Hirdetés
Hirdetés
-
Megújult a Glorious GMMK klaviatúracsaládja, és már van benne analóg modell is
ph A GMMK 3 többféle méretben, házanyaggal, hagyományos és mágneses switch-ekkel, vezetékkel, illetőleg anélkül egyaránt választható.
-
Jövő év elején jön a most bejelentett Like A Dragon: Pirate Yakuza in Hawaii
gp Kalóz jakuzák Hawaii-on, azaz újabb őrület vár ránk február végétől.
-
Füstös rózsaszínben is elérhetők a Sony csúcsmodelljei
ma Az 1000X szériás fül- és fejhallgató kapott egy nőiesebb opciót.
-
Mobilarena
Megkésve bár, de törve nem végre bemutatkozott az LG várva várt zászlós hajója, az LG Optimus 4X HD.
Mint azt sokan tudjuk ebben az évben kicsit döcögősen indult el az LG hadjárata, kivételesen a HTC One X került először a piacra, ezután az Samsung csatahajója a Galaxy S3, majd ezt követően az LG 4X HD. Bár a bejelentés már ez év februárjában megtörtént, ami beszámolt a készülék specifikációiról is, és elhintett 1-2 fotót is, a megjelenésre ezúttal még sokat kellett várni.
De megtörtént, bár nem úgy ahogyan azt a Samsung tette a Galaxy S3-al, aminek persze visszhangja is volt, de lényeg hogy itt van, megvoltak az első tesztek, és már kis hazánkban is kapható.
Új hozzászólás Aktív témák
-
fogtunder
nagyúr
válasz jooker82 #532 üzenetére
az L7 szerintem már túl kevés hardverben, akkora kijelzőhöz nagyon kicsi az SOC teljesítménye.
a 4x amúgy jelentősen jobban bánik az akkuval, mint a 2x valóban, de ez sokkal inkább a 2x hibája. nekem ez egy átlagos napom: kb. 1,5-2 óra zenehallgatás stereo bluetoothon keresztül, 30-60perc beszélgetés, kb. 1 óra netezés, adatkapcsolat, wifi, bluetooth, szinkronizálás folyton bekapcsolva, tegnap este 8kor így volt 12 óra üzem után 30% körül.
ezzel igazából nem is lenne baj, csak a galaxy s3 ugyanilyen feltételekkel kibírt 2 napot konnektor nélkül. ahogy látom, az nvidia még mindig nem tanult meg rendesen fogyasztást optimalizálni sajnos.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz jooker82 #542 üzenetére
idézem, honnét indultunk: "az L7 szerintem már túl kevés hardverben, akkora kijelzőhöz nagyon kicsi az SOC teljesítménye."
azért nem L7 kategóriájú telefonom van, mert nem azt várom el egy telefontól, mint az átlagember. nem a levegőbe beszélek, használtam a telefont, ez az soc ehhez a felbontáshoz kevés. ha nem futtatsz rajta semmit, akkor ok, de nem azért van okostelefonom, hogy a kezdőképernyőket nézegessem. és részemről itt ennek vége, mert már nagyon off.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
-
fogtunder
nagyúr
aki itthon árulja, az tutira szürkeimport, úgyhogy a garancia necces lehet, de van egyébként több helyen. ha minden igaz, a kékenél is lesz majd, de először T.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
pár szót a telóról (összehasonlítási alap az S3, amit kb. ugyanennyi ideig használtam)
a kijelző gyönyörű, iszonyatos felbontás, majdnem 180° a betekintési szög, full erősségen sötétben kiégeti a szemed. amiben sokkal jobb az S3-énál, az a színvilág, én ott sem vettem észre a pentile matrix féle szőrösödést, de a színei még mindig túlszaturáltak, nekem ez sokkal kellemesebb. kicsit már nagy is, bár lehet csak az én kezem kicsi, a lock gombot én vagy oldalra raktam volna, vagy ahogy a Pradaban is, feloldhatna a hangerő lefelére, sajnos ilyen opció nincs. a fogása nagyon jó, nem az a szappantartó, mint az S3, az iPhone 4-nél is sokkal kényelmesebb
a lock screen a kedvencem eddig, amit telefonon láttam, a gyorsindító ikonok cserélhetőek, az áttűnési effekt is nagyon tetszik, bár ez totál mellékes. hiányoznak viszont a smart gesture-ök nagyon az S3-ból, túlságosan hozzászoktam két hét alatt.
a sebességgel nincs baj, bár lockolt telónál a felvétel érzékelés lagol picit néha, de ez az egyetlen pont, ahol a teljesítménybe bele lehet kötni. a tegra zone-os játékok mocskos jól néznek ki rajta, de játék közben fűt is a telefon keményen, csak saccolni tudok, de a kijelző szerintem olyan 50-60C°körülre is felmelegszik.
akkuidő közepes használattal (1 óra stereo Bluetooth zene, random mennyiségű internetezés és facebook, pár sms 0,5-1óra beszélgetés naponta - szinkornizálás be, adat ba, wifi be, bt be, gps ki, nfc ki, kijelző 50%ról induló automata módban) megvan olyan 30 óra, erős használattal nap végén fel kell rakni töltőre, játékból totál feltöltve kb. 3 órát bír. az S3 ilyen szempontból sokkal jobb volt, az másfél napig simán húzta, ha nem volt időm nyomkodni, volt, hogy 2 napig is elvolt zsebben.
v10a sw van rajta, bugokkal nem nagyon találkoztam, a final fantasy III kilépeget, de ez egyedi eset, másnál nem volt ilyen.
összességében nagyon jó telefon, szerencsére a nevén meg a chipset gyártón kívül semmi köze a 2X-hez, rendesen összerakták, és a softver is rendben van.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz tzsolesz #596 üzenetére
igen, szerencsés helyzetben vagyok ilyen szempontból, melóban tudok próbálgatni dolgokat, már ha van kedvem átköltözni. az is nagyon jó volt egyébként, de nekem a hátulja nem gyere be és szerintem nem éri meg az árkülönbséget.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz jooker82 #599 üzenetére
igazából nem melegszik jobban, mint az s3, de így játék után odarakni a füledhez (pont ez a rész hevül) nem túl kellemes, de ez van, ha kis házba erős vasat raknak. nem veszélyes, a Prada jobban felfűtötte magát wifi hotspotként, mint ez fullra járatva. btw ez már nem melegszik hotspotként jelentősen, és a bluetooth 4.0 tényleg hozott érzékelhető fogyasztáscsökkenést, pláne a 2.1hez képest, bár relatíve kevesen streamelnek zenét így.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz jooker82 #601 üzenetére
simán elfér, azért nem egy galaxy note. a prada nagyobb volt. összenéztük a one x, s3, x4 triót, mindegyik ugyanakkora, minimális szórással a formatervek miatt. feszülős farmerhoz azért nem ajánlott
a fehér egyértelműen szebb, de a feketével sincs baj, amíg nem láttál fehéret élőben.
[ Szerkesztve ]
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz tzsolesz #603 üzenetére
fogást írtam már, szerintem elég jó, a hátlap recézett, nem csúszik, a műanyag is elfogadható teljesen, az eleje meg ugye üveg. az élek le vannak kerekítve, nem vágja a kezet hosszú távon sem.
jooker: megnéztem, tényleg nem volt nagyobb a Prada, valszeg a 2x után éreztem csak tepsinek, de egyébként majdnem milliméterre megegyeznek a 4x HD-vel, csak ezen kevesebb a keret.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz jooker82 #614 üzenetére
az egyik kollégám azt használ, nem lassú, de nekem a sense-től már hányingerem van egy ideje.
hbalu: ez kb. egyéni ízlés kérdése, mert mindegyik rohadt gyors, mindegyik elvisz minden játékot. ips vagy amoled kijelzőt szeretnél? szappantartó, textúrázott műanyag, vagy unibody ház legyen a hátulja? kell a sense? nem tudsz élni smart gesture funkció nélkül?
az lg kijelzőben a legjobb szerintebb, a one x unibody háza iszonyat durva, a samsungnak meg van hosszú akkuideje.
a SGIII kijelzőjén nem látszik a pentile matrix, ilyen felbontásnál csak nagyítóval bámulva tűnik fel, a színek viszont amoledesek. meg kell nézni nagyobb boltokban mindegyiket, ahol vannak bemutató példányok és úgy eldönteni.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz jooker82 #652 üzenetére
ez azért egy erőteljes torzítás, már ami a HTC részt illeti. nagyon kevés gyártó teheti meg, hogy háton belül gyártja le a fő komponesnek jelentős részét, mint a samsung, mindenki más veszi a nagy részét, mégis tudnak játszani az árakkal. előbb van meg egy telefon ára, mint az alaplap tervrajza.
a htc egy jó minőségű oem gyártó volt, aki eleve az árskála tetejéről indította a palettáját, teljesen más az üzleti modelljük, mint a többi gyártónak, mindig drágábbak voltak. tudnak nagyon jó hardvert gyártani és szoftveres téren sem rosszak, de mint mindenkinek, nekik is vannak mellényúlásaik. ettől függetlenül nem szabad leírni őket, az android nem lenne ott, ahol most van, ha ők nincsenek. egy felsőkategóriás HTCt általában élmény kézbe venni.
az mondjuk teljesen igaz, hogy az lg azért olcsóbb mindkettőnél, mert a másik kettőt annyiért is megveszik, ezt meg nem.btw olyasmit hallottam, hogy talán jövő héttől hivatalosan is lehet majd venni...
