A Nokia Windows Phone platform köré épülő okostelefonjai egytől-egyig polikarbonát burkolattal rendelkeznek, mely egyrészt strapabíró és nem árnyékolja le a rádiós modulokat, másrészt a fémes burkolatoknál jóval alacsonyabb előállítási költséggel bír. A legfelső árszegmensben azonban egyre inkább a fém és üveg felé fordultak a gyártók, mely trendet természetesen a finn gyártó sem hagyhatja figyelmen kívül. Stephen Elop, a vállalat vezérigazgatója egy finn televíziócsatorna számára megerősítette, hogy rövidesen „gyönyörű telefonok” érkeznek, vagyis dizájn és anyaghasználat terén is komoly erősítésre lehet számítani. A vezérigazgató ugyan hivatalosan nem erősítette meg a régóta pletykált Lumia 928 érkezését, de más források szerint az áprilisban bemutatkozó csúcsmodell lesz a finn Windows Phone 8 paletta első, fémből készített tagja, mely mellett a teljes portfólió „génfrissítésen” esik át.
Stephen Elop gyönyörű mobilokat ígért
Azóta történt
-
Lumia 928 – fehérben is
Több árnyalatban is piacra kerül a Nokia xenon és LED villanóval is ellátott Windows Phone 8 mobilja.
-
Lumia 925 néven debütál a „Catwalk”
Fémből készült taggal bővülhet rövidesen a Nokia Windows Phone 8 termékpalettája.
Előzmények
-
MWC2013: kezünkben a Nokia 105 és a 301
A finnek standján megvideóztuk a fejlődő országok piacára szánt 15 eurós, valamint a Nokia fénykorát idéző klasszikust.
-
MWC2013: Nokia sajtótájékoztató
A hétfői nap több fontos sajtótájékoztatóval indult, így a Nokia is több érdekes modellt jelentett be.
-
Nokia 206 - buta gyermek Lumia szülőktől
Úgy néz ki, ahogyan egy telefon öt évvel ezelőtt. Annyit is tud. De sokan vannak, akiknek ez is bőségesen elég. Talán még egy kicsit sok is.
-
Nokia Lumia 620 - olcsó ablak északról
A WP8-as felhozatal legolcsóbb modellje egyelőre a Lumia 620, ez persze számos kompromisszummal jár. Így is bőven használható.