Mobilarena TV: Itt az első androidos PNA

Korábban is pedzegettük már, de most már tényleg valóság, hogy itt van a kis kezünkben (és már benne feszül Károly névre hallgató öregecskedő személygépkocsimban) az első androidos navi. Nem is értem, hogy miért nem történt meg ez előbb, de talán pont így a jó: most már egy filléres hardver is röccenésmentesen elhajt egy 2.3-as oprendszert, ráadásul ebben gépben egyáltalán nem a leggyengébb vas dolgozik. A Cortex-A8 architektúrájú processzor 1 GHz-en ketyeg, a 3D gyorsításért egy Mali 400-as GPU felel, a RAM mérete pedig 512 MB. Ehhez 5 inches, 800x480 pixeles, kapacitív érintőkijelző dukál, a belső memória 4 gigabájtos, tehát akármelyik WinCE alapú PNA-t széjjelcsapja.

A dologban egyébként nem is ez a fontos, hanem a készülék ára. A forgalmazó előre telepített Sygic, teljes Európát tartalmazó, örökké ingyen frissíthető szoftverrel adja majd a gépet márciustól, tervezett bruttó, végfelhasználói ára 40 ezer forint alatt lesz. Fontos, hogy ez nem egy 5 inches tablet, több eltérés is akad mind a csatlakozók, mind a funkcionalitás területén. WLAN van, Bluetooth viszont ebben a modellben nincs, ugyanakkor a beépített GPS vevő sokkal komolyabb, mint a telefonokban szokásos, ebben egy SiRFStar IV-es dolgozik, így aztán a vételi produkcióval sincs gond.

Minden mást megmutatunk az adásban, kicsit megpróbálunk a jövőbe tekinteni azügyben, hogy merre halad a navigációs piac, kik a nyertesek, kik a nagy vesztesek és vajon a PNA, mint olyan, meddig fog egyáltalán létezni. Este 6-tól tehát jövünk a WayteQ xTAB-50 GPS első működő prototípusával, várunk minden érdeklődőt a képernyők elé.