A globális gazdasági válság ugyan számos más szektornál később, de végül a távközlésre is rányomta bélyegét. A krízis hatására 2008 utolsó negyedévében, mely a karácsonyi szezon miatt általában a legerősebb szokott lenni 11,6 százalékos visszaesést hozott a szokásos két számjegyű bővülés helyett, melyre hét éve nem volt példa. A 2008-as év 4,3 százalékos piaci bővülése után az IDC idén 8,3 százalékos visszaeséssel számol, mely nem csak a távközlési szolgáltatók és készülékgyártók számára jelent majd szűkös évet, hanem a chipek és más alkatrészek gyártói is komoly nehézségekkel szembesülhetnek. A rendelések csökkenésével a telefongyártók is visszafogták a termelésüket, mely a chipgyártók számára is komoly nehézségeket okoztak a raktárkészletük megfelelő menedzselésében. Japánban, Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban régióiban 12,4 és 24,6 százalék között esett vissza a telefonok iránti kereslet, melyet a szolgáltatók megfelelő ártámogatási struktúrával és marketinggel próbálnak ellensúlyozni. Brazilia, India, Kína és Oroszország két számjegyű bővülése szintén a múlté, az IDC előrejelzése szerint maximum 0,3 százalékos piaci bővülésre lehet majd számítani. A visszaesés ugyan igen ijesztő lehet, de becslések szerint a helyzet valamikor 2010 első felében racionalizálódhat és újra a bővülés irányába mozdulhat el a távközlés. Ugyanezen időszakban várhatóak az első LTE megoldások is, melyek a mobilinternet révén ismét erősíthetik a piacot.
IDC: 8,3 százalékkal kevesebb mobil fogyhat
Azóta történt
-
Jövőre sem növekszik a telefonok iránti kereslet
Az idei év nyolc százalékos kereslet visszaesése után már az is jó lenne, ha jövőre nem csökkenne tovább a telefonok iránti érdeklődés.
-
Egymilliárddal kevesebb mobil talál gazdára
A gazdasági válság hatására a következő öt év során egymilliárddal kevesebb mobiltelefon találhat gazdára.
Előzmények
-
Egyre sikeresebb a mobilinternet
A comScore tanulmánya szerint egy év alatt duplájára nőtt a mobilinternetet használók tábora.
-
Csökkenti termelését és előrejelzéseit a Nokia
A finn óriás a piaci visszaesés miatt költség megtakarításokat és termelés visszafogást tervez.
-
Tovább szűkülhet a mobilpiac
Az IDC beszámolója szerint az év utolsó negyedében 12,6 százalékkal kevesebb mobil fogyott, mint egy évvel ezelőtt.
-
Túl magas a BlackBerry Storm anyagköltsége
Az iSuppi elemzése szerint a Storm alapanyagköltsége eleve meghaladja a szolgáltató által támogatott előfizetéses árat.
Hirdetés

Hogyan válasszunk powerbanket 2025-ben?
PR A technológia folyamatosan fejlődik, és ennek köszönhetően még kényelmesebb lett a felhasználásuk.
