Az 1/1,2 hüvelykes, 41 megapixeles képérzékelővel rendelkező Nokia 808 legfőbb erénye a részletvesztés nélküli nagyítás volt, mely az optikai zoomtól eltérően fényerő terén sem jelent visszaesést. Az optikai képstabilizátorral ellátott második generációs PureView kamerák a jóval kisebb felbontásuk miatt nagyításra nem voltak képesek, cserébe viszont éjszaka szebb színeket produkáltak az elődnél. Úgy tűnik, hogy a jövő héten leleplezésre kerülő harmadik generációs PureView technológia mindkét rendszer előnyeit egyesíteni fogja, hiszen az éjszakai „zoom parti” egyértelműen az „EOS” belső néven fejlesztett Lumia 1020 ilyen irányú képességeit lesz hivatott demonstrálni. A New Yorkban július 11-én délelőtt 11-kor kezdődő sajtóbemutatót 19:30-kor kezdődő éjszakai fotósparti követ majd, ám ez a hat órányi időeltolódás miatt Európában már igencsak az éjszakába nyúlik.
Éjszakai „zoom partira” hív a Nokia
Azóta történt
-
Ilyen lesz a Nokia „EOS” hátoldala
A PureView 808-ra való utalás jegyében végül Lumia 909 néven debütálhat a Nokia fotózásra kiélezett mobilja.
-
WP blog: Élőben követhető a Nokia bejelentése
Néhány óra múlva egy új készülékkel bővül a Lumia-család.
-
Lumia 1020 – bőrtok és kamera markolat
Elegáns bőrtokot és saját akkumulátorral rendelkező, fotózásra kiélezett markolatot mutatott be a Nokia.
-
Pro Camera korábbi modellekre
A Nokia közleménye szerint a Lumia 1020 kameraszoftvere a kilences sorozat három tagjára is elérhető lesz.
Előzmények
-
Sajtófotón a Nokia „EOS”
Az amerikai AT&T Wireless kínálatában Lumia 1000 néven debütálhat a Nokia fotózásra kiélezett csúcsmodellje.
-
Nokia Zoom – levédetve
A finn gyártó már az „EOS” júliusi premierje előtt levédette a „Nokia Zoom” márkanevet.
-
Lumia 1020 néven debütál az „EOS”
A PureView 808 negyvenegy megapixeles kamerával szerelt utódja a Lumia sorozat legmagasabb sorszámú és ezzel együtt legdrágább ajánlata lesz.
-
Nokia: Zoom – újragondolva
A finn gyártó várhatóan július 11-én mutatja be a Lumia sorozatának „EOS” belső néven fejlesztett tagját.