Új hozzászólás Aktív témák

• #1799 console aktív tag

  Új Válasz 2006-09-01 11:21:21 #1799

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  console

  aktív tag

  még mindig túl sok a filozófia. (bár csak gyors átfutottam rajt...)
  nagyon ritkán van időm fórumot olvasni, de azért leírom én is a dolgokat...
  hogy mi az egó?
  az én meghatározásomban az egó az elme fizikai használatú megnyilvánulása. mindaz, amivel gondolkodsz, amivel kifejezed magad, amivel érzékeket közvetítesz. magyarul mindaz, aminek a legtöbb ember gondolja magát. most, amivel én írok üzenetet, az is egó - az én egóm. azzal fejezem ki magam, amit megtanultam a világból a magam 21 évével. most az lényegtelen, hogy higgadt, álszerény, dühös vagy flegmatikus, ezek csupán a hullám formái, tajtékok.
  az egónélküliséget nem álszerénység kifejlesztésével lehet elérni, vagy egy bizonyos személyiség kiépítésével, bizonyos szabályoknak és előírásoknak való megfeleléssel, hanem kizárólag a tudatosság növelésével. és ez a szó az egész vallás gyenge pontja, mert nehéz megérteni, mi is pontosan a tudatosság.
  voltál már úgy, hogy annyira belemerültél egy tevékenységbe, a Jelen pillanat figyelmét megkövetelő cselekedetbe, hogy megszűnt az idő, megszűnt a világ, megszűnt mindaz, amit fizikainak hívunk? kiválthatta egy tájban való gyönyörködés, sport, tánc, zene, éneklés, szex, vagy bármi, ami olyan gondolatmentes figyelmet követelt...?
  lényegében ezt nevezem tudatosságnak.
  de ezt próbálgatni kell sokáig, hogy az ember megérezze, miről van szó... főleg, ha direkt elő akarja idézni a későbbiek folyamán.
  a meditáció hosszú út... és lényegében szabályszerűségek betartásán alapszik, ezért nem is lehet túl sikeres. ha bármilyen előírást adnak, ha bármilyen szabály- vagy hitrendszert kínálnak, az már eleve nem lehet igaz út. ha valami megszokottá tud minősülni, eleve hamis. a tudatosság megértését csak az serkentheti, ha a tapasztalatot ''újként'' tudod felfogni. az elme egy elsődleges képessége az, hogy megszokottá képes a dolgokat lealacsonyítani - és itt van a bibi. ha valami nem tud megszokottá válni, akkor új marad. ha újként tudsz tekinteni minden pillanatban valamire... bármire... az azt jelenti, hogy a tudatosságod használod, az eredeti lényed felbukkan, egy pillanatra kikandikálsz a felhők közül. lehet hogy még csak fénysugarakat látsz, de később hosszan láthatod a napot is.
  de ez már nem a formák világa, ezért nagyon bizonytalanok és sejtelmesek az első lépések...
  
  az Élet ITT VAN, és MOST! hogy is lehetne másképp? figyeld meg a formákat, figyeld meg a színeket, figyeld meg a stílusokat.. csak nézz egyszer körbe TUDATOSAN... ha képes vagy igazán figyelni, akkor nem vagy képes gondolkodni. vagy figyelsz és elfogadsz és ezáltal tudatosodsz, vagy gondolkodsz és ezáltal növeled az identitásérzeted, az egód.
  én azt mondom, hogy fejelts el minden előírást... ÉLJ! ennyi a titok. élj ahogy akarsz, de figyelj - eleinte úgyis bedőlsz az egó igényeinek... először úgyis azt hiszed, hogy na megtörtént a nagy ''meditáció'', meg ''a találkozás Istennel''... ez nem is történhet másképp. de később minderre visszagondolva nevetni fogsz, hogy hogyan is csapott be az egód adott helyzetekben... aztán még később a korábbiakat fogod kinevetni. ez kell. ez elengedhetetlen. így leszünk napról napra többek az önmegvalósítás útján.
  az összes vallás ugyanazt a tapasztalatot keresi, és a legtöbb ''követő'' hajlamos erről megfeledkezni, és összetévesztik elméletekkel a lényeget. egyik vallás sem a ''jó út''. azért, mert vallásnak vagy szektának minősül, így ez mind csak hit, avagy csak egy hitrendszer-definiáló mozgalom. ezért pl. a pszichológiát de a tudományt, sőt a társadalmi általános életet is nevezhetnénk 1-1 vallásnak... mindegyik igaz, de egyben mindegyik hamis is. azért, mert minden elméleti fikció elvonja a figyelmet a Jelen pillanatról.
  júgy lehetne jobban kifejezni a dolgot: ugyan mindegyik gondolat igaz, de mindegyik hamis is. csak a nézőpont változtatja. nyugatról vagy keletről akarod megfigyelni az Életet? ha keletről akarod, akkor kezdj szkeptikus lenni minden gondolatoddal és formával (a valósággal) szemben.
  
