Előszó, külső
Nem könnyű dolog egy alsókategóriás készülékről tesztet írni. Nem csak azért, mert a szerény szolgáltatáskínálat miatt kevés dologra lehet kitérni, hanem azért is, mert az egyszeri tesztelőnek nehéz objektíven megítélnie egy fapados, rossz minőségű készüléket, amikor el van látva csúcsmodellekkel is. Persze ebben a szegmensben is vannak olyan eszközök, melyeket kézbe véve elégedett mosolyra húzódik szánk, mivel a gyártók kezdenek rájönni, hogy az olcsó cuccoknak sem kell feltétlenül bóvlinak lenniük. A Motorola alsókategóriás készülékei egyelőre nem tartoznak közéjük.
Itt van ugyanis a W388 nevű low-end készülék, én pedig úgy érzem magam, mintha kaptam volna egy időgépet - nem, ezt nem jó értelemben kell venni. A W510 kapcsán már bosszankodtunk rajta, hogy a gyártó bizonyos szegmensekben a legkisebb fejlesztéseket sem hajlandó eszközölni portékáin, ez cikkünk alanyára fokozottan igaz. Sok ismerősömnek - laikusoknak és hozzáértőknek egyaránt - megmutattam, legtöbbjük egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy ez egy új, még nem is kapható készülék, többen pedig azt kérdezték nagy viccesen, hogy a trafikban vettem-e, meg van-e benne cukorka. Szerintem ennyire közel sem gáz a cucc, de azért ezek a vélemények is elárulnak valamit.
Pedig a kis W388 egészen jól össze van rakva, minimális mértékben recseg-ropog, mérete 110 x 45 x 14,2 mm, tömege 92 gramm. Az anyaghasználat hagy némi kívánnivalót maga után, a hátlap papírvékony plasztikból, az előlap pedig kissé csillogó, hideg tapintású műanyagból készült. Ennek a résznek a tetején a gyártó szokásos dizájnelemeivel találkozhatunk, ál-telefonhangszóró (azaz sok kis lyuk), csillogó Motologó (micsoda szójáték). Alattuk terpeszkedik az aprócska kijelző, átlója 1,8 hüvelyk, felbontása pedig 128 x 160 pixel. TFT panelről van szó, a fényerő meglehetősen nagy, a napfényben való olvashatósággal kapcsolatban nem volt komoly bajom. Alul van a billentyűzet, a numerikus gombok nyomkodásánál kicsit féltem, hogy megölöm őket, de e sorok írásakor örömmel konstatáltam, hogy még mindegyik a helyén van. Fölöttük üldögélnek a navigációs szervek, azaz két szoftveres gomb, a híváskezdeményező/befejező gombpáros, valamint az ötirányú vezérlőtárcsa. Utóbbi meglepően jó minőségű, kényelmesen lehet vele navigálni a menüben.
A hátlap méhsejtrácsos mintázatot kapott, tulajdonképpen egész jól néz ki. Felül figyelget a VGA felbontású kamera, alul pedig egy W388 felirat, alatta egy hatalmas kék valami, a kihangosító hangszórója. Ilyenek felül is vannak, csak azok nem szólalnak meg. Az alsó fertály teljesen üres, a mikrofon ugyanis a kettőskereszt gomb alá került, a változatosság kedvéért kilenc lyukacskából áll, dizájn.
Az oldalsó részek sem tartogatnak sok meglepetést, egy-egy Motorola felirat jobbra és balra is jutott, plusz az egyiken van egy miniUSB csatlakozónk, a másikon pedig 2,5 mm-es jack kimentünk, mindkettőt jó minőségű fedlap védi. Előbbivel az a baj, hogy a készülék nem támogatja a Mass Storage üzemmódot, sőt, nem is töltődik számítógépről, pedig elvileg kéne neki. Utóbbival pedig az a problémám, hogy a csatlakozó 1 milliméterrel kisebb a kelleténél, nem értem, hogy a gyártók miért nem tudnak 3,5 mm-es csatlakozókat használni, amikor messze az a legelterjedtebb.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
