Nokia Asha 203 - vörös ötvözet

Hardver, szoftverezettség

Hardveres szempontból nagyon kevés információt osztott meg a nagyközönséggel a Nokia. Az mindenképpen említésre méltó adat, hogy RAM-ból 16 megabájtot kapunk, belső háttértárként pedig nagyjából 10 megabájtot tudunk szabadon felhasználni. Ez utóbbi szerencsére bővíthető microSD kártyával, méghozzá egészen 32 gigabájtos méretig. A telefonkönyv 1000 bejegyzés számára biztosít tárhelyet, amely minden valószínűség szerint szinte valamennyi felhasználónak elegendő lesz.

Nokia Asha 203 screen shot Nokia Asha 203 screen shot

Szoftveres szempontból a Nokia saját maga által fejlesztett S40-es rendszere fut. Ebben nincs is nagy csalafintaság, hiszen a zárolt képernyőről a kiold gomb kijelzőn történő megnyomásával tudunk a főoldalra ugrani. Itt aztán számos információval szembesülünk, ugyanis a szolgáltató nevét, az akkumulátor töltöttségét, az időt, valamint a dátumot is figyelemmel kísérhetjük. Fontos, hogy nyolc gyorsikon kihelyezésére is lehetőségünk van, melyeket szabadon választhatunk meg, sőt, a rendszer opciót nyújt a legnépszerűbb közösségi oldalat megnyitására is. A menübe lépve a már olyannyira megszokott ikonos-rácsos külsőt szemlélhetjük, a lépkedést pedig a kijelzőn keresztül végezhetjük el.

Nokia Asha 203 screen shot Nokia Asha 203 screen shot

A legfontosabb applikációkkal az S40-t is felvértezték. A naptár teljes havi nézetet tartalmaz, s emlékeztetőkek, találkozókat, hívásokat és születésnapokat írhatunk bele. A böngésző rém egyszerű, könyvjelzők tárolására képes, ám az oldalak betöltésének kivárásához igencsak edzett idegek szükségesek. Van üzenetek és fényképek menüpont is, bár utóbbi talán azért érdekesebb, mert ezen belül elérhetjük el a kamerát, de végignézhetjük csodás fotóinkat időrendi sorrend szerint, vagy albumokba rendezve is. Az alkalmazások ikonján belül csupa tradicionális dolgot kapunk a számológéptől és a hangrögzítőtől kezdve egészen az ébresztőóra-teendők kombóig.

Extra programokat is lehet ám említeni, hiszen a csöppség számos ilyennel rendelkezik. Játszani a Nature Parkkal (azonos típusú faleveleket kell egymás mellé tenni) és a Solitaire-rel tudunk (kártyás cucc, ismertebb nevén pasziánsz). A világórával a Föld bármely időzónájában található városról információt kaphatunk, az átváltóval pedig előre beprogramozott és egyénileg megadott pénznemek között számolgathatunk. Az Áruházra bökve különféle appokat tudunk letölteni (már ha megnyílik, mert nekem egyszer sem sikerült kapcsolatot létesítenem a Store-ral). Jó hír, hogy külön email kliensünk is van, így könnyebben és gyorsabban tudjuk megtekinteni epekedve várt leveleinket.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés