Hirdetés

Xperia - még mindig

Ahogy az borítékolható volt, ma felhívott a Sony Ericsson PR ügynöksége. Nem mindenkivel vagyunk ennyire jóban, de velük igen, teljesen korrektek, őszinték és kedvesek, de nyilván ők is az ügyfeleik érdekét próbálják képviselni, úgyhogy a témánk az Xperia cikk volt, minő meglepetés.

Én természetesen ismertettem a véleményemet: nem tudok azzal mit kezdeni, ha a Sony Ericsson nem ad ki tesztkészüléket. Akkor be fogjuk szerezni más forrásból, hamarabb, egyszerűbben, mint ahogyan most is történt. Előbb-utóbb majd szépen megnő az Arsenal is, s onnantól kezdve majd a Sony Ericsson HQ-nak mondhatom el, hogy igyekezzenek a tesztcuccal, mert kicsivel nagyobb piac fogja olvasni a véleményünket, mint a magyarországi.

Hirdetés

Szóval evidens, hogy a téma a sebesség volt, hiszen mi is ezen morogtunk a legtöbbet. Állítólag már van újabb szoftver. Remek, akkor az hogy lehet, hogy egy német T-Mobile forgalmazású Xperia nem azt kapta meg? És hogy lehet, hogy a másik, az angol verzió sem? Azért nem kapunk tesztkészüléket, mert még nincs kész a végleges szoftver? Akkor hogy került piacra tőlünk 600-700 kilométerrel nyugatabbra?

Ezekre a kérdésekre együtt kerestük a választ, de sanszos, hogy csak a november végén esedékes sajtóbemutatón tudunk majd konkrétumokkal szolgálni.

Viszont.

Talán nem ártana pár dolgot lassan gyártói oldalról (és ez nem kizárólag a Sony Ericsonnak szól) átgondolni.
1. A hazai mobilos sajtó egy szem Telecom Magazinon kívül online. A mi napi egyedi látogatószámunk szarrá pofozza egy print média teljes havi példányszámát. Akkor nem kéne ezekre az online lapokra nagyobb fókuszt helyezni, netán, esetleg, véletlenül?
2. A fórum, mint olyan. Nekünk, a PR-osoknak és a gyártónak is ez kell legyen a legelső és legfontosabb ügyfélvisszajelző felület. Bazze, ingyen van, ingyen! Egy nap alatt több mint 200 komment jön, olvassátok! Tanuljatok! Változtassatok a készüléken még megjelenés előtt, amennyire időtök engedi!
3. Igenis tessék odafigyelni az online médiára jobban. Milyen hozzáállás az, hogy a készülék már piacon van két-három hete, s akkor esetleg kapunk tesztcuccot? Fordítva kellene ennek lennie, előbb jön a tesztcucc, aztán megy a telefon a boltokba. Mint ahogyan a C905 esetében történt, az remek volt.
4. Csináltunk egy próbát az Omnia kapcsán, azt hiszem nem kell nagyon feleleveníteni. Kilenc részes blog majdnem két hónapon keresztül. Mindenki nyert vele, a Samsung is, az olvasók is, meg mi is. Sikerült jónéhány helyen módosítani a telefonon még kiadás előtt. A többieknek ez miért nem jut eszébe???
5. Hahó, gyártók! Tudjátok mi történt egy majdnem piacra került navival? Nyúztam egy hétig, aztán megírtam a forgalmazónak, hogy ez egy rakás szar. Azt mondta, hogy köszöni, s nem hozta be a magyar piacra. Tessék, itt a követendő példa!

Ideje lenne észrevenni, hogy az újságíró nem ellenség. Partnerként viselkedik, ha partnerként kezelik. Mi is azt szeretnénk, ha minden telefon überfasza lenne és csak az ízlés és a megszokások döntenének köztük. Hol találtok annál jobb bátatesztet, amit egy szakújságíró tud letenni az asztalra? Hol találtok olyan ingyenes, jókora mintán végzett közvéleménykutatási adatokat, mint amilyet a fórum ad nektek? JÓREGGELT!

Bog

Hirdetés