Összegzés
Hogy ki nyeri az összehasonlítást, az talán nem kérdés. A győztes az Olympus a Nokia 808 PureView. Annyira toronymagasan egyértelmű a fölénye, minden tekintetben, hogy az egész mezőny csak kulloghat mögötte. Akármit is ígér a többi gyártó bármilyen reklámban, ez a technológia a mobilos mezőnyben teljesen egyértelműen világelső, a közelébe sem ér semmi más. Még talán videózásban van a legkisebb különbség, de a veszteségmentes zoom funkció szintén egyedülálló és kiemeli a Nokia megoldását a mezőnyből.
Sokkal nagyobb kérdés, hogy kinek adhatjuk oda az ezüstérmet. Ennél egyszerűbb megválaszolni, hogy melyik volt a két sereghajtó, ugyanis sem az LG-nek, sem pedig a Huawei üdvöskéjének nem sikerült annyira megszorongatnia a nagyokat. Az LG videózásban azért odatette magát, a P1 pedig jól szerepelt az éjszakai fotók tekintetében, de összességében a többiekhez képest gyengébb produkciót nyújtottak.
A maradék öt telefon között is fel lehet állítani egyfajta sorrendet. Meglepően kiegyensúlyozott produkciót nyújtott a Lumia 900, amely a közeli képeknél jött csupán zavarba, viszont videót csak 720p-ben tud rögzíteni. A Sony masinája nem brillírozott, viszont az Exmor R technológia előnye kijött az éjszakai fotóknál, különben inkább középszerű produkciót képviselt. Marad tehát három versenyzőnk, amelyek közül a HTC szorult le a dobogóról, lévén éjszaka meglehetősen enervált eredményt tudott csak nyújtani, és egyébként sem volt képes sehol sem kiemelkedni a konkurensek közül. Mellette szól a sorozatfelvétel döbbenetes sebessége és a videózás közben történő felvétel lehetősége. Igazság szerint ha a Lumia 900 képes lenne a full HD videózásra, akkor megelőzné a HTC-t, mert bár a színeket néha kissé furcsán kezeli, mégis szinte minden próbatételben derekasan helytállt.
A PureView mögé a Samsung Galaxy S III és az Apple iPhone 4S állhat fel, de ők is csak tisztelettel csodálhatják a győztest. A cupertinoi vállalat ebben a mezőnyben korosnak számító készülékében az az igazi meglepetés, hogy mindennemű beállítási lehetőség nélkül is a legtöbb szituációban tökéletesen választja ki a megfelelő paramétereket és tesz le az asztalra teljesen vállalható képeket anélkül, hogy a felhasználónak bolyongania kéne a menürendszerben. Videózásban viszont nem volt ennyire erős a produkciója, de az összhatás így is meggyőző, bár azt is megértjük, ha egyesek ódzkodnak attól, hogy nem tudják maguk babrálni a beállításokat. A Samsung csúcsgépe érdekes módon nehezített pályán van inkább elemében, a beltéri és az esti fotóknál jött ki inkább a fölénye, ideális fényviszonyok esetén csak a középmezőnyben végzett.
A Nokia 808 PureView tehát esélyeshez méltóan, magabiztosan nyerte az összehasonlítást, a második helyet megosztva tudjuk a Samsung és az Apple modelljének adni (csak aztán nehogy pereskedés legyen belőle), így viszont leszorult a dobogóról a HTC és a Lumia 900. A Sony megelőzi a Huawei gépét, a sort pedig ezúttal az LG zárja. A sorrendet természetesen mindenki a maga prefernciái szerint állítja fel, ha valakinek fontos a babrálás nélküli élet, akkor nyilván az iPhone felé hajlik majd, lehet, hogy egyeseknek a Sony tizenkét megapixele fontosabb, megint mások pedig a HTC sorozatfelvételét tartják talán nélkülözhetetlennek, vagy talán az LG videózási képességei előtt hajolhatnak meg. Jelenleg egy dolog jelenthető ki biztosan: ha a Nokia a PureView technológiát Windows alapú gépekbe is képes beépíteni, akkor hosszú időre uralhatja a mobilfotózás trónját, a többieknek igencsak fel kell kötniük a gatyát, ha a finnek nyomába akarnak eredni. De egyáltalán nem biztos, hogy mindenki okvetlenül erre óhajt áldozni dollármilliókat, és ha azt nézzük, hogy a tesztben szereplő összes masina képes hellyel-közzel megoldani az összes hétköznapi próbatételt, akkor bizonyos szempontból meg is lehet őket érteni.
Bog feat. Bocha
Special thanks to dr. Kind & Legendd
A cikk elkészítésében a T-Mobile 4G mobilinternet volt segítségünkre.