Az iPhone 4 kálváriája egyértelműen rámutatott arra, hogy a készülék peremébe ágyazott antennák sokkal inkább dizájn szempontjából tűnnek jó választásnak, hiszen a mindennapi használat során komoly vételi nehézségek forrásává válhatnak. Az egyetlen alumíniumlapból sajtolt készülékházak esetén az elektromágneses árnyékolás elkerülése egyre nehezebb feladatnak tűnik. A korábbi iPhone és iPod Touch modellek esetén az antennák a hátoldal felső sarkánál, egy műanyag takarólemez alá kerültek elrejtésre, mely ugyan kellően hatékonynak tűnt, ám komoly törést okozott a fémes felület folytonosságán. A prémium árszegmensben a dizájn persze mindennél fontosabb, éppen azért az Apple igyekszik levédetni minden olyan megoldást, mely a makulátlan vizuális hatás eléréséhez nélkülözhetetlen. A gyártó legújabb szabadalma például a céges logó mögé rejtett antennák használatát írja le, mely laptopok, internettáblák, telefonok és médialejátszók esetén is lehetővé teszi a Bluetooth, WLAN és mobilos adó-vevő részek láthatatlan elrejtését. Egyelőre nem tudni, hogy az Apple megoldása valóban levédetésre kerülhet-e, hiszen a Dell 2003-ban már levédetett egy hasonló megoldást, igaz, ott maga a logó volt az antenna.
Hirdetés
Percről percre
it AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
ROG Ally X néven jön az ASUS kézikonzoljának frissítése
ph A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz.
Retro Kocka Kuckó 2024
lo Megint eltelt egy esztendő, ezért mögyünk retrokockulni Vásárhelyre! Gyere velünk gyereknapon!
Új Arc meghajtó a görög mitológia alvilágához
ph A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt.
Multiversus - Így harcol Joker
gp A free-to-pay játék teljes kiadása a hónap végén startol minden platformon.
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
ph Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.
Hamarosan érkezik a Philips legolcsóbb OLED tévéje
ph A belépő szintet képviselő OLED759 a Titan OS nevű rendszert használja.