Fujitsu Stylistic M532 - a stílus maga a tablet

Bevezető

Beugrottunk Bocha pajtással a Speedshophoz egyéb, folyamatban levő ügyeink intézése miatt, s amíg várakoztunk a dolgokra, addig a rend kedvéért körülpásztáztam tekintetemmel a pultot, mint egy sas, azzal a viszonylag apró eltéréssel, hogy a jobbik szemem is mínusz másfeles. De ez is elég volt ahhoz, hogy kiszúrjak egy pirosas táblagépet, amiről kisvártatva kiderült, hogy Fujitsu, innentől pedig egyértelmű volt, hogy szépen el is csomagolják nekünk és már visszük is szétcincálni.

Fujtisu M532
[+]

Fujitsu termékekkel mi meglehetősen ritkán futunk össze, hiszen mióta a Fujitsu-Siemens elhalálozott és kiszálltak a PDA piacról, azóta csak az MWC-n láttunk Fujitsu mobilokat és táblagépeket. Már ott is azt mondták a jómunkásemberek, hogy okostelefonra ne számítsunk tőlük Európában, pláne nem a keletebbi felén, de a tablet nem ördögtől való termék számunkra sem, hiszen a jelenlegi, alapvetően számítástechnikai eszközökre specializálódott viszonteladói hálózatban simán elfér. Ez olyannyira így van, hogy most itt is van a kezünkben.

Fujtisu M532
[+]

A Stylistic fantázianevű termékcsalád jelenleg három tagot számlál, mi a leggyengébbik verzióra tettük rá a kezünket, ami még így is bőven erős. A másik két modell x86-os architektúrára épül. Ehhez mérten vastagos fogott a ceruza az árazásnál is, a kecses gépet bruttó 140 lepedőért cserébe csúsztathatjuk a táskánkba, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az M532 nem lesz egy néptábla, ráadásul a Fujitsu elsősorban vállalati ügyfelekre számít, legalábbis erre utalgatnak a hivatalos termékoldalon, s a gépre telepített szoftverek is jellemzően olyanok, amelyekkel a vállalati infrastruktúrához való kapcsolódás oldható meg. De azért maga a gyártó is igyekszik hangsúlyozni, hogy amennyiben eltekintünk a gép ilyen irányú képességeitől, szerintünk ez akkor is egy kiváló alternetíva, lévén a szórakoztatási, tartalomfogyasztási igényeket is kielégíti. Mondjuk ilyen árfekvés mellett ez a minimum.

Hirdetés

Doboz, külső

A doboz nem nyújt sokat, töltő, adatkábel, törlőkendő alkotja a hozzáadott tartozékok nem túl széles halmazát, ez egy fehéres pakkban jön, de kicsomagolás után úgyis maga a Stylistic fetreng felül, s a "hűha" sóhaj akkor szakad majd fel a júzerből, amikor nagy elánnal ki akarja emelni a motyót a helyéről, s majdnem el is hajítja azt, mert annyira könnyű és vékony, amire az ember nemigen van felkészülve. Ez - lédiz end dzsentlmen - azt jelenti, hogy mindössze 8,6 mm-es a vastagság, amihez 560 grammos tömeg tartozik. Ennél karcsúbbat is láttunk már, a Toshiba AT200 7,7 mm-rel csábít, de az átlagos, 1 centinél valamivel tömzsibb tabletekhez képest a Fujitsu gépe olyan, mint egy tornászlány, aki nem csak felemás korláton dobogós, hanem rendre jó helyezést ér el matekversenyeken is.

Fujtisu M532
[+]

Abban a szerencsés kegyben részesültünk, hogy nem egy unalmas, szürke-fekete modellt használhattunk, hanem egy pirosas színnel meglöttyintett darab jutott hozzánk el. Ez egyáltalán nem ijesztő, mert ez a piros nem az a piros, tehát nem egy nullkilométeres Chevrolet Spark rikító árnyalata anyuci örömére, hanem egy fakóbb, inkább pasztell jellegű variáns, ráadásul ez csak a gép keretét veszi körbe, a hátlapra nem csúszik át. Egyöntetű szerkesztőségi vélemény alapján tökre jól néz ki, a magam részéről pedig hozzáteszem, hogy egy vezető beosztású, multinál dolgozó hölgy számára is külsőben a tökéletes kompromisszum, nem csicsás, bőven elég elegáns, mégis egy picit azért más, mint egy átlagos masina. Az már csak hab a tortán, hogy ez a keret alumíniumból készült.

