Eldar Murtazin, az Mobile-Review oldal főszerkesztője szerint a bada OS fejlesztése nagyjából egy év múlva teljesen leállhat, egészen pontosan a termékfrissítések elmaradásával a Wave sorozat nagyjából a jövő év közepére kikophat a kínálatból. Az orosz oldal összeesküvés-elmélete szerint a dél-koreai gyártó egészen az utolsó napig biztosítani fogja a fejlesztőket a támogatásáról, ám eközben a bada OS fejlesztőinek jelentős része már jelenleg is Android, és más jóval jövedelmezőbb projekteken munkálkodik. A Samsung esetén persze egy-egy projekt leállítása egyáltalán nem elképzelhetetlen, hiszen a hódítási stratégiájának legfontosabb alappillére a kísérletezés és persze egyszerre mindig több vasat tart a tűzben. Korábban például Windows Mobile, Symbian és Android-alapú okostelefonokat egyaránt készített, de csak addig, amíg az eladások és ezzel együtt a megtérülési ráta megfelelő értékeket mutatott. Ha a pletykák igaznak is bizonyulnak, a bada OS várhatóan akkor sem tűnik majd el nyomtalanul, hanem az Apple-ellen irányuló szolgáltatás-alapú stratégia egyik építőelemévé válhat.
Előzmények
-
Bada blog: Újabb promóció a láthatáron
Nemrég startolt el a dél-koreai gyártó legújabb Samsung Apps-beli akciója.
Blogbejegyzés 4
-
Bada blog: Terjeszkedik a Samsung Apps
A mai nap folyamán életbe lépett néhány, a Samsung Apps alkalmazásboltot érintő változás.
Blogbejegyzés 18
-
Samsung S7250 Wave M - drága illúzió
Sikerült beszereznünk az új generációs badás paletta középső tagját; a névben szereplő M betű a Magic, azaz varázslatos szócskára utal.
Teszt 65
-
Samsung S5380 Wave Y - bada kedvező áron
A Samsung legújabb badás készüléke HVGA kijelzővel, kiegyensúlyozott szoftverkínálattal és kellemes adatkommunikációs képességekkel rendelkezik.
Teszt 72
Percről percre
it A Stellantis és a Mistral AI kiterjesztik stratégiai együttműködésüket.
it Autógyártók és telekomcégek is átveszik a DeepSeeket.
gp Commandos egy kolostorban, avagy Shadow Tactics egy elmegyógyintézetben – ilyen érdekes környezetben még sosem lehetett lopakodni egy falkára való specializált karaktert irányítva!
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Felsőkategóriás analóg klaviatúrával készül a Lemokey
ph A viszonylag kompakt, fémházas típus egyebek mellett 8 kHz-es polling rate-et és variálható mountot kínál.
Folyami kavics ihlette az ASUS hordozható SSD házát
ph A legfeljebb 4 TB-os tárolót kezelő, két színben gyártott modell 10 Gbps-os Type-C csatlakozóval érkezik.
Like a Dragon: Pirate Yakuza in Hawaii - Íme a gépigény
gp Hamarosan folytatódik az őrület, az új rész premierje lassan a küszöbön van.
Pszichológiai túlélő-horror lesz a Liminal Point
gp A játék egyelőre csak PC-re lett bejelentve, valamikor jövőre lesz a premier.
Visszafogott árazású, 300 Hz-es monitor az AOC gondozásában
ph A 68,58 cm-es képátlójú, sokrétű talppal szerelt megoldás az 1440p mellett tette le a voksát.
Tribe Nine - A hónap végén érkezik a teljes kiadás
gp A végső verzió PC mellett Android és iOS rendszerekre lesz elérhető.
Megjelenési dátumot kapott a Grit and Valor: 1949 PC-s kiadása
gp Aki kíváncsi a játékra, annak érdemes lehet letölteni a publikus demót.