  először csak figyeld meg a környezeted, majd figyeld meg a gondolataid... de ez se legyen előírás. egyszerűen csak ÉLJ. ha eszedbe jut figyelni magad, jól van. ha nem jut eszedbe, az is tökéletesen jól van. kell az érés és a tapasztalás az eltávolodás megkezdéséhez.
  mindig ragadd meg a pillanatot, ami kiváltja belőled a tudatosságot. később a többiek számára úgyis belefér az életünk két évszám közötti gondolatjelbe... de a tapasztalatunkat senki nem veheti el... és rajtunk kívül más nem is értheti.
  igen, szerintem először foglalkozz önmagaddal... képtelenség mással foglalkoznod, amíg nem vagy ép, egész... ekkor többnyire csak árthatsz másoknak, mert törvényszerűen hullámvölgyekben kalandozol... először légy önző, éld ki magad, igen, kezdetben kedvezz mindannak ami az elme igénye (egó)... de kezdj figyelmet vinni a tettekbe. ennyi.
  
  az eltávolodás képessé tesz a belső megnyugvásra. addig úgyse fog menni. addig mindig ott motoszkál egy csomó kielégítetlen gondolat, és nem is enged eltávolodni. tehát először kedvezz az egónak, hogy tapasztalatokhoz juss, éld meg az alfát és az omegát, a poklot és a mennyet...
  annyira nem számít, mindegyik ugyanabből készült!
  csak a tapasztalatok folyamán történhet meg az a nagyon-nagyon áhított eltávolodás... persze hozzáfűzhetném, hogy az önfeladással is megtörténhet... dehát hogyan? hogyan is lehetnél képes az önfeladásra, amíg egy csomó gondolat ideköt? az igazi önfeladás a tapasztalatokon keresztüli eltávolodással megtörténő önmegvalósítás.
  
  ha valaki valóban meg akarja érteni a tudatosság fogalmát, nagyon ajánlom neki a tudatos álmodást. sokmindent kipróbáltam, de ennél jobb módszer egyszerűen nem létezik! nyílegyenes ösvényt képez a gondolataink és a tudatosság működésének megértéséhez. gondoljatok bele - az álom a tiétek minden este. a részetek, a lényetek egy része - lehetetlen, hogy másképp legyen. a TIÉTEK, de mégsem tudtok róla. vajon miért nem? mert nem vagytok tudatosak. intelligensek, okosak vagytok, de nem tudatosak. az egy figyelmi minőség.
  ha elértek oda, hogy tudatosan álmodtok, ott se ragadjatok le, onnan már csak egyetlen ugrás van hátra.
  
  persze ezt se vegyétek szentírásnak - ha úgy érzitek, tegyétek, de ha nem - nem.
  mivel intelligens réteg vagytok, ezért tudom figyelmetekbe ajánlani. ti már TÚL sokat tudtok. gondolom sokan egész enciklopédiákat, tudományokat, vallásokat átrágtatok, de mégsem találtátok meg bennük a boldogságot. nem is csoda. hogyan is lehetne a boldogság valami külvilági aspektusban? kint mindenütt csak formai játék zajlik. bár ez jó segítséget nyújthat. de ha nem figyelsz, elveszel a formában.
  
  az egyetlen igazi csoda akkor történik meg, ha képes vagy egyszerűen csak LÁTNI.
  
  üdvözlet a régieknek, nem nagyon olvasok fórumot, így nem várok hosszú és mély reakciókat senkitől. tudom, amit tudok, tartok ott, ahol. talán már holnap nevetni fogok azon, amit ma, itt és most írtam. folytatom az utam, tapasztalom tovább az Életet.
  
  [Szerkesztve]

  .

• #1809 console aktív tag lao ce #1801

  Új Válasz 2006-09-04 14:17:45 #1809

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  console

  aktív tag

  válasz lao ce #1801 üzenetére

  Elsősorban nem Neked szántam, amit írtam. Tulajdonképp fogalmam sem szokott lenni róla, hogy miért érzek késztetést ilyenkor ilyen írásokra. Többször is feltettem már magamnak a kérdést, aztán a kérdés feltétele után néhány nappal megkaptam a választ - emailen írt valaki a világ másik végéről, hogy ''Pont ezt kellett hallania, és Pont most'', hogy egy bizonyos felismerés lehatoljon lénye mélyéig. Túl sokat nem fogok pötyögni ide, abban biztos lehetsz, hisz alapvetően próbálom minden aktuális mondandóm néhány monológba beleszúrni, és nem szeretem ismételni magam - hisz annyira nem életszerű az ismétlődés! Továbbá nem akarok beállni a hitrendszer-definiálók, és a nagy filozófiagyártók végtelen sorába. Ha vitatkoznék bárkivel, bármiről, vagy elméleteket gyártanék, csakis a tapasztalatok valódi hiányáról árulkodnék.
  Ezért inkább a tapasztalást helyezem előtérbe - ha valaki akar, ugorhat! Én csupán arról tájékoztatom őket, hogy létezik ilyen lehetőség is. Az igaz, hogy a tartalom miatt több olvasat szükséges, hogy az összes mondat pontos értelmet nyerjen, de így érzem egésznek a mondandót a maga korlátaival és korlátlanságával.
  Sosem tudhatom, éppen kinek melyik mondatra lesz szüksége.
  
  Úgy emlékszem nem válaszoltam alapvetően semmire, talán nem is állt szándékomban. Ha valamire válaszolni lehet, csak azt jelzi, hogy már a kérdés rossz. Egy kérdésre nincs egyöntetű egységes válasz. Minimum kettő van, amiből az egyik a másiknak pont a fordítottja. Ez az elme dualisztikus játéka. A szavak pedig elmejátékok.
  Az egót és az elme felépítését kezdtük boncolgatni, de egyértelmű választ nem lehet adni ebben a kérdéskörben. Bár metafizikával megközelíthetjük. Annyit biztosan tudhatunk, hogy az elme több állapottal rendelkezik. Mikor ébren vagyunk (most), él egy bizonyos állapotot. De amikor álmodunk, akkor is létezik - sejtelmünk van róla. A nagy kérdés egyelőre, hogy vajon, mikor alszunk, de nincs álom, akkor is létezünk - vagyis van-e egy részünk, ami akkor is létezik? Valószínűleg igen, egy nagyon kósza sejtelmünk van... hisz ha felébredünk, sejtünk valamit, amint visszatér az elme a maga időfelfogó képességével. Ami visszatér reggel, identitástudat, na én azt hívom egónak. De amiről álmodunk, lényegében az is az egó, csak a másik, feldolgozatlan ''oldala''. S noha az idő csak az ember gondolatai közti távolság, az ego igazából az időérzékelés témakörét öleli fel... ha nincs ego, nincs idő.
  S a nagy kérdés az, hogy vajon létezik-e ébrenlét a mélyalvásban? Ezt kell kideríteni, ha valaki az önismeret útját akarja megjárni.
  Azt már tudom, hogy ébrenlét létezik az álomban, de itt még nem tartok... amit eddig átéltem... már önmagában varázslatos kaland volt... mindenkinek ajánlom.
  
  A vallásokkal az a ''bajom'', hogy több van belőlük. Ez pont olyan, mint létrehozni egy klubot. Ha az emberi elme (ego) létrehoz egy klubot, és behív 100 embert, az azt jelenti, hogy a rajta kívülállók már ''mások'', azaz a klubtagok valamiféle kiváltságosok. Amíg az emberek fejében vallások, ideológiák, filozófiák, hitrendszerek, országok, népek, tagok élnek, addig mindig ellentéteket feszítenek ki ember és ember közt. A gyűjtő-csoportosítófogalmak talán a legegocentrikusabb, legkárosabb szavak...
  Ha létezik egy úgynevezett egyedüli ''Igazság'', akkor annak egy természetadta lehetőségnek kell lennie. Hogyan is eshetne bármi is a természetadta kereteken kívülre? Bármilyen görcsös erőfeszítésbe foghatunk, nem találhatunk ki valami olyat, ami kívül essen a valóság keretein... ami van, az VAN... a VAN-on belül van.
  És ha létezik egy úgynevezett felsőbb hatalom, egy ''Isten'', aki a megértéséről híres, és a végtelen intelligenciájától, aligha fog majd múlandó tényszerűségek alapján megkülönböztetést véghezvinni - ugyanis erről szól az intelligencia, a Látásról. Ha efféle ego által létrehozott különbségtevésekről tenne tanúbizonyságot, csak azt fémjelezné, hogy még ő sem jutott túl az egón. A ''karma'' rendszere tökéletes bírálóbizottságként működik. Emlékszem én sosem vallások miatt figyeltem fel erre a büntető-jutalmazó-jelenségre / amintadok-aztkapom-játékra, csakis, mert érdekeltek a Természetet mozgató törvények, mindentől függetlenül - csak Láttam, hogy létezik. Ezért régen egyszerűen csak az energiamegmaradás többdimenziós kiterjesztéseként érzékeltem... most már tudom, hogy karmának hívják, és elég jól terjed a szó. Körülbelül ennyi, amit érdemes logikus úton elmondani a vallás(ok)ról. De ez is tapasztalatból kell, hogy eredjen. Az emberhez nem méltó, hogy kész elméleteket vegyen át és azokhoz ragaszkodjon - csakis a tapasztaláscentrikus Életvitel.
  
  No tehát ha létezik az az úgynevezett ''Igazság'', akkor azt nem különböző regényeket és science-fiction kategóriákat megszégyenítő könyvek, komplett hitrendszert kínáló jelenségek fogják kézbeadni (pláne nem a többezer éves, egóigény-szerint többszázszor elferdítettek), hanem az ÉLET, az ÉLET nevű játék, az Életben szerzett TAPASZTALAT. Ha valamit el lehet érni, akkor el is lehet veszíteni. Ha valamit létre lehet hozni, le is lehet rombolni. Emiatt ahol szavak jelennek meg, máris hamisak az elmondásuk pillanata után. 1 perc múlva már mindaz hamis lesz, amit most írok.
  Tehát az ''Igazság'' csakis egy tapasztalás lehet, amely szavakkal leírhatatlan...
  Amúgy is olyan törékenyek a szavak... örülhetünk, hogy bárki is felfog valami csekélykét abból, amit a másik próbál szavakba önteni.
  És ha létezik ez a ''valami'', akkor most is léteznie kell. És létezik is. A kérdés az, hogy meggátol-e minket az a rengeteg haszontalan és szüntelen gondolatsor a Látásában, vagy sem? A természetes állapotunktól csak úgy vagyunk képesek elszakadni, ha eltávolítjuk az egó kielégítetlen gondolatsorából felépített rétegeket. Az eltávolítás gondolata persze maga feszültséget szül, ezért az út mindenképp az Ellazulás. De az ellazulásra való törekvés szintén erőszak... Ez a nagy feladat... a törekvés nélküli törekvés, a cselekedet nélküli cselekvés megvalósítása.
  
