A korábbi bejelentésnek megfelelően hivatalosan is megkezdődött az Xperia S Android 4.0.4 Ice Cream Sandwich frissítésének leszállítása, mely régiónként és szolgáltatónként eltérő időpontban lesz elérhető a következő hetek folyamán. A Google platformjának fontos újdonsága mellett a Sony szoftvere új Walkman, Album és Movies alkalmazásokat is tartalmaz, mely mellett az összes előre telepített gyári widget átméretezésére is lehetőség nyílik. Sokak számára fontos újdonság lehet még a mobil hálózatokon átvitt adatmennyiség kényelmesebb felügyelete, mely a kiadások jobb követhetőségét teszi lehetővé. A Sony közleménye szerint a firmware letöltése WLAN és 3G hálózatokon keresztül, közvetlenül a készüléken is lehetséges, de természetesen a számítógépes kliensszoftver is segíthet a művelet elvégzésében.
Xperia S – Android 4.0.4 alapokon
Előzmények
-
Xperia tipo dual – hamiskártyás
Az Xperia sorozat alsóházi képviselője a tarsolyában lévő két kártyából csupán egyet hajlandó „kijátszani”.
-
Júliusban debütál az Xperia go
Az Egyesült Királyságban a jövő hónapban debütál a Sony középpályás strapabíró okostelefonja.
-
Apró hibák a Sony ICS frissítésében
Az Xperia sorozat LED értesítéseit kissé összezavarja az Android 4.0 Ice Cream Sandwich frissítés.
-
Sony Xperia neo L – Kínán kívül is
Nemzetközi vizekre evez a Sony Xperia sorozatának egyik alsóbb régióba szánt tagja.

Aktív témák
- AMD alaplapok 2025-ben: B650, X670 vagy X870 legyen?
- iPhone topik
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Poco F7
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Az Apple bemutatta az iPhone 17-et
- Milyen autót vegyek?
- Parfüm topik
- Merész dizájn és új teleobjektív az iPhone 17 Pro mobilokban
- 3D nyomtatás
- További aktív témák...