Hirdetés

Készül a Galaxy Core 2

A Samsung tavaly májusban indította útjára a Galaxy Core sorozatát, mely első négy tagja között kétkártyás, illetve LTE modemmel ellátott variáns is szerepelt. A HiTechMail.ru által megszellőztetett sajtókép alapján úgy tűnik, hogy a széria idén is folytatódni fog, ráadásul a Core 2 az SM-G355H modellszámával nagy valószínűség szerint két SIM fogadására is alkalmas lesz. A viszonylag visszafogott műszaki felszereltsége ellenére a május közepén debütáló készülék oroszországi ára egyáltalán nem nevezhető alacsonynak, hiszen az előrejelzések szerint nagyjából 62 000 forintnak megfelelő árcímkére lehet számítani.

A legtöbb ázsiai konkurenstől eltérően a Samsung az olcsóbb megoldásait is Android 4.4 KitKat operációs rendszerrel dobja piacra, mely mellé ezúttal 4,5 hüvelykes 480 × 800 képpontos kijelzőre, 1,2 GHz-es négymagos processzorra, microSDHC kártyával bővíthető 4 GB belső memóriára, ám mindössze 512 MB RAM-ra lehet számítani 2000 mAh kapacitású akkumulátor társaságában. Az oroszországi premiert követően a Galaxy Core 2 Európa más régióiban is elérhető lesz valamivel kedvezőbb áron.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés