Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Cheesy

    őstag

    válasz OgreImre #5729 üzenetére

    Én 2007-2012 között dolgoztam a szakmában főállásban, mellette befejeztem az építész szakot. A fősulis évek egészét végigkövette az érzés, hogy amit tanítanak nem a mára, hanem kb. 30 évvel ezelőtti technikai szintre készít fel. "Számítógépes tervezés" tárgyban is egy épp aktuális munkámat elemeztük 1. és 2. félévben, pedig ennek a korosztálynak (mostani 30-asok) elvileg már nem újdonság a PC, én mégis ennek ellentkezőjét tapasztaltam.

    Miután végeztem még 1-2 évet maradtam a szakmában építészként, de már addigra kezdett elegem lenni: Magyarországon, legalábbis itt kelet-középen megélhetési tervezés történik. Eladható hasznos alapterület maximalizálás, a lehető legkevesebb teret adnak a fantáziának, mert minden épülettömeg trükk esetén a beruházó/megrendelő azt nézi, hogy ez neki mennyi pénzt húzott ki a zsebéből (azaz mennyivel kevesebb hasznos eladható m2-t). A felhasznált anyagok terén is a legolcsóbbra kell törekedni.
    Én szeretek alkotni, szeretem a CG-t, ezért is feküdtem rá a látványtervezésre, a különböző szoftverek tanulmányozására, kipróbálására, végtére hobbim is. Mindezt az időt a munka és később a munka melletti/utáni maszek mellett költöttem el és fájdalmas volt felismerni, hogy ezt (sem) fizetik meg, különösebb igény sincs rá, legfeljebb a saját magad munkáját díszíted vele.
    Voltak sikerélmények nem is kevés, mert azt megépülni látni amit első vonaltól kezdve te hoztál létre és verted át az építéshatóságon, az egy utánozhatatlan érzés.
    De mindezek ellenére lassan elvesztettem a lelkesedésem és 2012 óta átnyergeltem építőanyag kereskedésbe. Utána is maszekoltam, de mivel a nappali munkám is egész (vagy néha több mint egész) embert kíván, kb. fél éve nem vállaltam már pluszt.

    Ismerek több tehetséges építészt aki aktív és esetleg még külön több fős tervezőirodája is van, de mosolyt, elégedettséget náluk, de inkább az egész építőiparban, a kormányhoz dörgölőző és attól generálban pályázatokat elnyerő (kapó), azokat lefölöző és alvállalkozóknak továbbadó "vállalkozók" arcán kívül nem látok.

    [ Szerkesztve ]

    www.vakbelmutet.hu

Új hozzászólás Aktív témák