Hirdetés
A Meizu neve a mobiltelefonok világában a legjobban felszerelt első iPhone klónja révén vált ismertté, mely azonban csak másfél évvel a beharangozó után jutott el a boltok polcaira. Az Apple menürendszerét szinte minden részletében utánzó készülék kezdetben Windows CE operációs rendszer köré épült, ám a vállalat később az Android platform mellett tette le a voksot. Az elmúlt évek során a kínai vállalat saját arculatot alakított ki és ezzel együtt Kína egyik legismertebb feltörekvő gyártójává vált. A Meizu persze más régiókban is igyekszik szerencsét próbálni és a vállalat legfrissebb közleménye szerint a januári CES 2014 rendezvény való intenzív termékbemutatók után az Egyesült Államokban is szeretné piacra dobni megoldásait.

