Bevezető
A 6110-zel indult a Nokiánál a Navigator márkanév, ezt azóta több modell is követte. Sosem volt igazán kiemelkedő ez a termékvonal, hiszen a Navigator telefonok semmi olyat nem tudtak, amire ne lett volna képes szinte az összes Symbian alapú Nokia. Navigáció az E és N sorozatú modellek zömében van, Nokia Maps szintén, a dedikált gomb, ami ezt az alkalmazást indítja el nem valami extra fejlesztés.
Ennek ellenére a Nokia nem szakítja meg a hagyományt, az idén, Barcelonában bemutatott készülék az XXL GSM jóvoltából landolt a szerkesztőségünkben. Akkora dobozban érkezett, amelybe egy komplett legováros beférne, s hogy legyen egy-két fejlesztés is, ezért ezúttal 1 éves licencet kapunk a térképprogramhoz, amely a mellékelt 4 gigabájtos memóriakártyán kapott helyet.
Lehet ütköztetni a véleményeket, szerkesztőségünk álláspontja szerint autós navigációra egy kompakt telefon egyszerűen nem alkalmas. Ennek legfőbb oka, hogy a mobilok kijelzője aprócska, miközben ma már egy belépő szintű autós navi (PNA) is általában 4,3 inches ablakkal érkezik. A másik probléma nem feltétlenül zárja ki a navigációt, de tény, hogy a telefon az autóban is telefon marad, azaz jöhetnek rá hívások, s ilyenkor nem fog navigálni.
Ezzel együtt van értelme a mobilkészülékekbe helyezett GPS vevőnek és szoftvereknek. Sétálás közben nagyon hasznos lehet egy ilyen funkció, végszükség esetén az autóban is segít, sokan szeretik a geo-tagging funkciót is, úgyhogy igen, jól tud jönni egy navigációra alkalmas eszköz. Ha a Nokia igazán erőltetné a dolgot, akkor ebben a hatalmas dobozban egy autós tartó is elfért volna, de ezt hiába kerestük. Ez viszont - mint utóbb kiderült - a mi külön bejáratú szívásunk volt megint, valahol, valamikor, szállítás közben kilopták belőle a tartót és a töltőt, pedig ez minden 6710-hez jár.
Hirdetés
Külső
A finnek nagyon visszafogott formát álmodtak a 6710-nek. A nálunk jár darab bézs árnyalatban pompázik (van szürke is), visszafogott, sallangmentes design jellemzi. A kijelző alatti rész kissé felfelé kanyarodik, ez most megint kezd divatba jönni (HTC Hero, Nokia 6720), más extra nemigen akad. A képernyő 2,6 inches, ez jónak számít az átlagos, nem érintőképernyős telefonok között, navigáláshoz viszont kissé apró. Felbontását tekintve QVGA.
A kijelző alatti navigációs gombok között alul akad egy szó szerint értendő navigációs gomb is, ez egy stilizált iránytűt formáz, ha esemény van, akkor villog is. A fölötte elhelyezkedő billentyűk elrendezése logikus, a Symbian operációs rendszeres Nokia készülékek stílusát követi. A kijelző fölött másodlagos kamera, fényérzékelő és egy csíkszerű hangszóró kapott helyet.
Figyelmes szemlélődőnek feltűnhet, hogy a navigációs gombok és a képernyő közötti sávra egy szélén pöttyözött csík került, s ez nem véletlen. Ez a sáv ugyanis érintésérzékeny, ujjacskánkat húzkodhatjuk rajta serényen, s bizonyos alkalmazásoknál (térkép, képek, böngésző) nagyítani, illetve kicsinyíteni tudjuk a kijelzőn megjelenő dolgokat. Hol is láttunk ilyet? Igen, a HTC Touch Diamond2 vezette be ezt a megoldást. Nocsak, a nagy Nokia is tud ilyen finoman lenyúlni dolgokat? Nem mintha baj lenne, ez a sáv állatira hasznos.
Szétcsúsztatás után rendezett gombsor bukkan elő, amely viszont nem nyúlik ki a panel széléig. Ennek ellenére könnyen használható a billentyűzet, amelynek fehéres megvilágítás jutott. A fedlap csak egy egészen picit lötyög, egyáltalán nem feltűnő, hacsak valaki nem direkt erre megy rá. Bal oldalon csak egy széles ajtó található, amely úgy nyílik fel, mint egy garázskapu. Mögötte a microSD kártya helye és egy microUSB csatlakozó látható, ami dicséretes, ráadásul áramot is így vesz fel a gép.