  Kezdetben sokat segíthet a ''hit'' (és ebbe beleértek mindenfajta információt az tudománytól, az ''élj-dolgozz-családotalapíts'' világképdefiníciókon keresztül a vallásokon át a science-fictionig), csakis, hogy elrugaszkodhasson az ember az aktuális korlátaival határolt világképétől. De később mindenképpen teherré válik, le kell vedleni, ha tovább akarunk menni, mert kinőjük az adott hitrendszer korlátait - így válunk egyre korlátlanabbá. A lényeg, hogy sose ragadjunk le egynél, és mindenen menjünk át, amire kíváncsiak vagyunk (a kíváncsiság eleve egy megérzési jelenség).
  
  Az általános kötött meditációs gyakorlatokat azért tartom (már) nem hatékonynak, mert egyfajta függőséget szít, akár a drogok, alkohol, és a többi figyelemigénylő tevékenység. amúgy kétségtelen, működik, és szépen komótosan viszi lejjebb a (béta) agyhullámokat.
  Mert ha úgy éled a napjaid, hogy napi 2-3x csinálnod ''kell'', hogy megnyugodhass, az kialakíthat egy olyan általános hullámvölgyet, amikor a társadalmi élet egy pillanat alatt felzaklat... és noha ügyesen töröd magad, hogy azonnal visszakapcsolj... de mégis beláthatod, hogy nem sikerült önmagadnak maradnod az egész idő alatt.
  Persze ha sokat csinálod, idővel így is működik, hisz lejjebbtolódik az általános béta. De nekem nem vált be, és szerintem a legeslegtöbb ember számára ez egy lehetetlennel határos spirituális megközelítés, ugyanis a legtöbb ember elméje túlságosan is izgatott ehhez a ''meditálj''-megközelítéshez. Pláne, hogy ezek a bűvös szakszavak okvetlenül kiváltanak egy elméletgyártó procedúrát az elmében, hogy ''milyennek is kell lennie?'', és emiatt jönnek a problémák, hogy valakinek nem megy, vagy a bizonytalanság, hogy vajon jól csinálja-e? Ez a hátránya mindig az elméletgyártásnak, a névadásoknak - nagyon könnyen nagyon sok hamis ''tapasztalatot'' játszathat el az elme az emberrel.
  Szerintem rengetegen tévelyegnek ezekben a völgyekben. Persze amikor eljön az ideje, képesek lesznek továbblépni...
  
  Mivel az elme túlságosan igényli a jeleket, az érzékszervi tapasztalatokat, sokkal kézenfekvőbbnek tartom Tilopa híres útmutatóját kipróbálni, miszerint: ''Ne meditálj, hanem tartsd az elmét a természetes állapotában''. Kipróbáltam - bejött. Sokkal eredményesebben, mivel nem volt benne megkötés!
  Ha lehet így nevezni, hogy ''cél'' - bár ez eleve egocentrikus megközelítés - úgyis afelé lépkedünk, hogy a természetes állapotként minél mélyebb bétát, és magasabb alfát tarthassunk fent. Előbb-utóbb mindenképpen belassulunk a fizikaiban... így ez a módszer sokat segíthet is egyben önmagunk felvállalásában. Kizökkent-e a külvilág, vagy meg tudjuk tartani a ''lassúságot'', a figyelmet?
  
  Meditációban a vipasszana-féle légzés- és/vagy mozdulatfigyelő gyakorlatokat találom egyedül igazán értelmesnek. A kötött formák (márpedig általánosan a meditáció szóra egy kötött formát asszociálnak), hogy mozdulatlanul légy, vagy zárd el magad hermetikusan, vagy rekeszd ki magadból a világot eleve egyfajta merénylet az elmével szemben. Ez egy kicsit harcos, erőszakos megközelítésre utal - emiatt megfigyeléseim szerint könnyen visszaütheti az elme később az ezzel keltett feszültséget... Ideiglenesen eljátssza az elcsendesedést, de egy óvatlan pillanatban teljes erejével visszavághat.
  Szerintem sokkal értelmesebb inkább a barátunkká tenni, ismerkedni a működésével, kibékülni vele, és szép lassan közös nevezőre érni, érdekegyeztetést létrehozni.
  
