A Realme GT5 Pro is decemberben érkezik

Természetesen először Kínába, és az is lehet, hogy örökre ott marad.

Hirdetés

Jókora kameratárcsával készül a Realme szintet lépni szűk két évvel az után, hogy a GT2 Pro szintén nagyot ugrott. Ez utóbbit mégsem követte újabb zászlóshajó a BBK-s márkától, amelynek kifejezetten csendesre sikeredett a 2023-as éve.

A Realme ugyanakkor csattanóval készül zárni: december 7-én mutatja be a GT5 Prót Kínában, ami a TENAA-nál már lebukott, méretes kameratárcsája pedig most már a hivatalos kommunikációban is megcsodálható.

A márka a Snapdragon 8 Gen 3 chipet és a kiemelkedő képességű telefotós kamerát is büszkén emlegeti, míg a főegység kapcsán a Sony IMX890 szenzorral érdemes számolni. A képfeldolgozásból az ArcSoft algoritmusai veszik majd ki a részüket. Mi is várjuk már a Realme visszatérését a csúcskategóriába, ám egyáltalán nem biztos, hogy a hazai piacra eljut: a második bejegyzés kínai exkluzív forgalmazást sejtet.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés