a Redmi A1 végez a leglassabban. Ehhez csigatempóhoz adódik hozzá a tényleg anakronisztikusnak ható microUSB és a jelzésértékű kamerás teljesítmény, a gyengécske hangszóró, az NFC és a biometrikus azonosítás hiánya pedig tovább rombolja a telefon egyébként sem létező nimbuszát. A pozitívumok között a jó üzemidőt, az FM-rádiót, a barátságosra rajzolt felületet és a minimálisnál jobb szoftverezettséget lehet említeni, de ez vajmi kevés lesz az üdvösséghez, a fontos dolgokban (sebesség, kamera, adatátvitel) ugyanis elhasal a termék, pláne akkor, ha látjuk, hogy ugyanebben az árszegmensben vannak jóval korrektebb ajánlatok, mint amilyen a Moto E40. Fontos és szükséges, hogy legyenek a kínálat legalsó részén is neves gyártóktól ajánlatok, de van egy szint, ami alá már nem illik lemenni. A Redmi A1 ez alatt van.
Bog
Specifikáció
![]() |
Külső | |
---|---|---|
Méretek | 164,9 x 76,8 x 9,1 milliméter | |
Tömeg | 192 gramm | |
Színvariációk | fekete, világoskék, világoszöld | |
Kijelző képátlója | 6,52 hüvelyk | |
Képaránya | 9:20 | |
Felbontása | 720 x 1600 pixel (269 ppi) | |
Típusa, frekvenciája | IPS LCD, 60 Hz | |
Értesítő LED | Nincs | |
Biometrikus védelem | Nincs | |
Hardver | ||
SoC típusa, csíkszélessége | MediaTek Helio A22, 12 nm | |
Processzor | Négymagos (4x 2 GHz Cortex-A53) | |
Grafikus chip | PowerVR GE8320 | |
RAM, tárhely mérete | 2 GB / 32 GB, 3 GB / 64 GB (LPDDR3 / eMMC 5.1) | |
Memória bővítése | microSD | |
Adatátvitel | ||
Technológiák | 2G / 3G / 4G | |
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE B1/2/3/5/7/8/20 LTE B38 |
|
SIM-foglalat | 2x nanoSIM | |
eSIM támogatás | Nincs | |
Bluetooth | 5.0 (A2DP, LE) | |
WiFi | 802.11b/g/n (HotSpot, Direct) | |
USB | microUSB | |
Navigáció | A-GPS, GPS, Galileo, GLONASS, BDS | |
NFC | Nincs | |
Infra | Nincs | |
Szoftver | ||
Rendszer, felület | Android 12 Go | |
Multimédia | ||
Hátlapi kamerarendszer | 8 megapixel (AF) LED segédfény |
|
Előlapi kamera | 5 megapixel (fix fókusz) | |
Videófelvétel | 1080p @ 30 fps a hátlapon, 1080p @ 30 fps az előlapon | |
Jack kimenet | Van | |
FM-rádió | Van | |
Üzemidő | ||
Akkumulátor | 5000 mAh lítium-polimer | |
Vezetékes töltés | 10 watt | |
Vezetékmentes töltés | Nincs | |
Egyebek | ||
Közelségérzékelő, gyorsulásmérő, hangszenzor, környezeti fényérzékelő. Fali adapter (10W), töltőkábel a dobozban. |