  Ezek ''gyakorlása'' (természetesen csakis erőfeszítés nélküli!) után évekkel később bukkantam rá a Tudatos álmodás egyik alapmódszerére, ami aztán elvitte a pálmát. Kritikus világ-megközelítésnek hívják. Arról szól, hogy naponta egy jó 10-15x (vagy amennyiszer eszünkbe jut) magunkhoz szegezzük a kérdést: ''Miből tudom, hogy ez álom vagy valóság?'' Ez az egy mondat hatalmas űrt képes létrehozni az elmében. Ilyenkor érdemes egy percig körbetekinteni... a formákat vizsgálni, a színeket... vajon miből derülhet ki, hogy most álmodunk, vagy ébren vagyunk? Sok különbség nincs a kettő közt, mégis egy nap eljön, amikor az álomban hangzik el a kérdés. Az pedig gyökeres életszemlélet-változást hoz. Akármit is olvasott az ember előtte, a tapasztalatot nem tükrözheti semmi. Talán ekkor értjük meg alapfokon igazán, hogy mi is az a tudatosság. Addig még csak sejtelem az egész... Élet.
  
  Még egy jó utat tudok ajánlani tudatosságfokozáshoz, a Testbeszéd elemzését. Ha az embernek eszébe jut néha ezek közül egy-egy módszer, tökéletes képet kaphat arról, mi is az a fene nagy titok az agyhullámok süllyedésében. Ezen ''módszerek'' lényege, hogy változatosak, bármikor elő lehet őket kapni, és nem kell egyben 20-30percet rájuk szánni. Bár kétségtelennek tartom, hogy egy reggeli ''ima''/''meditáció'' valóban megszilárdíthat egy egész napra vonatkozó törekvést (ezt csinálom én is). De ehhez már el kell jutni oda, hogy tisztában legyünk az elcsendesedés jelenségével.
  Mindennek eljön az ideje.
  
  Az említett témákhoz ajánlott irodalom:
  Prof. Dr. Paul Tholey és Kaleb Utecht: Alkotó álom
  Robert Moss: Tudatos álmodás
  Allan & Barbara Pease: A testbeszéd enciklopédiája
  A. J. Christian: Mit keresett Isten a nappalimban?
  
  UI: Igen, körülbelül 4 éve voltam azon a kritikus ponton, amikor valami prédikátorként próbáltam meg hirdetni a tapasztalás(om) Igazságot kisebb körökben. Ez persze mindig csak arra tanúbizonyság, hogy az illető még mindig nem tud semmit róla - vagy ha tud is sem tudja igazán... éppúgy mint a pszichológus, aki egyszerűen csak ''jó'' könyveket olvasott. Ezért ma már alig beszélek... alapvetően nincs mit elmondanom. Aki megérett, úgyis tovább tud menni. Viszont ha késztetést érzek valamit elmondani, hát megteszem. Aki tudja, az tudja.
  A mostani hozzászólással be is fejeztem mindazt leírni, amit lényegesnek tartottam a témában. Többezer hozzászólást láttam már itt, de csaknem az egész egy végtelen filozófikus vitának bizonyult, ami értelemszerűen sohasem vezethet igazi eredményre, mert nem gyakorlati, ÜRES és lényegében tartalmatlan.
  Aki már felkészült az ugrásra, azt hidegen hagyja a sok elmefikció.
  Sokak eltévednek a filozófia útvesztőiben, de egy tapasztalásorientált megközelítés szilárd alapokat szolgáltathat a lényeggel kapcsolatban. Mert csakis a tapasztalás az Igaz. Ha létezne is valaki, akinek segíteni akarnék, valószínűleg kezdetben szavakat kellene használnom, hogy felvegyem vele a kapcsolatot. Ezért ennyit elmondanék neki... csakis, hogy megtanulhasson alapfokon halászni. De úgy érzem, ha ennél egy szóval is többet mondanék, már hazudnék.
  
  [Szerkesztve]

  .

• #1813 console aktív tag lao ce #1811

  Új Válasz 2006-09-08 20:00:46 #1813

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  console

  aktív tag

  válasz lao ce #1811 üzenetére

  ritkán jutok net elé, de nyugodtan vizsgáztass.
  a sok beszédnek azért nem vagyok híve, mert a végén még komolyan veszik és hitrendszert képeznek az elméjükkel belőle.
  szerintem, ha nem lennének MOST, MA vallások, és a többi mélyprogramozó rendszer, jóval több megvilágosodott szaladgálna odakint - tekintve, hogy megélhetnék az emberek önmagukat -, és a közérzet jobban hajlana a szeretet felé. persze ennek elsődleges indoka az évezredek óta öröklődő nevelési rendszerben keresendő... de most ebbe ne másszunk bele - úgyis mind tudjátok ezt.
  inkább eszembe jutott egy próza a témáról.
  
  Manapság magasabbak az épületeink és szélesebbek az országútjaink, de rövidebb a türelmünk, és keskenyebb a szemszögünk. Többet költünk, de kevesebbet élvezünk. Nagyobbak a házaink, de kisebbek a családjaink. Több a kompromisszumunk, de kevesebb az idonk. Több a tudásunk, de gyengébb az ítéloképességünk. Több az orvosságunk, de kevesebb az egészségünk. Megnöveltük tulajdonunkat, de lecsökkentettük értékeinket. Sokat beszélünk, csak kicsit szeretünk, de túl sokat gyulölködünk. Eljutottunk a Holdra és visszajöttünk, de nehezünkre esik átsétálni az utcán, hogy találkozzunk szomszédainkkal. Legyoztük a külso urt, de nem gyoztük le a bennünk lévo urt. Magasabb a jövedelmünk, de alacsonyabb az erkölcsünk…Mostanában több a szabadság, de kevesebb az öröm.... Valamint sokkal több az étel, de kevesebb a táplálék.... Napjainkban két fizetés adódik össze, a válás viszont szintén több. Manapság szebbek a házak, de több az összetört otthon...
  
  üdvözlet!

  .

• #1818 console aktív tag lao ce #1815

  Új Válasz 2006-09-11 13:35:55 #1818

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  console

  aktív tag

  válasz lao ce #1815 üzenetére

  Igen, a taoizmus szerintem a legfüggetlenebb ''vallás''. Bár nem is igazán vallás, mert inkább hitrendszert vesz el, mint adna. Ezért talán a legmegvilágosodáscentrikusabb is (szép szó).
  Persze sokan biztos a buddhizmust tartják annak, de szerintem a nyolcrétű örvény sokkal inkább egyfajta erkölcstanító mechanizmus... Bár ha az ember érti a tudatosság fogalmát, akkor nagyon hasznos tud lenni az a 8 tudatosságfejlesztő <eszköz>. De ha nem érti (mert pl. nagyon fiatal), hogy az egész a Tudatosságért van, akkor elveszik - beleveszik a hitrendszerbe. És élete végéig meg akar felelni neki. Ha valaki meg akar felelni egyfajta elvárásrendszernek, már beleesett a vallások csapdájába.
  Rendben van a buddhizmus meditatív jellege is, de még mindig túl hitprogramozó. Ugyan ott ''nincs Isten'' (és sokan ezért vonzódnak hozzá), de ez csak egyfajta ateizmus - az ateista nem Istenben hisz, hanem abban kezd hinni, hogy nincs Isten. A hit tehát ugyanúgy megvan, csak az iránya változik meg - nem Istenben hisz, hanem Buddhában és a megvilágosodás eszméjében. Tehát az Istenhit és a ''másbanhit'' gyakorlatilag ugyanoda viszi a keresőt - az egóra rak egy hitréteget, de a kettő csupán formában különbözik. A problémát maga az egóra rakodó réteg jelenti.
  A taoizmus ha létre is hoz egy ilyen réteget az elmén, az sokkal finomabb... kötetlenebb... de szerintem inkább rétegeket tűntet el... ''én'' a Tao te-Kinget olvasva teljesen ''eltűntem''... és ilyen egy jó könyv, ilyen a meditatív élmény... Ezt jelenti az ''igaz'' jelleg - az elmeleállító hatás sorozatos kiváltását. Még a Dhammapáda volt ilyen...
  Mesterek könyveit, vagy meditatív emberek írásait olvasni pont ugyanilyen élményeket vált ki. (Ramana Maharsi, Osho, Paul Brunton, Theodor, Tatiosz, Eckhart Tolle nagyon jók, ajánlottak!)
  
  Na de hogy elmondjam a véleményem is (de az ugye csak az egómnak van, ezért nem igaz )...
  Most azt mondod, hogy a taoizmust követed... de igazából nem azt követed. Csak önmagadat, hogy éppen merre visz a megérzésed, hogy éppen MOST mi adhat neked megfelelő táplálékot a megértések felé. Most épp a taoizmus, de lehet hogy egy év múlva már teljesen ''függetlenül'' olvasgatsz ilyen könyveket, mert kivesézted az összes intellektuálisan beszerezhető információt a megvilágosodás jelenségéről... szinte már teljesen leállítottad az elméd, választ kaptál a nyomasztó kérdéseidre, és a gondolatok ezért alábbhagytak... de utána jön igazán a gyakorlati rész... amikor már intellektuálisan nem elégít ki semmi, akkor jönnek az igazi ugrások, akkor válik mindaz igazzá, tapasztalattá, amit olvastál. Addig még mindig csak hit lesz. De az igazi elmeleállások csak aztán jönnek, teljesen spontán módon, és természetszerűleg lassulsz (a test követi a gondolkodási sebességet)...
  Most ragaszkodsz. Annak ellenére, hogy a nem-ragaszkodás felé törekszel, most éppen a taoizmushoz ragaszkodsz, a nem-ragaszkodás gondolatához ragaszkodsz. De ez jó - szükség van rá. Szerintem ez a ''vallás'' már az utolsók közt van... tehát aki eljut oda, hogy ilyeneket olvas, az már alapvetően függetlenítette magát a társadalmi programoktól, eszméktől és a maga Igazságát járja... átprogramozta magát. Az van igencsak bajban, aki egész élete során fiatalkorától kezdve 1, a társadalom által ráerőltetett ideológiában hisz, és nincs lehetősége/nyitottsága befogadni új dolgokat, és így sosem jut ki a ragaszkodásából, az általa felépített börtönfalak közül.
  Kicsit nevetséges, hogy mai, túlizgatott elme sajátossága, hogy szellemi úton csak úgy tud leállni, ha magába sűríti az összes, számára érdekes információt, elolvas-megtanul-megél-megtapasztal mindent, hogy önmaga lecsillapodhasson... aztán végül az egész feleslegessé, káprázattá válik, mert az elme lecsillapodott és megértette az egész ''értelemmel teli haszontalanságát''.
  Szóval a játék annyi, hogy eljutunk A-ból B-be, hogy aztán visszajussunk A-ba, ahol rájövünk, hogy nincs ''értelme'' bárhova is eljutni. Ez célként szemlélve (az elme szempontjából) ugye értelmetlen vállalkozásnak tűnik - a valóság szempontjából pedig a lényeg az utazás... maga az út. A végtelenszámú Jelen-pillanattal kikövezett önmegismerő-tapasztaló kaland.
  
