A kiterjesztett valóság (Augmented Reality – AR) alapú megoldások, habár ipari felhasználás során már viszonylag hosszabb múltra tekintenek vissza, a mobiltelefonok életében még egészen újszerűnek tűnnek. A telefonos AR alkalmazások a készülékek kamerája által látott képet helyfüggő, releváns információkkal képesek kiegészíteni, melyek pontos térbeli elhelyezéséért a GPS vevő által szolgáltatott koordináták, a digitális iránytű által mért irányadatok és a gravitációs szenzorok által rögzített dőlésszög információk együttesen felelnek. A legtöbb jelenleg elérhető AR megoldás egyelőre iPhone és Snapdragon alapú Android okostelefonok számára érhető el, mely a jövőben várhatóan egyre inkább az utóbbi irányba tolódhat el. A Qualcomm által bemutatott Augmented Reality Platform segítségével olyan játékok is egyszerűen készíthetőek, mint az alant látható AR Rock ‘Em Sock ‘Em, mely az alkalmazás virtuális figuráit valós környezetbe képes illeszteni. Az érdeklődés fokozása érdekében a Qualcomm 200.000 dollár összdíjazású fejlesztői versenyt hirdetett meg, mely célja, hogy az egyelőre még béta állapotú AR fejlesztőkészlet a piac legstabilabb és legkiforrottabb megoldásává nőhesse ki magát.
Hirdetés
AR platformot mutatott be a Qualcomm
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Qualcomm Press
Hirdetés
Városi közlekedés új formában: mit tudnak a modern rollerek?
PR Egy új elektromos roller kiválasztása jóval összetettebb döntés annál, mint hogy milyen gyorsan képes eljutni vele valaki A pontból B pontba.
Hirdetés
Városi közlekedés új formában: mit tudnak a modern rollerek?
PR Egy új elektromos roller kiválasztása jóval összetettebb döntés annál, mint hogy milyen gyorsan képes eljutni vele valaki A pontból B pontba.
Aktív témák
- Villanyszerelés
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Vivo X200 FE – fenséges méret
- Kínában száguldozik tovább a legerősebb táblagép
- SSD kibeszélő
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- Vegyes fogadtatás, erős rajt: 2 millió példánynál a Crimson Desert
- Fogyjunk le!
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- World of Tanks - OFF topic
- További aktív témák...


