Emporia TALK Comfort - komfortosabb

Külső

A nagyimobilok alapvetően hasonlítanak a normál mobiltelefonokra, de más elképzelések alapján alkotják meg őket. A TALK Comfort már elsőre is kisebbnek tűnt elődjénél, ám az optikai csalódást kivédendő, utánanéztem és valóban kompaktabb. A szélességből 2, a hosszból pedig 7 millimétert vettek le, a vastagság maradt, mivel nem a pengeségre játszanak. Persze még így is meglehetősen nagy egy szimpla telefonhoz képest, de ez itt nem hátrány. A kisebb méretek mellett csiszoltak az anyaghasználaton, mégpedig úgy, hogy betettek két fekete, kissé gumis tapintású felületet az oldalára. Minőségileg nincs különösebb kifogás rá, szépen össze van rakva, nem recseg, nem lötyög semmi se rajta.

Emporia TALK Comfort
[+]

Az előlapon két fontos változtatás történt, melyből az egyik azonnal szembetűnik. Megújultak a gombok, mind kiosztásban, mind kialakításban. A léptető beköltözött a híváskezelő billentyűk közé, ám ennél is fontosabb, hogy a korábbi lapos helyett már domborított gombok vannak rajta. Ráadásul itt is új, kellemesebb tapintású anyagot alkalmaztak, ami a fekete alapon fehér feliratozással még jobban láthatóvá teszi őket. Sötétben se lesz gond, mert a fehér világítás erős és szinte teljesen homogén. Nyomáspontjuk is jól el lett találva, nincsenek túlkeményítve, roppant egyszerű őket használni. A másik újítást bekapcsolás után vesszük észre, mivel a kijelzőt is cserélték. Az elődben egy narancs megvilágítású, monokróm változat volt, ezt most egy fehér megvilágítású, fekete alapon fehér kiírású váltotta. Ez még kontrasztosabb és a fehér fény miatt még szemkímélőbb, az olvashatósággal nincs is baj, még lekapcsolt háttérfénynél és persze utcán is jól látható. Felette egy márkajelzés és a szinte nem is látható hangszóró bújik meg. Ez megint egy kiemelten fontos dolog, szerencsére az Emporia is tudja ezt. A hangerővel és minőséggel nincs baj, ám azért azt megjegyezném, hogy nem is emelkedik ki a mezőnyből, a normál mobilok között hangosabb és szebb hangú egyaránt van.

Emporia TALK Comfort
[+]

A hátlap finoman szólva sincs túlbonyolítva, a kamerát élből elfelejthetjük, ezért inkább egy méretes felirattal dobták fel az akkufedelet. A felső részen figyel a kihangosító, ami szintén elég hangos, ám teljes hangerőn már némileg torzít is. Megfigyelhetünk négy apró pöttyöt is a sarkain, amik azt a célt szolgálják, hogy ezen feküdjön fel a telefon, ne a sík hátlapon. Viszont csak a felső kettő készült gumiból, ezért elég könnyen odébb csúszik az asztalon.

Emporia TALK Comfort
[+]

Az oldalsó felületek az átlagosnál jobban kihasználtak, legalábbis a jobb- és baloldal. Alul csupán a töltő egyedi nyílása árválkodik, és mielőtt hangosan követelnénk a microUSB-t, gondoljuk végig, egy ilyen csatlakozót mennyivel egyszerűbb használni az időseknek. Felül ott figyel egy LED-es zseblámpa, aminek elég masszív fénye van, illetve ide tettek két nyakakasztó nyílást is, bár megfigyelésem szerint már ebben a korosztályban is lecsengett a nyakba lógatás korszaka. Baloldalt a legfelső gombbal tudjuk be- és kikapcsolni a készüléket, alatta a szintén domborított hangerőszabályzó, még lejjebb a billentyűzár csúszkája helyezkedik el. A másik oldalon figyel a zseblámpa gyorsgombja (kikapcsolva és lezárt billentyűnél is működik), alatta egy kétirányú csúszka, amivel a menü és az SMS hozható elő, majd pedig egy újabb csúszka az ébresztőnek. Igazából én ez utóbbit és a lezárót megcseréltem volna, mert jobbkezeseknek nem annyira esik kézre a billentyűzár és azért mégiscsak azt fogjuk többet használni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Előzmények

Hirdetés