Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • sir fg

    aktív tag

    Sziasztok! Meg szeretném kérdezni, hogy van-e még valakinek ilyen problémája:

    Folyamatosan bekapcsolt adatkapcsolattal használom a telefont. Néha előfordul (a kelletténél gyakrabban), hogy amikor hívást akarok kezdeményezni, akkor egyszerűen megjelenik a híváskor szokásos képernyő, de néma marad a telefon, aztán egyszer csak kilép, azaz nem jön létre a hívás. Korábban volt durvább eset is: hogy beszélgetés szakadt meg, vagy egyszerűen nem voltam elérhető.
    Ebből a nem működő állapotból kétféleképpen zökkentettem ki:
    1. Kikapcsoltam az adathálózatot. Ekkor az ikonja nem tűnt el a státuszsorból. Újból hívást kezdeményeztem. Ez még nem jött össze, de ennek hatására eldobta egy pillanatra a hálózatot (0 térerő jelzés, kis x-szel), majd amikor visszajött a térerő, már rendben ment minden.
    2. Az adathálózat üzemmódot kikapcsolom, a repülő módot be, majd ki. Ennek ugyanez a hatása: hogy észhez tér, és lehet telefonálni.
    Na most ez a hiba akkor még nem olyan gáz, amikor hívást kezdeményezek, mert eljátszhatom a fentieket, de ha engem hívnak, akkor ciki. Ezért váltogatok gyakran ROM-okat. Szerintem JPQ, JPS óta van ez a hiba, viszont az ezen alapuló custom ROM-okban is. Kis eséllyel lehetett ez korábban is (2.1 alatt emlékszem hasonlóra), csak lehet, hogy akkor még nem ment folyamatosan a net, azért nem tűnt fel. De nekem a JPQ óta tűnt fel. Konkrétan a JPQ-ban volt a leggázabb, azt csak 1 napig használtam. Most a Destiny 2.0-ban egyelőre csak hívás kezdeményezésnél volt gond, de csak 3 napja van fent.

    Szóval nektek? Az "zavar"* még, hogy más probléma annyira típushiba, hogy milliószor ki volt tárgyalva különböző fórumokban. Erről viszont nem nagyon hallottam. Szimplán szar a telefonom? Pedig nagyon szoftveres hibának tűnik.
    *Persze annak örülök, ha nektek nincs ilyen gond :)

    Szerk: 2G-n használom a telefont.

    [ Szerkesztve ]

    Ericsson A2618s --> Samsung R210 --> Sony Ericsson T100s --> Sony Ericsson k750i --> Samsung Galaxy 3 --> Sony Ericsson Xperia Ray CM10 --> Nexus 5, stock 6.0.1 --> Sony Xperia Z5 Compact, stock

Új hozzászólás Aktív témák