  A ''Ki vagy te?'' kérdés helyett én inkább a ''Ki vagyok én?'' kérdésre helyezném a hangsúlyt - azaz helyezem. (ez Srí Ramana Maharsi alapvető Önkutató-vizsgálata)
  A ''Ki vagyok én?'' kérdése teljesen lecsillapítja az elmét.
  
  Ha már felhoztad... ''én'' pedig olyanokkal szeretnék leginkább lenni, akik a ''Ki vagy te?'' kérdésre már nem válaszolnak. Csak hallgatnak és mélyen a szemembe néznek... az az igazi válasz.
  Bár egy kérdőjelet sem találtam a hozzászólásodban, remélem elmondtam, amit hallani akartál.
  
  
  
  
  Mivel van még egy kis időm, beirok egy kicsit az egyik legkedvencebb könyvből (Ramana Maharsi - Oltalmazó útmutatás - szerintem az egyik ''utolsó könyv'')
  
  
  Hogyan kell elkezdenie ezt a gyakorlatot egy olyan embernek, aki éppen most indul el ezen az ösvényen?
  
  Az elmét csak a ''Ki vagyok én?'' kérdésének vizsgálatával lehet lecsillapítani. A ''Ki vagyok én?'' gondolata a többi gondolat elpusztítása után ugyanúgy elpusztul, mint a halotti máglya piszkálgatására szolgáló bot. Ha mégis más gondolatok merülnének fel az emberben, akkor ahelyett, hogy megpróbálná végiggondolni őket, vizsgálja meg: ''Kinek jutnak ezek az eszébe?''. Mit számít, hogy milyen sok gondolat bukkan fel benne!? Ha abban a pillanatban, mikor az adott gondolat eszébe jut, az ember éberen megvizsgálja: ''Kinek jutott ez az eszébe?'', arra a következtetésre kell jutnia: ''Nekem.'' Ha pedig az ember ekkor felteszi magának a kérdést: ''És én ki vagyok?'', akkor az elme visszatér forrásához (az Önvalóhoz), és a felmerülő gondolat is elcsitul. A kitartó gyakorlás során az elme egyre inkább képessé válik arra, hogy belemerüljön forrásába.
  Habár az érzéki objektumok felé irányuló tendenciák, amelyek korszakok óta újra és újra visszatérnek, az óceán hullámaihoz hasonlóan megszámlálhatatlanul sokszor felbukkannak, ha az ember valódi természete feletti meditáció egyre intenzívebbé és intenzívebbé válik, kivétel nélkül mind elpusztulnak. Anélkül, hogy teret adna annak a kétségnek, hogy elpusztíthatók-e mindezek a hajlamok (vászanák), s hogy lehetséges-e pusztán Önvalóként létezni, az embernek szilárdan és megingathatatlanul ki kell tartania az önmagára irányuló figyelem mellett.
  Mihelyt megjelennek az elmében az érzéki objektumok felé irányuló hajlamok, elengethetetlenné válik a ''Ki vagyok én?'' kérdésének vizsgálata. Amint és amikor felbukkannak a gondolatok, az embernek a vizsgálódás révén akkor és ott, eredetük tulajdonképpeni helyén kell megsemmisítenie őket. A ''más''-sal való törődés hiánya nem más, mint elkülönülés vagy vágytalanság. A megismerés annyit jelent, mint szilárdan birtokba venni az Önvalót. Valójában ez a kettő (a vágytalanság és a megismerés) egy és ugyanaz. Mint ahogy a gyöngyhalász, követ erősítve a derekára, alámerül a tengerbe, hogy a tenger fenekén lévő igazgyöngyöt magához vegye, úgy kell az embernek is az elkülönülés segítségével mélyen alámerülnie önmagába, hogy elérhesse az Önvaló igazgyöngyét. Csupán arra van szüksége, hogy míg csak el nem éri az Önvalót, folyamatosan tartsa emlékezetében önnön természetét.
  Egyedül a ''Ki ez a rabságban lévő <én>?'' kérdésének vizsgálata és a saját valódi természet megismerése a megszabadulás. Egyedül az nevezhető ''Önkutatás''-nak, amikor az ember folytonosan az Önvalóra rögzíti elméjét - míg a meditációban az ember úgy tekint önmagára, mint a lét-tudat-üdvként megmutatkozó Abszolútumra.
  
