Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • orion1025

    őstag

    Üdv Tagok!

    Golfos csoportba faszbukon már nem kérdezek, mert kiégetnek mentálisan. Lenne egy kis gondom, ami negyedik napja szívat. Adot egy Golf 3-as, benzines, öregasszony, ami lambdaszondázni kezdett, majd a gyújtással volt gondja az elmúlt időszaban. Ezeket orvosolva sikerült megcsinálni komoly küzdések árán múlt hét szerdán és csütörtökön, igaz még akadtak apróbb tömítetlenségből akadó bajok.

    Csütörtök este ketyegett, péntek reggel indítanám, kezdődött a szokásos hosszabban kellett indítózni eset, hogy 5-600-as alapjáratról feltornázza magát, de néha le szokott ilyenkor állni, majd másodikra megy neki. Most másodikra ugyanaz, harmadik indításra csak zúgás. Először azt hittem a benzinpumpa ment offlájnba, de hamar rájöttem, hogy az önindító az. Kulcs kitép, az meg pörög tovább, így rohantam a 10-es dugókulcsért, hogy az akkusarut levadásszam, addig pörgött. Délután hazaérve hozzá érintettem a levett sarut az akkuhoz, szintén pörög. Nem messze tőlem van egy bontós, hoztam tőle egy másikat, azzal nem pörög ha áramot kap, de viszont szép cammogósan teker. Ami létezik gyújtás terén, mindent cseréltem, benzinpumpát, komplett gyújtás fejet, gyertyákat, trafót, kábeleket, stb.-t, de össze-vissza volt csak szikra, és nem változott semmi a cserélgetések alkalmával, illetve vettem egy új gyújtáskapcsolót, hátha ott a hiba.

    Ma újabb nekifutás, egyes henger felső holtpontra teker, egyéb előkészületek, hogy elugrás történhetett-e a szíjnál, de semmi. Aztán jött a multiméteres hadonászás, mert a motorvezérlőre gyanakodtam, és itt jött az okosság. A trafó kábele, és a vezérlő csatlakozójánál össze-vissza vannak áthúzások a szakadásmérés szerint, ugyanez a helyzet a vez- tengely jeladónál, vagy a hőgomba csatlakozójánál. Végül a két akku sarura rámérve stabil 680-at mutat a multiméter, tehát valami összeér... Holnap kiszedem a berakott önindítót, mérek rajta, hogy ott mi a helyzet, akkor okosabb leszek.

    Szóval az lenne a kérdésem, hogy egy ilyen önindító "elhalálozás" hogyan tud ilyen hibát produkálni? Más ötletem nincs, átnéztem a kábelezését a kocsinak amennyire tudtam, a műszerfal már rég nincs bent, így ott is mindent át tudtam vizsgálni, mozgatásra is csak százezredeseket változik ez a 680-as érték. A régi önindítónál is mérek egyet, mert valamiért folyamatosan kapta a pozitív és negatív energiákat.

    "...300Ft-t adok érte és te állod a postát..."

Új hozzászólás Aktív témák