Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • #40935168

    törölt tag

    válasz gyorgyi84 #12771 üzenetére

    Hát márpedig én a cikkre reagáltam. :U De Freddy elmondta, amit tudni kell a háttérről, kb.

    A 14-24 sztem nagyon jó üveg, annyi, hogy nehezen szűrőzhető és becsillanásra hajlamos, illetve nem illik minden harmadik sarkon odaverni a frontlencsét a falnak. :D De nagyon éles már tágon is, rekeszelve főleg. Torzítása egyenletes, amit könnyen lehet korrigálni szoftverből és a képszélek is sokkal jobbak, mint a többinél.

    Tájképekre f/8-on mondjuk jó a 16-35 (is), vagy olyan esemény, rendezvényfotósnak, aki úgyis kisebb méretben szállítja a képeket és nem jön elő nyitott rekeszen az, hogy a közepétől kifele haladva gyengül az üveg. Bár látok sokszor esküvőfotókat még a kirakatba is kitéve olyan tré képszélekkel, hogy nagyon ütnie kell a képnek ahhoz, hogy elvonja róla a figyelmem. (Na, ez pedig ritka). A VR nagyon jó dolog, főleg unalmas naplemente kliséket lövöldözni kézből, de a gyereket nem fogja már meg. :N Cserébe az állvány megfogja a tájat is (a gyereket meg a 2.8 és a nagy iso).

    Én bár nagyon VR párti vagyok, tudja ezt innen mindenki (egyszerűen imádom), szükségem volt a spéci felhasználás miatt tűéles üvegre, ami a széleken is rajzol már 2.8-on is rendesen. Csillagos égre. Nem szeretjük, ha a képszélen már pontok helyett pacák vannak, persze egy 800x600-on megintcsak nem jön ki ez.. No, én ezért választottam a Samyang 14-est, egy manuál üveg, nagyon nagyon éles, 100 körül megvehető és majdnem belefér a Tejútrendszer. :D De azért fényes nappal sem vall szégyent vele az ember, nagyon mókás a "térgörbület" itt már :) de tökmindegy, milyen rekeszen van, ha jól fókuszáltál manuálban vele, borotva minden és gyönyörű mélyek, intenzívek a színei, az égbolt pl. olyan, mintha ND vagy polár lenne rajta, egyszerűen csodás.

    Szerintem ízlés dolga, ki mit fotóz, úgy vegye azt az üveget, amit szeretne. Ha elképzelem, hogy pl. családapa vagyok és a gyerekek kint a slaggal játszanak a naplementében fűlocsoláskor (idilli kép ON), :D akkor 14-24, 2.8-on, iso felcsavarva. Vagy ha a násznép körbeállja az ifjú párt és a vőlegény megpörgeti ölébe kapva a menyasszonyt, akkor is 14-24 (leguggolok, nagy iso, katt). És tudom, hogy a kép jó lesz, legalábbis éles.

    Ha pedig horgász vagyok és bámulom a tavat, mikor peddzi a hal a csalit, elég a 16-35-is, szűkebbre, iso 100, állvány. Igazából néha vakarnám a fejem, miért kell VR egy 16-35-nek, de az f/4 miatt érthető, kb. kézből is használható marad úgy.

    Ha tele lennék pénzzel, 14-24 kellene. Félmillió. Ha kisebb a pénztárca, vagy még "billegek", mennyire is vagyok szerelmes a nagylátóba, akkor 16-35 háromszázért, némi kompromisszummal, hogy teljesen nyitva nem rajzol úgy. És vannak szituk, amikor teljesen nyitva kell (sajnos).

    Egyébként kb. az ötös és a csillagosötös közti különbségről beszélgetünk, mert mindkettő jó, sokan örülnének egy 16-35-nek is. Én is, nyilván.

Új hozzászólás Aktív témák