A 6710 tetején van a jó öreg Nokia töltőcsatlakozó, illetve egy 3,5 mm-es jack bemenet. A hátlap szürkeségét némi mintázattal próbálták oldani a tervezők, illetve itt trónol a vakuval ellátott 5 megapixeles kamera. Az egész készülékház műanyagból készült, de az összeszerelési minőséggel nincsen probléma.
Menü, vas
A 6710 Navigator burkolata alatt már az újabb Nokiákban megtalálható processzor lapul, a 600 MHz-en ketyegő ARM11-es mag igen kellemes tempót biztosít a készülék szoftverének. Lassulást nem bírtam belőle kicsikarni, de a 128 MB RAM szűkösnek bizonyul akkor, ha sok alkalmazás fut egyszerre. Ilyenkor beszól a szoftver, hogy illő lenne bezárni egy-két programot.
A menürendszer nem hoz semmi extrát, ez már az 5630-ban megjelent újabb verzió, csak a készenléti kijelzőről ezúttal hiányoznak a kedvenc kontaktok. FP2-es, 9.3-as Symbian Series60 dolgozik a telefonban, nincs vele túl sok probléma. A testreszabhatóság szokás szerint igen impozáns, témák segítségével alakítható szinte minden. A menü négyféle alakot vehet fel, de mindenképpen a megszokott, rácsos elrendezés a legátláthatóbb. A készenléti kijelző lehet teljesen alapszintű, lehet tele mindenféle hivatkozással és visszajelzéssel, illetve létezik a függőleges elrendezés is, amely inkább azoknak hasznos, akik szeretnek kevés gombnyomással elérni különböző funkciókat. A telefonban van mozgásérzékelő is, a menürendszer bármikor képes alkalmazkodni a megváltozott helyzethez.
Az alapfunkciók tekintetében sok újdonságot nem találhatunk a telefonban, de mivel a Symbian rendszer névjegyzéke és üzenetkezelése kevés kívánnivalót hagy maga után, ezért ez nem is baj. A telefonkönyv kapacitása gyakorlatilag korlátlan, a felvehető extra adatok száma is bőven elegendő. Üzenetkezelési szempontból szintén nem lehet okunk panaszra, SMS, MMS és email kliens is akad, utóbbi kezeli a csatolmányokat is.
A készülékben van QuickOffice program, de csak a read-only verzió. Ha szerkeszteni is akarunk Office dokumentumokat, akkor a zsebünkbe kell nyúlnunk. A naptár viszont szokás szerint korrekt, a számológép alapfunkciós, az ébresztőóra több időpontot is tárolhat. Van PDF olvasó, Zip csomagoló, átváltó és üzenet felolvasó is. Itt is van aktív jegyzet, amelybe képeket is tehetünk, majd az egészet elküldhetjük Bluetooth segítségével, összecsomagolva.
GPS
A 6710 Navigator ugyebár dedikáltan navigációra készült. Ennek megfelelően a Nokia a számára rendelkezésre álló kereteken belül szinte minden megtett. A GPS vevő AGPS funkcióval is felszerelt, ami miatt villámgyorsan talál műholdat. Az érzékenység kiváló, épületen belül is fogott jelet, s tartotta is azt.
A szoftver természetesen a Nokia Maps legfrissebb kiadása. A NavteQ adatbázison alapuló térkép hazánk tekintetében ugyan nem éri el a Nav N Go vagy a Garmin szoftvereinek részletességét, de egyre javuló tendenciát mutat, s a nagyvárosokban már meglepően pontos. A 6710-hez egy időben korlátozásmentes licenc jár, a mi verziónk először angolul karattyolt, de ingyen le tudtam tölteni a magyar nyelvű csajt is, akinek az orgánuma nem túl kellemes a fülnek, de érthetően navigál.
