A laptopok és okostelefonok közötti határvonal az internettáblák, netbookok, majd a smartbookok piaci megjelenésével egyre inkább elmosódni látszik. A Nokia által frissen bemutatott Maemo 5 alapú Nseries N900 szintén egy újabb állomásnak tűnik az okostelefonok és az internettáblák közötti határmezsgye szűkítésére, míg a Sharp frissen bemutatott készüléke a netbookok és az internettáblák között képez majd újabb átmenetet a smartbookok frontját erősítve. A 480 dollár, azaz 90.000 forint körüli áron érkező NetWalker 5 hüvelykes, 1024x600 képpontos érintőkijelzőt, 800 MHz-es Freescale processzort, 512 MB RAM-ot, microSD kártyával bővíthető 4 GB belső tárhelyet, WLAN modult és 10 óra folyamatos használatot biztosító akkumulátort kapott. A mindössze három másodperc alatt elinduló Ubuntu Linux alapú készülék Japánban már szeptember 25-től kapható lesz, ám európai vagy amerikai bevetéséről egyelőre nincs információ.
Sharp NetWalker: Netbook és internettábla között
Azóta történt
-
Sharp SH6118C: OLED külső kijelzővel
A Sharp egyszerű OLED külső kijelzővel szerelt GSM kagylót mutatott be.
Előzmények
-
Készül egy Nokia smartbook is
Az Intel Atom alapú Nokia Booklet 3G után egy ARM alapú mini laptop is bevezetésre kerül.
-
Smartbook a Sony Ericsson műhelyéből
Tajvani források szerint a japán-svéd gyártó smartbookok piaci bevezetését tervezi a Sony VAIO P sorozat árnyékában.
-
Sharp: Vékony napelem mobilokba
Nincs egy milliméter vastag a Sharp kifejezetten mobilokba szánt új napeleme.
-
Vízálló 8 megapixeles mobilokkal támad a Sharp
A Sharp új vízálló kagylói közül az egyik napelemet, a másik hatalmas eInk megjelenítőt kapott.