Még kisebb SIM a láthatáron

Hirdetés

A mobiltelefónia hőskorában az első SIM kártyák (Subscriber Identity Module – előfizető azonosító modul) a mai bankkártyákhoz hasonló méretűek voltak, ám a technológia fejlődésével a szükséges komponensek mérete jóval kisebbre zsugorodott. Az elmúlt évtizedben már szinte csak 25x15 milliméteres, úgynevezett miniSIM fogadására alkalmas GSM készülékek kerültek forgalomba, bár az iPhone 4 bemutatása óta a Nokia is áttért már néhány modelljében a mindössze 15x12 milliméteres microSIM alkalmazására. Az IntoMobile értesülései szerint a Giesecke & Devrient Párizsban, a CARTES & IDentification 2011 alkalmával mutatja be a mindössze 12x9 milliméteres nanoSIM megoldását, mely a korábbi kártyáknál nem csak kisebb, hanem 15 százalékkal vékonyabb lesz. Az egyre kisebb méretű kártyák a gyártók számára kompaktabb SIM- foglalatok használatát is lehetővé teszik, mely révén néhány extra milliméter szabadítható fel az egyre kisebbre zsugorodó készülékekben

Azóta történt

  • ETSI szabvány lett a nano-SIM

    Hosszas huzavona és néhány módosítás után iparági szabvány lett az Apple negyven százalékkal kisebb előfizetői azonosító modulja.

Előzmények

Hirdetés