Úgy tűnik, a HTC május 6-án, Londonban mutatja be első Android-alapú modelljét. Habár a szaksajtó egyelőre nem tudhatja pontosan, hogy a május 6-án megrendezésre kerülő konferencián mivel is áll elő pontosan a HTC, de annyi a meghívóból is kiderült, hogy az innováció egy egészen új hullámát leplezik majd le a résztvevők előtt. Korábban az első Android alapú HTC modell megjelenését is valamikorra a második negyedévre tették, vagyis rendkívül valószínű, hogy az esemény központi témája is ezen okostelefon lehet majd. A HTC „Dream” sokak szerint a gyártó első Andoid alapú modellje lehet, mely hatalmas érintőkijelzője révén az iPhone komoly riválisa is lehet. Az alant látható prototípus a BBC bemutató videójából származik, mely valószínűleg azóta számos kozmetikázáson esett át.
Jön az Android alapú HTC
Azóta történt
-
Android a Nokia N810-en
A Nokia internettáblájára is sikerült feltelepíteni a Google platformját.
-
Opera Mini Android alapú telefonokra
Android alapú telefon még nincs, de Opera Mini már van hozzá.
-
Lencsevégre kapták a HTC titkos modelljeit
Úgy tűnik nem csak a Motorola, hanem a HTC sem tudja titokban tartani modelljeit.
-
Jön a VGA kijelzős HTC Diamond és Raphael
A HTC legújabb VGA kijelzős, QWERTY billentyűs modellje elsőként Amerikában hódít majd.
Előzmények
-
Ferde csúszka a HTC műhelyéből
A HTC levédette különleges csúszkáját, mely felső fele ferde úton csúszik.
-
Videón egy érintőkijelzős Android készülék
A BBC videói között bukkant fel egy szinte teljes funkcionalitással bíró Android készülék.
-
MWC: képek egy Android prototípusról
A Texas Instruments standján végre mi is a kezünkbe vehettünk egy Androidot.
-
Megérkezett az újabb Android SDK
A Google bemutatta új platformjának legújabb fejlesztői készletét mely immáron teljesebb funkciókkal bír.