Tanulj, fejlessz, fordíts tavasszal!

Április és május folyamán három lehetőség is adódik, hogy ingyenesen képezheted magad: fejlesztőknek, IT szakembereknek, fordítóknak, felhasználóknak ajánljuk a következő budapesti programokat, amelyek reményeink szerint az interneten is követhetők lesznek majd.

A rendezvények egytől egyig ingyenesek lesznek, így keresünk nagylelkű támogatókat, akik segítenek a mind teljesebb konferenciaélmény megteremtésében.

2015. április 18.: Open IT

A rendezvény célja: megmutatni a konferencia vendégeinek a nyílt forráskódú szabad szoftverekkel történt feladatmegoldásokat, a szabad szoftvereket, a nyílt adat és nyílt kultúra működését, és az ezeken a projekteken dolgozó hazai közösségeket. A főként magyar nyelvű előadások három teremben zajlanak.

A rendezvényen szabad szoftveres felhasználói, üzemeltetési, feladatmegoldással kapcsolatos előadások lesznek két teremben, a harmadik teremben pedig közösségek, iskolák és disztribúciók mutatkoznak majd be folyamatosan.

Ha érdekel, hogy miképpen kell néhány százmillió embert kiszolgálni az interneten, milyen újdonságok lesznek a LibreOffice-ban, hogyan működik a DNS, mire számíthatsz a Drupal 8-ban, játszanál egy jót, naplókat gyűjtenél syslog-ng-vel, biztosan elérnéd célodat OpenStreetMap segítségével, vagy csak hatékonyabban böngésznél Firefoxban, akkor az Open IT-n a helyed! További részletek a regisztrációs oldalon.

 

Open IT
[+]

 

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztráció: https://openit.eventbrite.com/, Facebook-esemény ahol megbeszélhetjük a kérdéseket, jelezheted jöttödet: https://www.facebook.com/events/811898758845203/

2015. május 9.: Tavaszi fordítónap – Alkalmazásfordítás kezdőknek és haladóknak

Fordítsunk alkalmazásokat közösen angolról magyarra! Szeretjük a magyar nyelvű alkalmazásokat. Sőt ,sokaknak ez elengedhetetlen. Rajongunk a szabad szoftverekért. Van egy maroknyi lelkes önkéntes akik szívesen fordítanak szabad szoftvereket angolról magyar nyelvre. Gyere te is, és ismerd meg a fordítási munka szépségeit, kihívásait, és legyél közösségeink tagja! (Több közösség is jelen lesz saját önkénteseivel.)

 

Tavaszi fordítónap 2015
[+]

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztráció: http://forditas2015tavasz.eventbrite.com/, Facebook esemény ahol megbeszélhetjük a kérdéseket, jelezheted jöttödet: https://www.facebook.com/events/668247549970345/

 

2015. április 11.: Mobilkonferencia 2.0: keresztplatformos fejlesztés mobilra

A konferencián témája: hogyan célozhatsz meg minél kevesebb energiabefektetéssel minél több (mobil-) platformot – és ezzel felhasználót.

Bár a Szent Grált még sehol nem találták meg, de manapság mégis nagyon sok megoldás van a keresztplatformos támogatás létrehozására. Kipróbálni ezeket egyesével – rengeteg idő. Ehelyett összegyűjtöttük a legjobb szakembereket, hogy ők számoljanak be tapasztalataikról. Mindez egy ingyenes, egynapos konferencia keretein belül.

A nap elején a Mobilarena két rezidens szakírója, Bodnár Csaba és Kindler András tekinti át a ma elérhető platformokat és a fejlesztési lehetőségeket. Folytatásként pedig Szalai Kálmán és Karóczkai Krisztián áttekintik, hogy a manapság igen csak sokat fejlődött web – WebApp – miképpen ad választ ezekre a kérdésekre. A Mozillától érkező Piotr Zalewa elmeséli, hogy az Apache által dédelgetett Cordova milyen megoldási utat kínál a fejlesztők számára.

A budapest.mobile közösség oszlopos tagja, Moldován Eduárd,a Nativescripttel szerzett tapasztalatairól számol be. Auth Gábor, a JavaForum házigazdája pedig a Java irányából közelíti meg a témát. Farkas Bálint, a Microsoft Xamarin eszközével ismerteti meg a hallgatóságot. A rendezvény végén kapcsoljuk Bor Gergelyt, aki a McGarry Internetnél dolgozik (Dublin), hogy elmondhassa: miért gyengék a nyílt forráskódú keresztplatformos környezetek, és miért létkérdés mégis hogy erre is fejlesszünk.

 

Mobilkonferencia
[+]

 

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Regisztráció: https://mobilkonf2.eventbrite.com/ Facebook esemény ahol megbeszélhetjük a kérdéseket, jelezheted jöttödet: https://www.facebook.com/events/869957303047211/.

2015. április 25.: Veletech + PlayIT

Bár nem ingyenes, nem is open source központú, de valószínűleg kint leszünk egy standdal – egy egész Szabad Kultúra sátorral – a Mobilarena által szervezett Veletech + PalyIT-en is, amely Magyarország legnagyobb mobilos, játékos kiállítása.

További információ: http://www.veletech.hu/

Hirdetés