Hirdetés

Samsung S3650 Corby hivatalosan is

Hirdetés

A Samsung S3650 Corby specifikációja már a hivatalos bejelentést megelőzően is minden részletében ismertté vált, így a mostani sajtóközlemény tulajdonképpen csak az árral kapcsolatban szolgált igazi újdonsággal. A nagyobbik dél-koreai gyártó cserélhető, élénk színű hátlapokkal rendelkező készüléke tehát 2,8 hüvelykes, 240x320 képpontos kapacitív érintőkijelzőt, 2 megapixeles fixfókuszos kamerát, EDGE átviteli képességet, sztereó RDS FM rádiót, Bluetooth 2.1 modult, miroSDHC kártyafoglalatot és 960 mAh kapacitású akkumulátort kapott, vagyig jól láthatóan nem a felsőkategóriában kíván majd hódítani.

Habár technikai fronton a jövevény nem túl kimagasló, szoftveresen mégis egész erős ajánlatnak tűnik, hiszen WMV lejátszót, valamint Facebook, MySpace, Twitter, YouTube, Flickr, Picasa és Photobucket támogatást is kapott, így a közösségi szolgáltatások elérése szinte minden téren megoldott. A 103x56,5x12 milliméteres Samsung Corby a gyártó tervei szerint nettó 150 eurós, azaz 25 százalékos áfával számolva körülbelül 50.000 forintos áron kerülhet a boltok polcaira, mely gyakorlatilag a Nokia lényegesen jobban felszerelt, ám nagyobb fizikai méretű 5230 okostelefonjának árával azonos árszintet jelent.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés