Asus P525 - kibújt a PC-ből

Hirdetés

Előzmények

Bevallom őszintén, kicsit a mai napig még mindig félek egy Windows alapú készülék tesztjébe belefogni. Ezen mobilok már nem is nevezhetőek egyszerűen telefonnak, leginkább egy átmenetet képeznek az okostelefonok, és a PDA-k között, úgy, hogy a lehető legközelebb állnak mindkét típushoz. A határvonal egyébként is igen szűk, ugyanis nem egyértelmű, hogy mi az, amit még PDA-nak, mi az amit már telefonnak és mi az, amit okostelefonnak hívunk.

Egy dologban mindenesetre biztosak lehetünk. Ha olyan készüléket választunk, amelyen operációs rendszer fut, akkor a lehetőségek szinte végtelen tárháza nyílik meg előttünk. Ha ráadásul a Windows operációs rendszer mellett tesszük le a voksunkat, akkor sok olyan funkciót köszönthetünk ismerősként készülékünkön, amelyet már az asztali PC-nken is sikeresen használtunk.

Az Asus cégről valószínűleg legelsőnek mindenki számára az alaplapok ugranak be, a kicsit tapasztaltabbak videokártyára, és egyéb alkatrészekre is gondolnak, azonban jó hírünk van olvasóink számára. A gyártó ugyanis egyre több mobilkészüléket mutat be, és várhatóan ezek hazánkba is elérkeznek lassan, ennek legbiztosabb jeleként, közvetlenül a gyártó jóvoltából járt nálunk a P525 két rövid teszthét erejéig.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés