A japán NTT docomo közleménye szerint megkezdődött a világ egyik legkisebb Windows 7 alapú laptopjának forgalmazása, mely nem mellesleg a piac legnagyobb felbontású megjelenítővel szerelt Symbian alapú okostelefonja is egyben. Az év elején bemutatott Fujitsu LOOX F-07C netbook-mobil nem párhuzamosan futtatja a mobil és asztali operációs rendszert, hanem bekapcsoláskor lehet váltani közöttük, mely persze energetikailag jóval hatékonyabb, mint a virtualizációs technológiák. A 4 hüvelykes, 1024x600 képpontos kapacitív multitouch érintőkijelzővel szerelt jövevény 5 megapixeles kamerát, 1,2 GHz-es Intel Atom Z600 processzort, 1 GB RAM-ot, 32 GB beágyazott eMMC tárhelyet, valamint 600 óra készenléti vagy 370 perc beszélgetési időt biztosító akkumulátort kapott. A Fujitsu közleménye szerint az Intel Atom processzor az eredeti órajelnél 50 százalékkal alacsonyabb frekvencián fut.
Fujitsu F-07C: Symbian és Windows 7
Azóta történt
-
Fujitsu Arrows F-07D: A legkarcsúbb okostelefon
A Motorola RAZR R-nél is vékonyabb a Fujitsu teljes mértékig vízálló Android-alapú mobilja.
-
Fujitsu ARROWS – Android 6,7 milliméterben
A Motorola RAZR R immáron csak a második legkarcsúbb okostelefon a piacon.
-
Fujitsu Stylistic Q550 – Windows 7 és SSD
Már 128 GB-os SSD háttértárral is rendelhető a Windows 7-alapú Fujitsu internettábla.

Aktív témák
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Sorozatok
- Miskolc és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Milyen routert?
- Vicces képek
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Milyen notebookot vegyek?
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- További aktív témák...