Fujtisu M532
[+]

Szemből a 10,1 hüvelykes kijelzőé a terület, az 1280x800 pixeles felbontás nem kiemelkedő, ám IPS panelt kapott, amely talán nem olyan élénk és kontrasztos, mint amit megszokhattunk, holott a gyártó szerint 550 nites fényerőt is tud, de bőven megfelel, ráadásul a betekintési szögek is rendben vannak. Az ablak felett másodlagos kamerát fedezhetünk fel (2 megapixeles), lent pedig a gyártói felirat virít, az egészre pedig Gorilla Glass került, hogy a karcolódásoknak ellenálljon.

Felül 3,5 mm-es jack csatlakozót találunk, illetve a kijelző feloldását / lezárását szabályozó gomb is kapott helyet. Bal felé nem érdemes tapogatózni, ott nem lesz semmi, a jobb oldalon viszont egy széles ajtó mögött van helye a SIM-nek és a microSD-nek. Mellettük tátong a microUSB csatlakozó, a felső sarokhoz közel pedig a hangerőt szabályozó gombpáros ücsörög. A gép alján találjuk meg az egyedi töltőcsatlakozót, a készülékhez dokkoló is vásárolható, amely szintén itt csatlakozik.

Fujtisu M532
[+]

A hátlap selymes plasztikból készült, egy jókora logó terpeszkedik középen. Felül a kamera és a ledes villanó látszik, oldalt pedig egy-egy kis hangszóró kapott helyet. Mindig vita, hogy hová érdemes ezeket tenni, az ember hajlamos ezeket lefogni használat közben, most sincs másképp, de a lehetőségekhez képest igyekeztek úgy elhelyezni a mérnökök ezeket, hogy túl gyakran azért ne fordulhasson elő. A gép megbonthatatlan, nagyon egyben van, vékonysága miatt azonban kissé meg tudjuk hajlítani, ami elsőre elég ijesztőnek tűnik. Az biztos, hogy nem fogja kibírni, ha egy puha táskában ledobjuk a földre, bár nem álltunk neki ezt kipróbálni.

Hardver, szoftverek

A központi egység szerepében egy NVIDIA Tegra 3 SoC munkálkodik 1 GB memóriával (LPDDR2) és 32 GB háttértárral (eMMC) karöltve. A négymagos processzor magonként 1,4 GHz-en ketyeghet, ha mind a négy mag csúcsra van járatva egyszerre, akkor 1,3 GHz-en pörögnek. A grafikáról egy ULP GeForce GPU gondoskodik, de ez várható is volt. A gép tehát papíron megfelelő erősségű, s ezt nem csak a menüben való bóklászás során érezzük, hanem a szintetikus sebességtesztek is igazolják.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Fujtisu Stylistic M532 ASUS Transformer Pad Infinity Huawei MediaPad 10 FHD Acer Iconia Tab A700
Quadrant Standard 4281 pont 5006 pont 3610 pont 3999 pont
Linpack for Android (single) 43,014 MF. / 1,95 s 58,218 MF. / 1,44 s 40,150 MF. / 2,09 s 44,0304 MF. / 1,90 s
Linpack for Android (multi) 121,869 MF. / 1,38 s 152,916 MF. / 1,1 s 91,617 MF. / 1,84 s 130,547 MF. / 1,29 s
Smartbench 2012 Prod. 3849 pont 4072 pont 3778 pont 3579 pont
Smartbench 2012 Games 2108 pont 1879 pont 1637 pont 1496 pont
AnTuTu 3.0 Benchmark 12690 pont ? pont ? pont 11691 pont

A rendszer esetünkben az Android 4.0.3-as verziója, azaz egy frissítésnyivel adós a Fujitsu. Remélhetőleg nem kell erre sokat várni, a vas nem lehet akadály, s mivel a gyártó semmiféle változtatást nem eszközölt a felületen, ezért nem is nagyon lehet mire kenni a késlekedést. Meglepetésekkel nem fogunk találkozni a menüben és a widgetek között sem, minden a Google által megálmodott módon működik, a sebességre pedig nem lehet panasz.

