IFA 2016: Önmagában működő VR-szemüveget mutatott az Alcatel

Hirdetés

Az Alcatel standja Berlinben igazából inkább TCL volt — ez ugyanis az anyacég, amely tévékkel és egyéb szórakoztatóelektronikai berendezésekkel is foglalkozik (és elég nagy sikerrel, mondjuk az IKEA is a partnerük), úgyhogy a területnek csak egy sarkát szánták a mobilos témának. Itt akadt is új telefon és néhány hordható termék, de feltűnt egy VR-szemüveg is, ami teljesen másképp nézett ki, mint amit az Idol 4S-hez adnak.


[+]

Leginkább azért, mert annál jóval robusztusabb, komolyan szerkentyűnek látszott, kérdezték, hogy kipróbáljuk el, belenéztem (belefért a szemüvegem is), de nem volt forradalmi, azt nyújtotta, amit általában ezek a szerkentyűk tudnak a középkategóriában. Mégis van pár érdekes vetülete a dolognak, egyrészt tényleg nem kell hozzá kábel. A komplett elektronika benne van, a hardver is, a kijelző is, a standon dolgozók szerint olyan erős, mint a Galaxy S7 (de persze konkrét specifikációról csak annyit lehet tudni, hogy nyolcmagos a chipset és 3 GB a RAM mérete) és a kijelzők felbontása is egyenértékű. Ez egyébként két darab, 3,8 inches, Full HD felbontású megjelenítőt takar.


[+]

A bumfordiság egyrészt tehát ennek köszönhető, no meg annak, hogy a tarkónkhoz simuló kidudorodásban van a 3000 mAh-s akkumulátor, amivel 3 órán át lehet a virtuális valóságban tartózkodni. A rendszer alapja Android, persze a VR-felhasználás kedvéért erősen át van dolgozva, a szemüveg oldalán van egy touchpad, fentebb pedig a visszalépés gombját találja meg az ujj. Akalmazásfronton viszont eléggé nincs semmi, a Google Cardboard platformja mellett az Alcatelnek van együttműködése egy 360 fokos videókat gyártó céggel (Jaunt VR), de ebben egyelőre kimerül az egyedi tartalom, pedig egy jó VR-szemüvegnél a hardver mellett legalább olyan fontos, hogy legyen is mivel szórakozni.


[+]

Az árát egyelőre csak nagyjából tudták belőni, 600 dollár körüli szintet mondtak, ami egyébként ahhoz képest egyáltalán nem sok, hogy telefont ugyebár nem igényel, ahhoz mérten viszont igen, hogy nincs még elég tartalom, noha a piacra lépéskor a gyártó szerint kábé 50 játékot ígér. Ebben egyébként a Magic Interactive Entertainment nevű cégre támaszkodnak. És ez is fogja eldönteni a piaci siker erősségét, ha meg tudják tölteni releváns és értékelhető alkalmazással a Vision VR-t, akkor lehet esélye, nem volt fárasztó a viselete, kényelmes és kézreállnak a kezelőszervek is, ha azonban az egyelőre elég inkonzisztens appkínálattal rendelkező Cardboard szoftverek szintjén nem tudnak átlépni, akkor az kevés lesz.

Hirdetés