Mobilos kamerák egymás ellen

Bevezető

Nem ez az első ilyen jellegű összehasonlító anyagunk, nem is ez lesz az utolsó. Eddig azonban úgy történt, hogy amikor felbukkant a piacon néhány három megapixeles masina, akkor azokat engedtük egymásnak, aztán az öt megapixeleseket, majd a jöttek a nyolcasok, aztán ugyan voltak már olyan telefonok is, amelyekbe tizenkét megapixel került, de ott már nem álltunk neki az összevetésnek. Feleslegesnek éreztük, hiszen sem a szenzorok, sem pedig az algoritmusok nem változtak olyan sokat. Most viszont megint nekifogtunk.

Nyolcasfogat
[+]

Egyrészt előre tudtuk, hogy új királyt fogunk hirdetni, mivel a Nokia 41 megapixeles szenzorral felszerelt masinája ugyanis Bocha szerint "nem kérdez", hanem inkább utat mutat, még csak megközelíteni sem nagyon tudta semmi. Másrészt viszont egy ideje nem változik (a PureView-t leszámítva) a kamerák felbontása, ami talán arra is enged következtetni, hogy a gyártók elmozdultak a minőség irányába a teljesen értelmetlen felbontás-hype után. Körülnéztünk tehát a szekrényben, majd a piacon is. Rengeteg olyan készülék létezik ma már, amely nyolc megapixeles felbontást ígér, próbáltunk a nagy gyártóktól összeválogatni legalább egy ilyen masinát, s persze igyekeztünk a legfrissebb modelleket beszerezni. Biztos lesznek majd olyanok, akik hiányolnak egy-két terméket, de azokat válogattuk ki, amelyek dedikáltan csúcsgépek, ismertek és jól fogynak az üzletekben. Összesen nyolc versenyzőt szemeltünk ki, melléjük csaptunk egy igazi fényképezőgépet, csak a miheztartás végett és arra kerestük a választ, hogy ha valakinek ez az egyik legfontosabb paraméter egy okostelefonban, akkor hová tegye a voksát, ha nem szereti a Symbian rendszert. Mert az teljesen biztos volt, hogy a PureView bucira pofozza az egész mezőnyt.

Nyolcasfogat
[+]

Annyit már most kijelenthetünk, hogy bár vannak eltérések az egyes készülékek produkciói között, nagyon vészesen mellényúlni azért nem lehet. Ma már ott tartunk, hogy tényleg korrekt, otthoni, hobbi jellegű felhasználásra vidáman elegendő minőségű képet tudnak lőni a normálisabb okostelefonok. Ha csak magamból indulok ki, akkor is azt veszem észre, hogy néha már a mérete és a macera miatt magammal sem viszem a szerkesztőségi masinát egy-egy sajtóeseményre, mert ha csak egy-két fotót kell lőni a tömegről, a hangulatról, vagy éppen a beszélő emberkékről, akkor telefonnal is meg tudom oldani. Nyilván egy igazi fényképezőgépet egyelőre még a Nokia csodája sem pótol, a beállítási lehetőségek sokszínűsége és a különböző objektívek cserélhetőségének megoldhatósága soha nem lesz meg egy telefonban, de egy átlagembernek, akinek a fényképezés szempontjából is átlagos minőségi igényei vannak, bőven elég lehet egy telefon.

Nyolcasfogat
[+]

Az emberek pedig ki is használják, hogy ennyit fejlődött a képalkotás képessége az utóbbi időben. A közösségi oldalak telis-tele vannak telefonos fotókkal, egyre több "mobiltelefonnal rögzített felvétel" feliratot láthatunk különböző kereskedelmi tévék bulvárhíradóiban, kvázi mindenki egy két lábon járó képrögzítő ügynökké változott. És ideális fényviszonyok között nincs is különösebb gond, a problémák inkább sötétebb környezetben jönnek elő, itt már lehet szélsőséges eltérés az egyes masinák között. A nyolc telefonnal tehát útnak indultunk és megpróbáltuk ugyanazt, ugyanonnan, ugyanakkor, ugyanolyan beállításokkal megfotózni azért, hogy össze lehessen az eredményeket hasonlítani. A készülékeket a gyártók hazai képviseletei küldték el, kivéve az iPhone 4S-t, amelyet az XXL GSM-től kaptunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Grafén szenzoron dolgozik a Nokia

    Pixelenként több színösszetevő érzékelésére is alkalmas szén-nanocső képérzékelőn dolgozik a finn gyártó képalkotási részlege.

  • Xperia J előzetes az IFA előtt

    A Mobile-Review számos fotóval illusztrált elemzést publikált az egyelőre be sem jelentett, Android ICS-alapú Sony ST26i készülékről.

  • Debitel: Szeptemberben jön az új iPhone

    A német Mobilecom Debitel szolgáltató hírlevele szerint már a jövő hónapban piacra kerül az Apple új telefonja.

  • EISA díjat kapott a PureView 808

    A Mobile World Congress, TIPA és DPReview legnagyobb elismerései után az Európai Kép- és Hang Szövetség is a legjobbnak járó díjjal jutalmazta a Nokia képalkotási megoldását.

Előzmények

Hirdetés