Samsung X530 - olcsó csusza

Alapfunkciók

A menü egy nagy unalom. Van kilenc ikon, jó nagy és pixeles mindegyik, de legalább nem lehet köztük eltévedni. Ha már a kezdőképernyőről sikerül ide bejutni, akkor innentől a négy irányú navigációs tárcsa középső gombja is OK funkciót lát el, a négy irány pedig tetszés szerinti feladatokhoz repíthet. Az oldalsó hangerőt szabályozó gombok segítségével elutasíthatjuk, vagy csak elnémíthatjuk a bejövő hívást. Színsémák ezúttal nincsenek, a grafikára vonatkozó testreszabhatóság kimerül a tárcsázási képernyő paraméterezésének lehetőségében.

A telefonkönyv a maga 1000 bejegyzésével erősnek számít. Egy névhez kizárólag telefonszámok vehetőek fel, ha valakihez kettő elérhetőséget kapcsolunk az értelemszerűen kettő helyet is foglal a megadott 1000-ből. Ha új emberkét rögzítünk a kontaktok között, akkor okos dolog, hogy nevének beírása közben folyamatosan látszik, hogy van-e már ilyen bejegyzésünk.

Az üzenetkezelés több sebből vérzik. Egyrészt szövegbevitelnél minden egyes alkalommal ránk akarja tukmálni azt a nyavalyás T9-et. Oké, egyetlen gombnyomás kikapcsolni minden írás megkezdése előtt, de körülbelül ugyanennyi lett volna átírni a szoftverben is. Az SMS-ek kapacitása 200 férőhely, ami bőségesen elegendő. Az MMS kezelésnek egyetlen hibája van, hogy csak 50 KB-os mérethatárral dolgozik, ami már csak azért is röhej, mert a hátlapon levő kamerával simán összejönnek 80-90 KB-os fotók is. E-mail kliens nincs.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés