Hirdetés

Alkalmazásbemutató: Colossus Escape

Hirdetés

A mai alkalmazásbemutató főszereplője a Colossus Escape, mely egy androidos és iOS-alapú készülékekre elérhető platformjáték. Az olasz LogicWeb csapat által fémjelzett szoftver leginkább a stílusos grafikájával hódít, egy kétdimenziós akciójátékról van szó, melyben a nevéhez hűen egy kolosszus elől kell menekülni.

Te is alkalmazásfejlesztő vagy?

Ha szeretnéd, hogy az általad fejlesztett mobilos alkalmazásról is írjunk a Mobilarena hasábjain, írj egy e-mailt a hello@mobilarena.hu címre! Előtte azonban megkérünk, hogy olvasd el a az alkalmazások megjelentetésével kapcsolatos felhívásunkat!

Felhasználó vagy?

Támogasd a magyar alkalmazásfejlesztőket azzal, hogy az ingyenes szoftvereket letöltöd, ezzel növelve az adott applikáció számlálóját! A fejlesztők nevében is köszönjük!

A játék során a főhősünk folyamatos mozgásban van, mi mindössze az akadályok kikerülésére (a kijelző bal oldalának megérintésével) illetve az ellenfél kaszabolására (a megjelenítő jobb oldalának tapogatásával) lehetünk hatással. Egyszerre több fronton is résen kell lenni: a szinteken csak folyamatosan ugrálva lehet haladni, odafigyelve a csapdákra, átszökellve a pokol tüzéig érő szakadékokon. Mindeközben a folyamatosan támadó ellenfeleket is érdemes szétkardozni, és ha ez nem lenne elég, a háttérben keménykedő figura (a kolosszus) is néha úgy dönt, hogy megpróbálja levadászni hősünket. A pályákon egyébként különféle powerupokat vehetünk fel, melyeket érdemes levadászni, sokat dobnak a túlélési esélyeken. A játék egyébként kimondottan nehéz, már az első szint abszolválása is komoly kihívást jelent. A négy módból kezdetben csak a story és az infinity érhető el, előbbit kipörgetve nyílnak meg az új lehetőségek.

Mint azt a bevezetőben is említettem, program grafikája remekre sikeredett. Nem kell nagy dologra gondolni, nincsenek csillivilli effektek és a videóchipet megizzasztó textúrák és modellek, egyszerűen jól mutat a játék, a háttérben viháncoló kolosszus elviszi a hátán az egészet. Negatívum viszont, hogy a program kicsit sokatt tölt (én egy Nexus 5 készüléken próbáltam ki, így hardveresen nem volt probléma), illetve az sem okés, hogy az app nem jegyzi meg a beállításokat.

Az alkalmazás ingyenes, ám reklámokat tartalmaz; utóbbiakat egy in-app purchase-szel ki lehet iktatni. A futtatásához egy legalább 2.3.3-as verziójú androidot futtató (letöltés a Play Áruházban) vagy 6.0-s iOS-szel telepített (letöltés az App Store-on keresztül) készülékre van szükség.

Értékelés: Colossus Escape (Android 2.3.3+ / iOS 6.0+)
Használhatóság Felületek és grafika Ár/érték arány Letöltés
8 / 10 pont 8 / 10 pont 10 / 10 pont ingyenes (Android / iOS)

Hirdetés

Azóta történt

  • Alkalmazásbemutató: Szókirakó

    A Szókirakó egy magyar fejlesztésű, ingyenesen letölthető logikai játék, mely a rejtvények világába kalauzolja el a felhasználót.

  • Alkalmazásbemutató: City Monkey

    Worms-szerű játékot mutatunk be, melyben internetkapcsolaton kereszül vehetjük fel a harcot, kukacok helyett majmok főszereplésével.

  • Alkalmazásbemutató: Cut the Rope 2

    Androidra is elérhetővé vált a Cut the Rope 2, mely az előd nyomdokaiban lépked, kevés újdonságot hoz a sorozatba.

  • Alkalmazásbemutató: RunBot

    A vizuális megvalósítás miatt a Mirror's Edge című klasszikust idézi fel az emberben a RunBot nevű menekülős platformjáték.

Előzmények

  • Alkalmazásbemutató: QuizUp

    Androidos készülékekre is elérhető a QuizUp, mely az elmúlt évek egyik legjobban sikerült kvízjátékát takarja.

  • Alkalmazásbemutató: Smash Hit

    Remek fizikával és hangulatos grafikával támad a Smash Hit, melyet az egyszerű játékmenet ellenére nem könnyű lerakni.

  • Alkalmazásbemutató: Fantasy Breaker

    Ma egy magyar fejlesztésű, androidos és iOS-alapú készülékekre is elérhető alkalmazást mutatunk be, mely a faltörő játékok kínálatát erősíti.

  • Alkalmazásbemutató: BADLAND

    Hangulatos grafikával és addiktív játékmenettel támad a BADLAND, mely iOS és Android mellett BlackBerry platformon is elérhető.

Hirdetés