Fujtisu M532
[+]

Mivel a Fujitsu bevallottan üzleti felhasználásra tervezte a gépet, ezért nem meglepő, hogy egy sereg olyan szoftverrel fogunk találkozni, amelyek emiatt kerültek előzetesen feltelepítésre. A szokásos köröket azért fussuk meg: ES File Explorer és Thinkfree Office is csücsül a tableten, ezekkel már más eszközökön is találkozhattunk. Felbukkan a Tegra Zone áruház, valamint az Adobe Reader is az ikonok között.

Fujtisu M532
[+]

A vállalati vonalat erősíti a Citrix, amely első hallásra egy különösen hatékony háztartási súrolószert juttat az ember eszébe, de egészen másról van szó. Egy felhő alapú szolgáltatás kliense ez, amely nagyvállalati infrastruktúrákban található meg jellemzően. Van RDP kliens, Norton Security alkalmazás, illetve VMware View, amely távoli asztali kapcsolat kialakításában jeleskedik.

Multimédia

Hogy egy tablet hátuljára minek kell kamera, az számomra még mindig rejtély, bár két éve a Szigeten láttam egy jóskát Apple iPad sgeítségével fotózni a Crystal Castles koncerten (nem, nem én akartam ezt megnézni), a hatvannyolcadik sorból, hát tök sok értelme volt, valóban. Még a 7 inches gépeknél oké, de egy ennél nagyobb képkerettel bohóckodni már kissé furcsa. Mindenesetre a Fujitsunál ezt nem így gondolják, a Stylistic M532 hátlapján ugyanis 8 megapixeles, ledes villanóval megsegített, autofókuszos kamera található.

A felhasználói interfész itt is a Google által megálmodott módon néz ki, az alapvető beállítások megvannak, tud panormáma módot is, illetve videót is full HD felbontásban rögzít a masina (tesztvideó). Az elkészült fotók (felül) megtekintése nyomán most is arra juthatunk, hogy a táblagépekbe tett kamerákat másodrendűnek kezelik a gyártók, durván sok a zaj, messze nem tökéletes a vonalélesség, a dinamikatartomány pedig szinte nem is létező fogalom.

Fujtisu M532
[+]

Hogy mégse kelljen csalódnunk multimédia tekintetében, arról a hardver, illetve az extraként felbukkanó PowerDVD Mobile gondoskodik, amely egyrészt egy lejátszó képek, videók és zenék kapcsán, másrészt egyúttal DLNA kliens is. A masina röccenés nélkül játszik vissza bármilyen videót, a két kis hangfal pedig korrekt minőséggel válik megfelelő társsá.

Fujtisu M532
[+]

Zenére is használhatjuk az említett alkalmazást, mert százszor jobban néz ki, mint a gyári lejátszó, de semmi extrát nem tud, sőt, be sem költözik az értesítési sávba, mint futó szoftver. Az Android szokásos szoftverében viszont van equalizer is, cserébe ótvar ronda, tele van kihasználatlan hellyel a felület. A hangminőség fülessel abszolút rendben van, kihangosítva is minden oké, csak nem elég hangos.

Adatátvitel, akkumulátor

Az eszköz képes SIM-et fogadni, s így mobilhálózatokon is tud adatot cserélni. Telefonálni viszont nem lehet vele, maximum SMS írás-fogadás jöhet szóba. Hogy mi az elméleti maximális sebesség, arról a Fujitsu hivatalos oldala is hallgat, egyes források szerint 21 Mbps sebességű HSDPA-ra képes a masina. A gyári böngésző perfekt, a hardvert nem rázza meg egy komolyabb weboldalon való bóklászás és nagyítás sem.

