Korábban már beszámoltunk arról, hogy az amerikai Best Buy mindössze 4.250 darabos raktárkészlettel kezdi majd meg június 6-án a Palm Pré forgalmazását, mely egyetlen áruház esetén sem tűnne túl nagy mennyiségnek, ám a Best Buy ezernél is több áruházával számolva a raktármennyiség gyakorlatilag igen elenyésző. A helyzet a Radio Shack esetén sem sokkal kedvezőbb, ám itt a Boy Genius Report értesülései szerint a legtöbb áruház egyáltalán nem rendelkezik majd Palm Pré modellel és Samsung Instinct készüléket ajánlanak majd helyette, vagy maximum áruházanként egy-két darabra lehet majd számítani. A raktárkészlet tehát igencsak szűkösnek tűnhet, noha a Palm számára meglehetősen sok idő állt rendelkezésre a megfelelő mennyiség előállítására. Az Engadget értesülései szerint a kizárólagos forgalmazó, szolgáltató, az amerikai Sprint szintén készletproblémákra számít, egészen pontosan azt valószínűsítik, hogy már az első napon elapadhatnak a készletek. Az iPhone ellenfelének szánt készülék debütálása tehát nem lesz túl felhőtlen, ráadásul korábbi pletykák szerint az Apple négymilliós darabszámmal kezdi majd meg az új iPhone forgalmazását, mely kizárja a készlethiány kialakulását.
Nem lesz elegendő Palm Pré
Azóta történt
-
Számos videón a Palm Pré kezelőfelülete
A kiszivárgott emulátor gyakorlatilag leleplezte a Palm Pré kezelőfelületének valamennyi titkát.
-
Szombattól kapható a Palm Pré
Szombaton debütál az első webOS alapú készülék, ám a Sprint és a Palm nem vár kígyózó sorokat a márkaüzletek előtt.
-
Palm Pré apró darabokra szedve
Apró darabokra szedték a szombaton hivatalosan piacra dobott új Palm Pré készüléket.
-
Jól startolt a Palm Pré
A szombaton piacra dobott Palm Pré két nap alatt ötven, más források szerint százezer példányban kelt el.
Előzmények
-
850 dollár a kártyafüggetlen Palm Pré
Az amerikai BestBuy oldalán már előrendelhető a Palm első webOS alapú készüléke.
-
Június 6-án debütál a Palm Pré
Az amerikai Sprint hivatalosan is belejelentette a Palm Pré debütálásának időpontját.
-
Palm OS emulátort kap a webOS
A Palm nemrég közzétett bemutatójából arra lehet következtetni, hogy a webOS támogatni fogja a korábbi Palm alkalmazásokat is.
-
Újabb Palm Pré bemutató készült
A Palm legnagyobb tudású modellje továbbra sem kapható, de a marketingrészleg újabb videóval csábítja a leendő vásárlókat.