Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • S e t h

    nagyúr

    Elég komoly meglepetést okozott számomra a Mafia 3, napok óta ha tehetem elmerülök abban a világban és egyelőre nem ereszt.
    Nem ismerem a sorozatot, nagyjából a radaromon kívül esett eddig és ki merem jelenteni, hogy ez hiba volt.

    Mivel nincs viszonyítási alapom, így elfogadom azok véleményét akik szerint ez nem az a maffia alkotás, amit az ember elképzel, vagy adott esetben vár az első, vagy éppen második rész után, ez kérem szépen egy GTA klónnak tűnik, de számomra talán még több is.

    A HANGULAT miatt. A 60-as, 70-es évek zenéi mellett tolni a gázt, közben „felszabadítani” egy várost igazi élmény. Az átvezető videók csak koherensebbé tették az egészet, amit megkoronázott a harcrendszer.

    Minden egyes pillanatban élveztem a vezetést, bár egy idő után kicsit sok volt a pénzeket begyűjteni, de lesz majd olyan ”skillem”, amitől ez automatikussá válik.

    Cseszett jó, hogy vietnami veteránként, akár Ramboként is küzdhetünk, viszont akkor nem árt némi first person shooter előképzettség, de lopakodva is elég jól boldogulhatunk, a fegyverarzenál pedig gondoskodik róla, hogy megválogathassuk miként vetünk végett ellenfeleink földi pályafutásának.
    Amikor lebukunk egy küldetés során, mert egy őrszem meglát, akkor érdemes fedezéket keresni, mert elég komoly erősítés fog a nyakunkba szakadni.

    A játék élvezeti értékét jelentősen növeli, hogy bosszúnk beteljesítése során alvezéreket állíthatunk magunk mellé, akik lojalitását folyamatosan növelhetjük a végrehajtott küldetésekkel és ezért cserébe tőlük egyre több segítséget kapunk, amelyek bizony életmentőek bizonyos helyzetekben.

    Harcunk során a maffiát kell meggyengítenünk, a piramis alját meglazítunk, hogy elérjünk a csúcsra, a „keresztapához”, én még a sztori elején járok, lesz benne néhány tíz órám.

    A karakterek jók és bár lehetne bennük hibát találni, de a hangulat kialakításában akkora szerepük van, hogy méltatlan lenne őket ezek miatt kárhoztatni.
    Ugyanis vannak a játékkal komolyabb problémák is.

    Most azt hagyjuk, hogy az ellenfeleket vezérlő intelligencia itt sem, - sok más ow játékhoz hasonlóan - sikerült túl erősre, éppen ezért sem kiemelendő hiba, mert sok társa jár hasonló cipőben.
    A vezetés kifejezetten élvezetes, viszont a fizikával vannak gondok, mert az autók nem úgy törnek, ahogyan azt elvárnánk, olyan mintha adamantiumból készült volna az összes karosszéria.

    A rendőrök nagyjából díszletként funkcionálnak, közönyösen nézik az ámokfutást, amit művelünk a városban, a szerepük nagyjából arra korlátozódik, hogy nevesített küldetések esetében szakadnak a nyakunkba.

    De mindez nem elég ahhoz, hogy rossz szájízzel gondoljak a játékra, viszont…….

    2016-os játék, négy év telt el azóta és komolyan kéne erőlködnöm azon, hogy emlékeim között még egy ilyen bugos szart tudjak példakánt felhozni.

    Az fps droppok még csak hagyján, de ami a küldetésekkel zajlik az vmi kicseszett kabaré. Nem tudom hányszor történt meg, hogy újra kellett kezdenem küldetést, mert hiába csináltam meg, a játék egyszerűen nem vett róla tudomást, vagy egy félórás küldetés végeztével az átvezető videó, vagy éppen a küldetés után járó jutalom megtekintése során arktikusra fagyott a játék és kezdhettem elölről. De az is mókás amikor elfogynak a küldetések( játék elején járunk) és csak egy game restart után adja be a többit…….
    Vagy egy küldetést háromszor csinálok meg egymás után, mert egyszerűen nem fogadja el teljesítettnek és nem látom okát miért, a neten is csak panaszokat találok ezzel kapcsolatban. Persze nem derül fény arra, hogy én rontottam el vmit, vagy alapból háromszor kellett vkit levadásznom a városban.
    Amennyire jó a sztori, annyira tart már az ember attól, hogy újabb küldetést kezdjen el, mert nem tudja mennyi idő múlva tudja befejezni és egy 15 percesből lesz 2-3x hosszabb.

    Summázva, elképesztő jó a miliő, a sztori, ehhez társul ízlés szerint választható harcrendszer, de küldetések során jelentkező bosszantó hibák miatt az élmény nem tökéletes.

    Az alkotás felhelyezte nálam a térképre a maffiát, éppen ezért meglepne, ha nem szerezném majd be az elődöket is.

    This signature is completely useless! Don't waste any time by reading it!

Új hozzászólás Aktív témák