Erre nem számítottunk: a Samsung felvásárolja a Harmant

Ezzel a koreai cég kezébe kerülnek az olyan nagy márkák, mint az AKG, a JBL, a Harman/Kardon, az Infinity, valamint a Revel, a Lexicon és a Mark Levinson. De nem ez a lényeg.

A Samsung számára nem alakultak jól a dolgok az utóbbi időben, hiszen csúcstelefonjuk, a Galaxy Note7 totálisan elbukott, ami nyilván nem kevés pénzébe került a vállalatnak. Ezután derült égből villámcsapásként jellemezhető a legfrissebb hír, hogy a vállalat előre menekül és felvásárolja az eredetileg Sidney Harman és Bernard Kardon által az 50-es évek legelején alapított amerikai Harman/Kardon utódjaként, kis kitérővel Sydney Harman által létrehozott Harman Internationalt.

A Harman csoport 1980 óta az audiovilág egyik meghatározó résztvevője, számos nagy márkanév birtokosa, mely az elmúlt évek, évtizedek alatt sorra bővült. Azt viszont kevesen tudják, hogy cég ma már nem csak klasszikus audioeszközökkel foglalkozik, hanem sikerült rendkívül meghatározó szereplővé válniuk az autóipari, egészen pontosan az autóelektronikai beszállítók között is. Az úgynevezett connected car, azaz okosautós megoldások között piacvezetőnek számít, több mint 30 millió járművet szereltek már fel a cég okosautó és audiorendszereivel, beleértve a beágyazott szórakoztatóegységet és a telematikus rendszereket. A tavalyi évben ráadásul tovább erősítették a pozíciójukat a Bang & Olufsen és a Bowers & Wilkins autóipari részlegének licencelése, megvásárlása révén. A Harman bevételeinek nagyobbik részét, mintegy 65 százalékát ennek a szektornak az eladásai adják, ami mintegy évi 7 milliárd dollárt jelent.


[+]

Már csak a portfóliót és sikereket nézve is érthető, hogy a Samsung szemet vetett a Harmanra, de más okuk is volt, hogy megszerezzék. A Samsungtól szintén nem áll messze az autóipar, ráadásul nemrég megcsíptek egy apró szeletet az elektromos járművekkel foglalkozó BYD-ből. Az új iránnyal csökkenthetik a függőségüket az amúgy egyre lassuló okostelefon piactól, emellett a Harman megoldásait felhasználhatják saját fejlesztéseikben is, legyen szó professzionális rendszerekről vagy otthoni szórakoztatóelektronikáról.

Ami a felvásárlást illeti, a két cég által kötött végleges megállapodás értelmében a Samsung részvényenként 112 dollár készpénzért szerzi meg a Harmant, ami összességében 8 milliárd dollár értékű üzletet jelent. Ez egyébként nem is rossz ár annak fényében, hogy az amerikai vállalat részvényei ennél alacsonyabban, 87,65 dolláron zártak pénteken a New York-i tőzsdén. Mindazonáltal a Samsung szerint ilyen mértékű tengerentúli felvásárlást még egyetlen dél-koreai cég sem hajtott végre korábban.

Amennyiben a hatóságok is rábólintanak, úgy a üzlet 2017 második felében zárulhat le. A felvásárlás lezárását követően a Harman továbbra is önálló egységként fog működni a Samsungon belül, sőt megtartják a menedzsmentet, élén a jelenlegi elnök-vezérigazgatóval, Dinesh Paliwallal. Mivel a koreai cég hosszú távra tervez, így hirtelen változásokra nem kell számítani, megtartják a jelenlegi üzemeket és a központot, a munkaerőt, valamint a termékportfóliót a professzionális és otthoni termékvonalon is, a fejlesztések sem állnak le. A háttérben viszont megkezdődik az együttműködés a 2015 végén megalakított Samsung Automotive Electronics Business Teammel, hogy kialakítsák a Samsung saját platformját autóelektronikai vonalon, illetve a koreai vállalat mobil-, szórakoztatóelektronikai és VR vonalon is tudja majd hasznosítani a márkát. A Harman is jól járhat, hiszen fel tudják használni a Samsung erősségeit, például a kijelzőket, és különféle kommunikációs-kapcsolati megoldásaikat, így hosszú távon új ajánlatokkal állhatnak elő a partnereik számára, és az eddiginél szélesebb körben is megjelenhet a márkanév, például a Samsung tévéin, telefonjain, kiegészítőin.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés