Bevezető, külső, kijelző
Az Android egyik jövője szinte biztosan az okostelefont mindenkinek koncepción áll, és a sok előzetes hír után idén tényleg elkezdtek bemutatkozni az Android Go rendszerű eszközök. A végtelenségig lecsupaszított és optimalizált rendszer életben tartja az 1/8 GB-os tárolócsomagokat és az őskövület MediaTek-rendszerchipeket, mellé viszont a korábban látottaknál lényegesen jobb felhasználói élményt ígér, és az elméletek szintjén az árak is rendkívül alacsonyan tudnak maradni. Gondolunk itt az öt számjegyű, egyessel kezdődő összegekre. Sajnos a múltkor tesztelt Nokia 1 és tesztünk mai alanya is közel dupla ennyibe kerül, ami mellett már nehéz lesz megvédeni az amúgy nem rossz alapötletet.
Az A9 Plus külseje régi és új trendek keveréke: olcsónak tűnő, egyszerű plasztikház, levehető hátlappal, cserélhető akkumulátorral, microUSB és 3,5 milliméteres jack csatlakozókkal, viszont három különálló kártyahellyel (nanoSIM + microSIM + microSD), hátlapi ujjlenyomat-olvasóval és egy olyan 18:9-es kijelzővel, aminek sarkaira még lekerekítést is gyártottak, persze csak az üvegbe, egyébként látszik, hogy mögötte is ott vannak a kijelző csücskei. Érdemben ez még annak a korszaknak a szülötte, amikor az OGS, azaz légrésmentes érintőképernyő még külön erényként szerepel a specifikációs listákon – ebben nincs ilyen, és ha az ember oldalról próbál ránézni a megjelenítőre, látja is a hézagot.
De nem csak emiatt nem érdemes oldalról vagy alulról belenézni: a hagyományos TFT betekintési szögei szintén régi időkre emlékeztetnek, konkrétan inverzbe tudnak fordulni a színek bizonyos esetekben. Egyébként egy 5,3 hüvelykes, 480 x 960 pixeles panelről beszélünk, de engem a felbontása zavart a legkevésbé, azzal értelemszerűen együtt kell élni, HD-filmezésre nem ez lesz a barátunk. A maximális fényereje mindenesetre korrekt, a színhőmérséklet sem elrugaszkodott, a helyzet inkább az, hogy az utóbbi időben rettenetesen elszoktunk az efféle panelektől.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Mérés | Allview A9 Plus | Nokia 1 | Xiaomi Redmi 5A | HomTom HT17 Pro |
Képátló | 5,3 hüvelyk | 4,5 hüvelyk | 5 hüvelyk | 5,5 hüvelyk |
Felbontás | 480 x 960 | 480 x 854 | 720 x 1280 | 720 x 1280 |
Technológia | TFT LCD | IPS LCD | IPS LCD | IPS LCD |
Fehér fényerő (max.) | 434 nit | 270 nit | 474 nit | 360 nit |
Fehér fényerő (min.) | 13,1 nit | 13,3 nit | 3,5 nit | 12,3 nit |
Fekete fényerő | 0,49 nit | 0,14 nit | 0,41 nit | 0,20 nit |
Kontrasztarány | 902:1 | 1933:1 | 1158:1 | 1094:1 |
Színhőmérséklet | 6220 K | 7487 K | 7606 K + kézi K | 14657 K + kézi |
Nem csak távolságérzékelő, hanem fénymérő is van a kategórián belül értelmezve vékony felső káván, sőt, még szelfivaku is helyet kapott a másodlagos kamera és a hangszóró környezetében. Az automatikus fényerő működik is, és bár működése nem villámgyors, jellemzően azért jól reagál a változó fényviszonyokra. A minimális fényerő viszont a kellemesnél magasabb. Az alsó káva lényegében üres, mivel a kijelző alsó sávján, virtuális formában helyezkednek el a rendszer vezérléséhez szükséges gombok. Szokásos módon három darab van, gyárilag balról jobbra haladva alkalmazásváltó, kezdőképernyőre ugrás és visszalépés, de az első és az utolsó felcserélhető.
A hátlapi ujjlenyomat-olvasó működése lomha, főleg az egyébként egyáltalán nem lassúnak érződő alaprendszerhez képest, viszont a probléma nem is ezzel, hanem a megbízhatóságával van, körülbelül 10 alkalomból 6-szor járt sikerrel az olvasás, ami még az olcsóbb mobilok mezőnyében is karcsúnak érződik. A hátlapon lévő hangszóró képes leárnyékolni magát, ha hagyományosan tesszük asztalra a mobilt, viszont erélyes hangjával felhívja magára a figyelmet. Gombok kizárólag jobb oldalt láthatók rajta, egy bekapcsoló és a jól megsozkott dupla hangerőszabályzó.
Másodlagos mikrofont hiába keresnénk a készülékházon, viszont vaku és kamerapúp jutott a hátlapra, ettől függetlenül aligha billeg a mobil, és a fogása is stabil, inkább keskenynek érződik és 150 grammos tömege sem kirívó.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!