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
azért a unibody házakat nehéz minőségben überelni, ez szerintem nem is tudja, de egyéni ízlés kérdése, kinek mi tetszik, az iPhone 3G-t is megvették az emberek. kamerán lehet javítani szoftveresen, szoktak is, sajnos a v10b még mindig nem tökéletes ilyen szempontból, de arra, amire telefonon használni kell, bőségesen elég. a kijelzőben nemtom hogy hoztad ki, hogy az SIII-nak nagyobba betekintési szöge, azt hátulról is lehet látni? olyan szögből senki nem nézi a telefonját, ahol ennek a panelnak elkezdenek torzulni a színei, látni meg mindig lehet, ha nem a hátlapját nézegeted. a nagy kontraszt pont arra jó, hogy a természetesség utolsó morzsáit is kiölje mindenből, amit megjelenít, nagyon másra nem.
a hua ascend meg biztos jó teló lesz, ha megjelenik valaha, és annyiért, amennyiért beígérték. nemtom megvan-e a meizu m8 sztori, én hasonlót látok körvonalazódni.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
az elvi előny nem előny, max a marketingeseknek, és te gondolom venni akarsz telefont, nem eladni
jooker82: eredetileg jelentősen a konkurencia alá akarták árazni, de a saját soc-vel gyártási nehézségekbe ütköztek, meg kissé túl szép, hogy igaz legyen. őszintén szólva nem látom, hogy lehet nekik profitábilis, ha nem értékesítik az alkalmazottak nélkülözhető belső szerveit, de ne legyen igazam.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
ja, kap egy új kernelt, amit már újabb hw-re optimalizáltak, nem arra, ami a telóban van. sok ilyen frissítést még az iparágba!
nekem az a véleményem, hogy nem halok bele, ha nem jön újabb sw, csak az az egy működjön rendesen, amivel kihozzák a telefont.I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
na, látom nagyon megy a vergődés a kamera miatt. nekem ez sosem volt fontos igazán mobilban, igazán értékelhető képeket egyik se készít, onnantól meg ha 1024*768-as felbontásra lehúzva jó, akkor nekem elég.
hegyalján fényképezgettem kicsit, bár a nagy része nem publikus, rakok fel pár sample képet, többnyire idióta fényviszonyok mellett készültek, nekem speciel nagy bajom nincs velük. videót nem csináltam sajnos, mert így is folyamatos küzdelem volt az akkuval. mindegyik v10b-vel készült.
esőben 1
esőben 2
éjszaka 1
éjszaka 2
nappal 1
nappal 2és még egy, amit v10a sw-vel lőttem, de ezt nem venném alapul, mert a fókuszt nagyon elcseszte, a kemence mellett meg nem volt időm újat csinálni.
ja, és azok, akik abban reménykednek, hogy független lesz, mint a Prada volt, nem lesz az.
a másik meg, hogy én személy szerint annyira nem kísérleteznék az új sw feltöltéssel, mert azonnal bukó a garancia, ha nem hivatalos progival, nem a te régiódhoz való sw-vel frissíted. root ugyanez. és igen, észre tudják venni ezeket.
[ Szerkesztve ]
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
na, közben a telefon frissítette magát pc suite-on keresztül v10d-re
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz FragMaster #912 üzenetére
persze, hogy nem az.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz jooker82 #949 üzenetére
ezt a prohardveres 9.7mb/s arányú videót röccenés nélkül vitte a gyári lejátszóval, a partially cloudy pixar kisfilmet néztem még meg rajta, természetesen az sem esett nehezére. ja, és nem melegszik közben úgy, mint játékoknál.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz jooker82 #957 üzenetére
miért csak az lenne? nekem navigon van fent, tökéletesen navigál.
más. ma volt időm játszani kissé az NFC tagekkel, elég király dolog, de... sajnos a gyári alkalmazás egyelőre nem túl funkciógazdag, bár nagyrészt elég arra, amire kell (de nem lehet pl. új profilt hozzáadni, hangerőszintet beállítani, csak néma/rezgő/hangos van), a marketen lévő alkalmazások pedig bizonyos funkciókat csak root jogosultság mellett tudnak állítani, pélául gps-t is. ezzel egyelőre meg vagyunk lőve kissé, bár nekem így is nagyon jó, elraktam a tárcámba az utcai profilt, van egy az irodában, meg egy otthon, és szépen kapcsolgat, nem nekem kell szabályozni a wifit, bluetooth-t. arra kíváncsi vagyok, vajon ezzel energiát vajon takarítok-e meg, egy hét és kiderül. (btw a sony read-only tageket ad az xperiákhoz, ami eléggé kifogásolható véleményem szerint...)
