Az Apple általában ódzkodik a mozgó, elválasztható vagy cserélhető alkatrészektől, ám ennek ellenére egy szabadalmi bejegyzés erejéig legalábbis eljátszott a cserélhető optikás iPhone gondolatával is. A gyártó ötlete szerint a leválasztható hátlap 180 fokos elforgatásával egy más látószögű, vagy más szűrőkkel ellátott optika kerülhetne az integrált kameramodul elé, mely végül a telefont is cserélhető optikás eszközzé tenné, de persze ennek ellenére sem jelentene veszélyt a DSLR kamerák világára. A szabadalmi bejegyzés ugyan jóváhagyásra került, ám az Apple ennek ellenére sem valószínű, hogy valaha is ilyen megoldások bevezetésére adná fejét.
Cserélhető lencséken meditált az Apple
Azóta történt
-
Folytatódik az Apple-Liquidmetal együttműködés
Újabb két évvel hosszabbította meg exkluzív együttműködési megállapodását az Apple és a Liquidmetal Technologies.
Előzmények
-
Új látványterveken az új iPhone
A világhálón keringő pletykák összegzéséből született az Apple új telefonjának 3D látványterve.
-
Új iPhone – 26 százalékkal nagyobb kijelzővel
Az Apple új mobilja kapcsán a 16:9-es képarány szinte borítékolható, hiszen a kijelző jelentős megnövelése esetén csak így őrizhető meg a kényelmes egykezes használat.
-
Videón az új iPhone előlapja?
A kiszivárgott információk alapján néhány milliméterrel magasabb kijelzővel érkezhet az Apple idei okostelefonja.
-
Multitouch autofókusz mobilokba
A kreatívabb felhasználók igényeinek kielégítésére multitouch autofókusz megoldás bevezetésén dolgozik az Apple.
Hirdetés

OTP Bank IT Hackathon 2025
PR Formáld a jövőt, légy te a bankviág digitális reformere az idei OTP Bank IT Hackathonon! Jelentkezz 2-4 fős csapatoddal a versenyre és vigyétek haza ti a 750 000 Ft értékű fődíjat! Jelentkezési határidő: október 23. 23:59.

- Microsoft Office és Office 365 topic
- Futás, futópályák
- Apple iPhone 17 - alap
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Elite: Dangerous
- Windows 11
- Milyen monitort vegyek?
- Környezetvédelem
- Merész dizájn és új teleobjektív az iPhone 17 Pro mobilokban
- További aktív témák...