Korábban már számos alkalommal lehetett hallani arról, hogy az Apple egy kisebb fizikai méretű mobiltelefon kiadását is tervezi az iPod sorozat mintájára. A források szerint iPhone nano néven említett mobil az alacsonyabb árszegmensben fog landolni méghozzá 3G nélkül, maximum EDGE támogatással. A rövidebb, ám kicsivel tömzsibb mobil méretétől és hálózati képességeitől eltekintve szinte mindenben azonos lesz az elődjével, mely logikus lépésnek tűnik, ahhoz, hogy az alkalmazások kompatibilisek lehessenek vele. A pletykákkal kapcsolatban egyelőre nincs semmi hivatalos támpont, és az alant látható XSKN által gyártott lágy szilikon tok, vagyis annak látványterve is elég kevés ahhoz, hogy biztosnak tűnjön a jövevény érkezése.
Lehet, hogy készül az iPhone nano
Azóta történt
-
A francia versenyhivatal és a narancsos alma
A francia Gazdasági Versenyhivatal jogszerűtlennek nyilvánította az Apple és Orange kizárólagos kapcsolatát.
-
Tévéadások iPhone-ra
A Makayama Television alkalmazása több mit ötven csatornához kínál hozzáférést egyetlen kattintással.
-
Apple iPhone Nano idén tavasszal
Egyre több forrás támasztja alá, hogy tavasszal egy kisebb iPhone készülék látja meg a napvilágot.
-
Három új iPhone érkezhet idén
A Canaccord Adams szerint idén nem egy, hanem három új iPhone kerül bemutatásra.
Előzmények
-
Apple: Az iPhone egy játékkonzol
Az Apple szerint az iPhone a Nintendo DS és más játékkonzolok komoly kihívóját is jelenti.
-
Az iPhone 3G 2.2 törhetetlen
Az Apple telefonjának legújabb firmware frissítése minden feltörési lehetőséget meggátol.
-
Szolgáltatók barátja vagy ellensége: iPhone
Az Apple mobiltelefonja egyesekből rajongást másokból mélyről jövő utálatot vált ki, de vajon mit jelenthet a forgalmazó szolgáltatók számára.
-
Legális mobilokat is lezár az iPhone 2.2
Az iPhone 2.2 szoftver bizonyos hivatalosan kártyafüggetlen mobilokat is SIM-zárral lát el.

- Mobil flották
- Tesla topik
- Kézbe fogható paradoxon lett az iPhone Air
- Kis méret, nagy változás a Motorolánál
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Lenovo Legion Go: a legsokoldalúbb kézikonzol
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- A magas vérnyomást is felismerheti az Apple Watch Series 11
- Samsung Galaxy Watch (Tizen és Wear OS) ingyenes számlapok, kupon kódok
- Háztartási gépek
- További aktív témák...