Az útvonaltervezés gyors, a térképet igény szerint lehet döntögetni (2-es és 8-as gombok), a kicsinyítés-nagyítás pedig a kijelző alatt sávot használva pofonegyszerű, gyors és zökkenőmentes. Van műholdképes nézet is, a tervezési algoritmusok között választható gyalogos üzemmód is. Ha akarjuk, akkor a bal alsó sarokban láthatunk egy iránytűt is. Összességében elmondható, hogy a Nokia Maps szépen kinőtte magát, alkalmas navigációra, használható, kezelhető, jól működik. Szivargyújtóra csatlakoztatható töltővel a merülési problémák is áthidalhatóak.
Multimédia
Talán meglepő, bár nem mintha baj lenne, de egy navigációs telefonban ritka az ilyen kamera. Öt megapixeles, Carl-Zeiss felirat virít rajta, LED-es vaku tartozik hozzá. Gyorsan indul az alkalmazás, sebes a képek mentése is, az opciók mennyisége is bőven kielégítő. Van panoráma mód, sorozatfelvétel, makró, állítható a szituációs mód, van geotagging is. Videót VGA felbontásban rögzít a készülék, de csak 15 fps-sel.
Tesztképek:
Panoráma:
Az elkészült képek (fent) meglepően jók. Nem mondom, hogy ez a világ legjobb 5 megapixeles optikája, de a felvételeken kivehetőek a részletek, még ha viszonylag sok is a képzaj. Legalább a finn gyártóra oly jellemző elmosódás nincsen jelen. A színek általában jók, a dinamikatartomány rendben van, kromatikus aberrációt nem találtam. Sötétben persze romlik a helyzet, de ez nem meglepő. A fotók visszanézegetésekor is használhatjuk a nagyítósávot, itt már nem mindig megy röccenés nélkül, de még így is klasszisokkal jobb így dolgozni, mint a gombokkal. Mindjárt itt terem erről egy videó is:
Zenei szempontból a szokásos Symbian tudástár van jelen, albumborítós lejátszó, egyénileg definiálható hangzásképek, ID3 tagek alapján rendezett számok jellemzik a 6710 funkcionalitását ezen a téren. A kihangosított készülék egész jól szól, de mélyek nincsenek benne. A mellékelt füles nem egy nagy eresztés, felvevőgombos, de nem szétszedhető. Viszont a 3,5 mm-es jack csatlakozó miatt könnyen használhatunk profibb headsetet is.
A funkciók között van FM-rádió is, RDS-sel felvértezve. Használatához headset szükséges. Gyárilag két játék található a telefonban, a Bounce Tales szerintem elég bárgyú, de Bocha szereti (s ebből nem óhajtok levonni semmiféle következtetést), a Brain Champions pedig ilyen agypróba jellegű okosság, el lehet vele szórakozni egy darabig.
Adatátvitel, akkumulátor
Ezúttal minden van. HSDPA (10,2 Mbps), HSUP (2 Mbps), WLAN (802.11 b/g), meg persze minden korábbi mobilhálózati szabvány. A Wi-Fi érzékenysége saját méréseim alapján közepes, a gyenge jeleket már nem is listázza. A böngésző viszont a szokásos MiniMap technológiát használó alkalmazás, amely az érintőképernyő nélküli készülékek egyik legjobbika, ráadásul itt is lehet használni a nagyítósávot, amely ebben az esetben is jó szolgálatot tesz.
Egyéb webes alkalmazások tekintetében is megerőltették magukat a tervezők. A Facebook logo mögött csak egy link lakik, a YouTube kliens jól működik. Jó, hogy van MSN Messenger is, illetve természetesen az OVI telefonkönyv és az OVI fájlok is elérhetőek. (Az OVI a Nokia webes központja, ahová a felhasználók feltölthetnek adatokat, s az mindig szinkronizálódik.)
Kevésbé rózsás a helyzet az akkumulátor kapcsán. Főleg, ha a Navigator készüléket a rendeltetésének megfelelően gyakran használjuk műholdas útvonaltervezésre. Egy-két óra alatt elköszön a telep, ezen csak egy autós töltő segíthet. Ha ettől eltekintünk, akkor két napig megy a telefon egy töltéssel, átlagos használat mellett.
Értékelés: Nokia 6710 Navigator | ||
Külső | ||
Ergonómia | 7 pont | |
Anyaghasználat | 6 pont | |
Összeszerelés minősége | 9 pont | |
Kijelző mérete, minősége | 8 pont | |
Belső | ||
Kezelhetőség | 9 pont | |
Sebesség | 9 pont | |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 8 pont | |
Felhasználói felület élménye | 6 pont | |
Alapfunkciók | ||
Hangminőség, vételi stabilitás | 9 pont | |
PIM funkciók | 9 pont | |
Adatkommunikációs képességek | 9 pont | |
Multimédia | ||
Vizuális | 7 pont | |
Audio | 8 pont | |
Egyebek | ||
Üzemidő | 4 pont | |
Ár/érték aránya | 5 pont |
Összegzés. 80 ezer forintért juthatunk most hozzá ehhez a telefonhoz. Ez nem kevés pénz, ám figyelembe kell venni, hogy ez a Nokia nem csak attól jó, hogy vannak benne térképek. A többi funkcióra is elég hangsúlyt fektettek a finnek, jók a multimédiás képességek, illetve az adatátviteli szolgáltatások.
Ez a készülék nem tagja sem az N, sem pedig az E sorozatnak. Ennek ellenére a 600 MHz-es processzor a jelenlegi legerősebb mag, ami Symbian rendszerű Nokia telefonokban dolgozik. Ügyesen lenyúlták a nagyítósávot a HTC-től, ami jól is működik. Gyakorlatilag a telefonnak számomra két hibája van, a gyengécske telep, illetve az, hogy műanyagból készült az egész. Ennek ellenére, illetve inkább ezzel együtt azt hiszem, hogy részemről megkapja az Ajánlott minősítést, bár a potenciális vásárlók helyében még picit várnék, hogy essen egy csöppet az ára, esetleg kerüljön be a szolgáltatói kínálatokba, hiszen most 10 lepedővel többe kerül, mint a testvérmodell 6720 - bár abban nincs WLAN. És kafa nagyítósáv sem.
![]() |
Nokia 6710 Navigator |
Bog
A Nokia 6710 Navigatort az XXL GSM biztosította. A készülék megvásárolható:
Budapest VI. Jókai tér 6.
Budapest VI. Teréz körút 18.
On-line a www.xxlgsm.hu címen.
A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
Nokia 6710 Navigator | ||
![]() |
Általános | |
Technológia | GSM, UMTS | |
Méret | 104,8 x 50,1 x 14,9 milliméter | |
Tömeg | 117 gramm | |
Színvariációk | Titán, szürke | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 2,6 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 240 x 320 pixel | |
Kijelző típusa | TFT | |
Színárnyalatok száma | 16,7 millió | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | dinamikus | |
SMS memória / max. MMS méret | dinamikus / 300 kB | |
Belső memória | 50 MB | |
Memória bővíthetősége | microSD (alpcsomag: 4 GB) | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 900/1900/2100 MHz |
|
GPRS / EDGE | Class 32 / Class 32 (296 / 178,8 kbps) | |
UMTS / HSDPA / HSUPA | 384 kbps / 10,2 Mbps / 2 Mbps | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 2.0 (A2DP is) | |
WiFi | van | |
USB | microUSB 2.0 | |
Push-to-talk / RSS | van / van | |
GPS vevő | van (A-GPS is) | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | vannak | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | van | |
Ébresztés | van, kikapcsolva is | |
Prediktív szövegbevitel | T9 | |
Szoftverek | ||
Platform | Symbian OS 9.3 Series 60 v3.2 | |
WAP / HTML böngésző | van / van | |
E-mail kliens | van (POP3, IMAP4, Exchange, hitelesített) | |
Java | van, MIDP 2.0 | |
Játékok | 2 | |
Valutakonverter | van | |
Extra szoftverek | QuickOffice, Adobe PDF, Zip, Nokia Maps 3.0 | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 5 megapixeles, autofókuszos, vaku | |
Másodlagos kamera | van | |
Videófelvétel | van (640 x 480 pixel @ 15 fps) | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | van - RDS | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 950 mAh Li-Ion (BL-5F) | |
Készenléti idő | 444 óra (2G) / 456 óra (3G) | |
Beszélgetési idő | 7 óra 30 perc (2G) / 4 óra 30 perc (3G) | |
Zenelejátszási idő | 25 óra | |
Egyebek | ||
3,5 milliméteres fülhallgatókimenet, giroszkóp |