Hirdetés

Határozatlan időre kiszáll az Asus a mobilbizniszből

Jonney Shih, az Asus elnöke erősítette meg a tajvani médiának: a jövőben nem fejlesztenek új mobiltelefon-modelleket.

Az Asus immáron hivatalosan is bejelentette, hogy felfüggeszti az okostelefon üzletágának működését. Január 5-én írtunk arról a DigiTimes Asia nyomán, hogy az Asus tajvani forgalmazói nem tudtak már új eszközöket beszerezni a márkától, ami arra utal, hogy lehúzták a rolót a mobilos üzletágnál. Akkor az Asus annyit mondott, 2026-ban nem lesz új telefonjuk, de a meglévő modelljeiket még támogatni fogják szoftverfrissítéssel, szervizzel.

Most Jonney Shih, az Asus elnöke ennél egyértelműbb választ adott a tajvani Mashdiginek. A cég január 16-án tartotta a 2025-ös évet záró gáláját, ahol egyúttal a jövőre vonatkozó stratégiáit is bejelentették. Az elnök szavai szerint az Asus ideiglenesen leállítja az új mobiltelefonok piacra dobását és fejlesztését, helyette ezen erőforrásaikkal a kereskedelmi PC-k és a fizikai mesterséges intelligencia fejlesztésére helyezik a hangsúlyt. Utóbbi terület magába foglalja például a robotikát és az okos szemüvegeket is.

Jonney Shih
Jonney Shih (forrás: Asus Newsroom) [+]

Shih egyértelmű kijelentése szerint az Asus a megígért szoftveres és szervizes támogatást továbbra is biztosítani fogja a mobiltelefon-felhasználói számára. Emellett hozzátette, továbbra is figyelni fogják a mobilpiacot, de az egykor piacvezető Zenfone vagy a gamer telefonok között etalonnak számító ROG Phone termékcsaládban új modellek piacra dobásával nem készülnek. A mobiltelefonos részleg a Qualcomm platformfejlesztésben szerzett tapasztalatával valószínűleg átkerül a Snapdragon X lapkákkal szerelt laptopok fejlesztési csapatába, illetve a Dragonwing IoT platformot használó MI-eszközfejlesztési csoportba.

Az Asus 2024-es palettáján a Zenfone és a ROG Phone már jelentősen közelített egymáshoz
Az Asus 2024-es palettáján a Zenfone és a ROG Phone már jelentősen közelített egymáshoz (forrás: Asus) [+]

Bár a mobilkedvelők számára szomorú hír, üzleti szempontból érthető az Asus döntése. A cég tavalyi éves 26,1%-os növekedését nem a mobiltelefonos, hanem a mesterséges intelligencia szerverüzletág növekedése segítette, utóbbi meg is duplázta az eredetileg kitűzött célját.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Előzmények

Hirdetés