  [...]
  Ahhoz hogy az ember az legyen, ami, nincs szükség erőfeszítésre, mivel a létezőség (ang. beingness) mindig jelen van, és azt az ember mindig tapasztalja. Másrészről, amikor az ember úgy tesz, mintha nem az volna, ami - vagyis önmagát testnek és elmének tekinti -, akkor ez a színlelés folyamatos mentális erőfeszítést kíván, még ha az csaknem mindig öntudatlan is. Következésképpen az Ön-kutatás magasabb stádiumaiban az erőfeszítés már csak eltereli a figyelmet a lét tapasztalatáról, míg a mentális erőfeszítés felfüggesztése feltárja azt. Végső soron az ember nem valamilyen tevékenység eredményeképpen fedezi fel az Önvalót, hanem pusztán létezése által. Mint ahogy maga Srí Ramana mondta egy alkalommal:
  
  Ne meditáljon! Legyen!
  Ne gondolja azt, hogy van! Legyen!
  Ne gondolkozzék a létről! Ön az.
  
  Az Ön-kutatás nem meditációs gyakorlat, melyet a nap meghatározott óráiban és bizonyos testhelyzetben kell végezni; mindaddig, amíg az ember ébren van, gyakorolnia kell az Ön-kutatást, tekintet nélkül arra, hogy éppen mit csinál. Srí Ramana nem látott ellentmondást a munka és az Ön-kutatás között, és kitartott amellett, hogy kis gyakorlással a vicsára (Ön-kutatás) minden körülmények között végezhető. Többször is említette, hogy a kezdők számára hasznos lehet, ha egy meghatározott időt kizárólag a gyakorlásnak szentelnek, de sosem ajánlotta azt, hogy hosszú időre meditációba mélyedjenek, és híveit mindig lebeszélte arról, hogy a meditatív élet kedvéért feladják világi tevékenységüket.
  
  (szerintem próbáljátok ki!)
  
  [Szerkesztve]

  .

• #1827 console aktív tag lao ce #1821

  Új Válasz 2006-09-13 12:25:21 #1827

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  console

  aktív tag

  válasz lao ce #1821 üzenetére

  lao ce: ugyanarról beszélünk.
  
  Rive: ajánlom figyelmedbe az #1809-et - igazából a 4-5 hsz-emet egyben érdemes nézni, és lehetőleg sorban.
  
  Sir Pocok: A zen gyönyörű jelenség... a természetszeretet s maga a szeretet az ami még megérdemel pár sort.
  
  A szeretet a tudatosság mellékterméke. Az előírások mindig abban hibádzanak, hogy elvárások formájában követelik meg a szeretetet. Azt mondják: Szeress, szeress, szeress... Ez így rendben is van - a szeretet a leghatalmasabb feszültségoldó szer. És az elme kialakította egó lényegében egy kielégítetlen gondolatokból összeálló feszültségközeg. Így a szeretet jó oldószerként szolgál az egóra - de ha valaki a szeretetet kezdi el ''gyakorolni'', nagy akadályokba ütközhet. Jóllehet a tudatosság és a szeretet egymást gerjeszti, serkenti, de tapasztalataim szerint a tudatosság az elsődleges, az előbb van...
  Ezért én úgy tapasztalom, hogy a szeretet sokkal inkább a tudatosság mellékterméke... A zen természetszeretete is ebből fakad.
  Ezért ajánlottam a hsz-eimben pár technikát, szárnypróbálgatások kipróbálását (aki ahogy érzi), de alapvetően a legfontosabb és egyetlen igazi gyakorlat az, hogy ÉLJ ahogy szeretnél. Többre senki sem kötelez(het).
  Azzal, hogy önmagunk vagyunk, vagyunk képesek növelni a tudatosságot a szerzett tapasztalatokkal, és így a gondolatok mellékhatásként állnak le (s jelenik meg a természetünkből fakadó egyetemes jelenség - a Szeretet).
  
  Ha valaki azt akarja tudni, aktuálisan hol tart, annak tudom javasolni az álom nevű jelenség vizsgálatát - mennyire emlékszik a napi 5-7 álomból, mennyire tudja felidézni, mennyire látja át az értelmét, esetleg mennyire ébred fel a tudatossága álmában... (gondolom nem állítjátok, hogy az álom nem létezik, és nem a tiétek) Ez a finom energiák élettere. Az egész spiritualitás az ezirányba való kifinomulásról szól.
  Az álom a legjobb próbakő! De ezt ne higgyétek el nekem, csak próbáljátok ki, milyen egy meditatív nap után, és milyen egy átlagos nap után...
  
  Minden ember egy külön vallás, minden ember egy külön fejezet az Élet történelmében.
  
  Na minden lényegeset elmondtam. MOST pedig eltűntem tapasztalni - azaz elfelejteni ezt a sok hülyeséget
  
  [Szerkesztve]

  .

Új hozzászólás Aktív témák