Hirdetés

Partnerségi megállapodást írt alá a Samsung és a Sennheiser

Hirdetés

A Samsung tavaly év végén vásárolta fel a Harman csoportot, amellyel olyan márkák kerültek a birtokába, mint a harman/kardon, az AKG vagy a JBL. Legújabb csúcsmodelljei mind az AKG brandjével fémjelzett hangtechnikát és fülhallgatókat kaptak, így az MWC-n bemutatott Galaxy Tab S3 és az éppen piacra lépő Galaxy S8 és S8+ is.

A Sennheiser vezérigazgatója Lisszabonban jelentette be, hogy a cég a Samsunggal közösen kezdett , kifejezetten androidos készülékekhez tervezett hangrendszer fejlesztésébe. Andreas SennheiserThe Korea Heraldnak adot interjújában elmondta, az AMBEO 3D okos-headset Android készülékekhez való kompatibilitásán dolgoznak, mivel az okostelefon-piac jelentékeny részét az androidos eszközök teszik ki, a Samsungra pedig a megbízhatóság és a hitelesség miatt esett a választás. A AMBEO fülesei mellesleg iPhone-hoz már elérhetőek. Lightning csatlakozóval.

Előzmények

  • Samsung Galaxy S8 és S8+ duplateszt

    Lemászik a kijelző a jövőből idecsöppent S8 előlapjáról – nincs sok egyéb elem arrafelé, az ujjlenyomat-olvasó hátra költözött. Van viszont íriszleolvasó és egy sor innováció, meg némi kompromisszum.

  • Samsung Galaxy Tab S3 - mesterhármas

    Két év telt el a Samsung Galaxy Tab S2 9.7 megjelenése óta, az utód pedig minden tekintetben tartja a színvonalat az aktuális elvárásoknak és trendeknek megfelelően.

  • Erre nem számítottunk: a Samsung felvásárolja a Harmant

    Ezzel a koreai cég kezébe kerülnek az olyan nagy márkák, mint az AKG, a JBL, a Harman/Kardon, az Infinity, valamint a Revel, a Lexicon és a Mark Levinson. De nem ez a lényeg.

Hirdetés