Újra bemutatkozott az Oppo Reno8-széria

Kínában májusban volt egy premier, de a nemzetközi piacra szánt Reno8-as mobilok kicsit mások.

Hirdetés

Három helyett csak két modellel jelenik meg a nemzetközi piacon az Oppo Reno8-széria. A májusi kínai bemutatóról itt írtunk, az akkor prezentált Reno8, Reno8 Plus és Reno8 Pro+ közül Kínán kívül csak a Reno8 és a Reno8 Pro lesz kapható, de a sima Reno8 esetén is lesznek eltérések a kínai és a global modell között, a globális Reno8 Pro pedig a kínai Reno8 Pro+ lesz. Ez így bonyolultnak tűnhet, itt megpróbáltuk elmagyarázni, a cikkben innentől kezdve nem keverjük a távol-keleten kapható változatokat és azokat, melyeket Kínán kívül is meg lehet venni, csak utóbbiakkal foglalkozunk.

Az Oppo Reno8 globális változata.
Az Oppo Reno8 globális változata. (forrás: GSMArena) [+]

Így tehát az Oppo Reno8 Pro egy MedaTek Dimensity 8100-Max lapka köré épül. Ennek az 5 nanométeres lapkának négy Cortex-A78 és négy Cortex-A55 CPU-magja van, a GPU pedig a Mali-G610 MC6 benne. Az ISP-t viszont kicserélték, nem a MediaTek által tervezettet, hanem az Oppo sajátját, a Find X5 Próban már kipróbált (és magyarul kimondva még mindig elég hülyén hangzó) MariSilicon X lapkát használja a Reno8 Pro. Az előlapot egy 6,7 hüvelykes AMOLED panel foglalja el HDR10+ támogatással, 1080 x 2412 pixeles felbontással és 120 Hz-es frissítéssel. A nagy kijelző mellé két hangszóró és L1-es biztonsági szint is társul, így mehet a nagy felbontású videós stream, vagy a játék. A Reno8 Pro üvegből van, a hátlap alatt pedig egy extra réteg grafit található, amivel állítólag jobb a telefon hőelvezetése, mint a kisebb modellé.

A dedikált ISP kivételével a Reno8 és a Reno8 Pro kamerás hardvere megegyezik. Ez azt jelenti, hogy mindkét telefon hátlapján a Sony 50 megapixeles IMX766 szenzora ül a főkamera mögött, f/1,8 fényerejű lencsékkel, mozgáskövető autofókusszal és 12 bites képkiolvasással. Az ultraszéles is megegyezik, ez egy 8 megapixeles IMX355-ös szenzor mindkét telefonban, 112 fokos látószöggel. Autofókusz nincs az ultraszélesben, helyette a Reno8-ak kaptak egy 2 megapixeles makró kamerát. Az előlapon is Sony szenzorok dolgoznak, a 32 megapixeles IMX709-es használja mindkét telefon, amely RGBW mátrixot használva állítólag jobb teljesítményt nyújt kevés fényben is. Az előlapi kamera 90 fokos látóteret fog be.

Az Oppo Reno8 és Reno8 Pro kamerás szettje.
Az Oppo Reno8 és Reno8 Pro kamerás szettje. (forrás: GSMArena) [+]

Az alap Reno8-at 6,4 hüvelykes AMOLED panellel szerelték, ez FHD+ felbontáson 90 Hz-es frissítésre képes, de nincs HDR10+ támogatás. A készülék a Dimensity 1300 köré épül, amely egy régebbi 6 nanométeres node-on készül, de szintén négy Cortex-A78 és A55 magot használ. A GPU is régebbi, a Mali-G77 MC9-et kapta a telefon.

Az Oppo Reno8 Pro globális változata.
Az Oppo Reno8 Pro globális változata. (forrás: GSMArena) [+]

RAM-ból a Reno8 csak 8 GB-ot kap, míg a Reno8 Pro választható 12 GB-tal is, mindkét esetben LPDDR4X-ről beszélünk. Az UFS 3.1-es tárhelyopciók megegyeznek, 128 vagy 256 GB-ot választhat a felhasználó. A rendszer is megegyezik a mobilokon, Android 12-re épülő ColorOS 12.1-et kap a vásárló. Akkumulátorban sincs különbség, mindkét mobil esetén 4500 milliamperórás telepről beszélhetünk, amiket a gyártó 80 wattos SuperVOOC töltésével lehet táplálni. A telefonok hamarosan elindulnak a nemzetközi piacra, az árazást egyelőre nem ismerjük.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Oppo

Előzmények

Hirdetés