Fujtisu M532
[+]

Természetesen van WLAN, GPS, 3.0-s Bluetooth, amely sztereó hangátvitelre is alkalmas, a DLNA-ról pedig már esett szó. Nincs NFC, illetve FM-rádiót is hiába keresünk a táblagépben, de ezen már meg sem lepődünk. A hátlap alatt egy 3170 mAh-s akkumulátor rejtőzik, amely kifejezetten jól bírta a strapát. Ittléte alatt a gépet nem tettük fel töltőre, annyit maceráltuk, ami a teszteléshez szükséges és alig 30%-ot vesztett a töltöttségéből a telep. Folyamatos netezéssel nagyjából 5-7 órát bírja, viszont számítsunk rá, hogy két és fél óra kell ahhoz, hogy teljesen feltöltődjön az akksi.

Fujtisu M532
[+]

Értékelés: Fujitsu Stylistic M532
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 9 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 7 pont
Alapfunkciók
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 6 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

Összegzés. A Fujitsu modellje mindenképpen a csúcsgépek között próbál szerencsét, négymagos architektúra, IPS kijelző, fejlett adatkommunikációs képességek és kimondottan nívós készülékház jellemzik. Plusz pont a HSDPA támogatása, valamint az egészen meglepően jó energiatakarékosság. A mérleg másik serpenyőjébe kerül a még nem frissített rendszer, a magas ár, illetve a szerintünk felesleges árnövelő hátlapi kamera. Az üzleti szolgáltatásokban gazdag eszköz azonban a pirosas alumínium kerettel nem csak egyedi, hanem kifejezetten jól összerakott benyomást kelt, igazából kerestem azokat a pontokat, ahol ténylegesen bele lehet kötni, de a Stylistic M532 tényleg frankó. Árban az Asus Transformer TF300 szintjén van, tudásban is hasonló a két gép. Szóba jöhet még versenytársként a Note 10.1, ami kicsit más, hiszen 2 GB RAM-ot kapott, de más pontokon talán gyengébb, de a SIM-es verzió árban a Fujtisunál többet kóstál. És bár szkeptikusan álltam hozzá a termékhez eleinte, be kell lássam, hogy simán van helye a piacon, persze nem olcsó, de azért nem horrorisztikus, a többi négymagos, 3G-képes 10,1 hüvelykes tablet is itt mozog, a Fujitsu ajánlata pedig semmivel sem rosszabb ezeknél. Gyors ismerkedés után még úgy gondoltam, hogy a tetszett plecsnit sütöm rá, de igazából ez a gép akár ajánlott is lehet.

Fujitsu Stylistic M532

Bog

A készüléket a Speedshop biztosította. Vásárláshoz kérjük kattintson ide.

A cikk elkészítésében a T-Mobile 4G mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Fujitsu Stylistic M532
Fujitsu Stylistic M532 Általános
Technológia GSM / UMTS
Méret 262,6 x 175,4 x 8,6 milliméter
Tömeg 560 gramm
Színvariációk fekete-szürke, fekete-piros
SIM-foglalat normál
Kijelző
Kijelző átlója 10,1 hüvelyk
Kijelző felbontása 1280 x 800 pixel (149 ppi)
Kijelző típusa IPS kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa NVIDIA Tegra 3
Processzor típusa 1,4 Ghz-es négymagos Cortex-A9
Processzor csíkszélessége 40 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip GeForce ULP
RAM mérete 1 GB RAM
Memória
Belső tárhely 32 GB
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
GPRS / EDGE /HSDPA / LTE van / van / 21 Mbps / nincs
IrDA / Bluetooth nincs / 3.0 (A2DP)
WiFi 802.11 b/g/n, WiFi direct, DLNA
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.0.3 (Ice Cream Sandwich)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok telepíthető
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Google+, GTalk, Google Maps, Google Messenger, Citrix, VMWare, Norton, iTAP RDP
Multimédia
Fő kamera 8 megapixel, autófókusz, led villanó
Másodlagos kamera 2 megapixel
Videófelvétel 1080p
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 3710 mAh-s lítium-polymer
Készenléti idő na
Internetezési idő 8 óra
Zenelejátszási idő ? óra
Videólejátszási idő ? óra
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor

Azóta történt

Előzmények