[ Szerkesztve ]
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz jooker82 #959 üzenetére
régen én is igo párti voltam, tavaly váltottam navigonra, és meg vagyok vele elégedve. gyorsan frissítik, ha jön ki új android verzió, jók a térképek, érthetően jelez mindig. két dolog van, ami nem tetszik, egyrészt, hogy minden utasítás elé beszúrja, hogy kérem, másrészt, hogy nem lehet kiíratni vele az aktuális sebességet.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz tzsolesz #963 üzenetére
igazából most néztem meg, mennyi van szabadon, mert sosem kellet erre gondolnom
elég jól és feltűnés mentesen működik a task killer, sosincs hiány memóriából, alapból nekem belakott rendszeren több, mint fél giga szabad. és nem lövi le a launchert, mint az SIII.
GLONASS-t tudtommal nem kezel, csak a-gps van benne.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz tzsolesz #987 üzenetére
a 2X nekem egy furcsa állat volt, mikor először használtam egyet úgy egy hónapig, semmi bajom nem volt, elég jól működött, aztán kb. 4-5 hónappal rá lett egy másik, az horror volt, csak azért nem szabadultam meg tőle, mert ahhoz van autós tartóm navigációra.
a 4X teljesen más kategória, ennél a v10a sw sokkal jobb volt, mint a 2x-nél a v20q, mintha teljesen más emberek csinálták volna az optimalizálást, ami könnyen lehet, hogy így is volt.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
-
fogtunder
nagyúr
szerintem senki se mondta, hogy kifejezetten szar lenne az SIII kijelzője, de elég erős mezőnyben kell helyt állnia, és szerintem nincs olyan jó, mint a másik két megoldás.
(#1061) lafaty80: melegszik játék közben, nem elviselhetetlen módon, de két óra dead trigger után meleg lesz, ha a füledhez rakod. passzív hűtéssel, 4 magos SoC-vel, 1 centi alatti vastagságnál ez nem meglepő sztem.
[ Szerkesztve ]
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz koxminator #1080 üzenetére
a gyári backup elég jól működik, a pc sync pedig kompletten visszaállítja a telefont, tapasztalat. a titanium mondjuk átjárást biztosít a készülékek között, tehát ha költözés van, akkor jobb.
de van más is, ami rootot igényel, én pl. említettem, hogy külsős nfc tag progik nem tudnak gps-t kapcsolni root nélkül. meg egyszerűen nem akarok bekorlátozva lenni, mindig rootolt telóim voltak, az iphone 2g reflexből jailbreakes volt ugye, hozzá vagyok szokva, utálom, ha nem vagyok admin.
root az biztosan kell, utána meg mindenki eldönti, hogy vállalja-e a kockázatot a garival.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
-
fogtunder
nagyúr
válasz koxminator #1108 üzenetére
T-s készülékekre felmegy a v10d?
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz koxminator #1110 üzenetére
engem különösebben nem érdekel, mert az enyém nem onnan van, és a pc suite frissítette is rendben. inkább azért írtam, hogy addig, amíg azokra nem megy fel, sok mindenkinek nem lesz tapasztalata v10d-vel.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz Badboys #1248 üzenetére
egy eladó miatt lehúzni az egész e-bayt kicsit olyan, mint egy szar kocsi miatt leírni az autóipart.
meg kell nézni kitől rendelsz, paypallel fizetni és akkor biztosítva vagy. én egyedül egy kindle tokkal szívtam meg (Hong-Kongból persze), mert nem az enyémhez való volt a csomagban, de 2000ft-ért nem volt kedvem visszapostázni, inkább eladtam 3000-ért.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
ha valakinek működött a root, dobjon már egy commentet, nekem hét végéig nem lesz időm játszani vele.
I hate morning people. And mornings. And People.
-
fogtunder
nagyúr
válasz FragMaster #1257 üzenetére
azt én is el tudtam olvasni, csak gondoltam hátha valaki volt már olyan lelkes és kipróbálta. engem különösebben nem zavar, ha nem is lehet visszacsinálni, amíg nem lesz tégla a telefonból, de megértem, ha valaki ezért vár vele.
I hate morning people. And mornings. And People.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen